A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 6-7. - 1963-1964 (Nyíregyháza, 1965)

Gombás András: Szentmihályi ólaskertek

ságot rendesen úgy határozták meg, hogy egy jól megtermett embert a fal mellé állítottak. Ez felnyújtotta a karját az épülő fal mellett. Ha behajtott ujjakkal elérte a fal tetejét, azt mondták: „Hopp! Mán nem rakjuk tovább!" Az ól egyik végén kb. kétöles hosszban az ól szélességével egyezően, szekérszínt választottak el fallal az ól többi részétől. Ebbe tolták be a szekeret úgy, hogy a szekér rúdja az ól hátsó falán hagyott kerek lyukon át kinyúlt a kertbe. A kert többi szabad részében egy szín alatt a szánka, az eke, a töviskberena és más gazdasági eszközök álltak. Az ólajtó az ól derekán, a felezővonalánál volt s így attól jobbra és balra az ólnak egy-egy fele esett. Az ól egyik végében, az északiban álltak a lovak. Az ajtóval szemben volt a rumpiac. Ez az a térős hely volt, ahol a lovakat levagy felszer számozták. ,,Ha engettük be a lovat, itt visszafordult, oszt' megállt. Mikor leszerszámoztuk, elment magátúl a hellyíre" — mondta Sándor Xároly adatközlő. Az ól ellenkező oldalra eső felében a fejős, kezes marhák álltak. Itt volt a szénatartó, tűzhely, padka és a dikó is, vagy a, fekvőpadka, Általában a XIX. század végéig ilyen volt az ólak belső terének a beosztása de ettől el is tértek. Az ólba állították be a csávás hordókat, is, amelyekben a pálinkafőzéshez tengeri vagy csírás búza csávázódott. Sőt az üst is itt volt, vagy eldugva, vagy szem előtt, aszerint, ahogy az idő s a helyzet parancsolta. Itt főzték ki a pálinkát is. A Bodor Sándor adatközlő kertjében levő ólban, az ajtóval szemben középen volt a tűzhely. Körülötte ülőhelynek ásott padka. Itt, az ól földjén ültek körben az ólban tartózkodók, akiknek a lába a köralakban ásott árokban volt. A hátsó falnál volt a szénatartó. Az ólnak a marháknak hagyott részét általában két-három tehén részére alakították ki. Ezen túl a hátsó falig egy kamara volt fallal elrekesztve. Ebben az abrak, takarmányrépa, a pálinkafőzés kellékei, valamint a csáva voltak. A Simonólnak a lovak részére rendelt felében nyolc ló állott. Ezek ún. arccal-jászolnál állottak, vagyis fejjel egymásnak. Ugyanígy, arccal-jászlon álltak a lovak a Kakócz-ólban is. A belső tér felosztása azonban az általános és elsőként leírtak szerint volt. A Simonok óla a lőállás felett bepadlásozottan készült. A jászr 1 azonban 80 óv előtt már az ól végében a falhoz volt építve és ott egy sorban állottak a lovak. A jászol felett, a falhoz felerősítetten a rajtojás (lajtorjás) etetőrács volt a szálas takarmányok elhelyezésére. Erdei Istvánék ólában 10 ló és csikó állott arccaljászlón. A teheneik is ilyennél álltak. Fekhelynek és ülőhelynek vályogból, vagy sárból rakott padka is volt az ólakban. Ezek rendesen a tűzhely közelében eső falnál állottak, vagy az ól egyik sarkában, de itt is a tűzhely mellett L-alakban. Gyakoribb volt azonban a dikó. Ennek a váza rendesen két szántaipszerűen formált, a fejrésznél felfelé hajló gerendából állott. Ezeknek a fúrott lyukaiba, lótrafogak módjára fasuhángok voltak ékelve egymástól 20—20 cm távolságra. Ezeket háromágasan fonott zsúpkötéllel a vesszőfonáshoz hasonlóan befonták. Ez az alkotmány négy gömbfalábon állott. A dikó volt a szógalegíny, vagy a legínyfiú fekhelye. Ezen, vagy a mellette eső falrészbe vert szegeken állott a mindennapi, de éppen nem használatos gúnyája (ruhája) is. A fúajj-ba,n inkább a féltettebb dolgait tartotta. Ha ,,kisszóga" is volt, az a padkára, szénatartóba, vagy pedig egy üres jászclvégbe került, ha pihenőre térhetett. Volt ól, ahol a tüzelő az ajtóval szemben, a hátsó falhoz közelebb volt, de sok esetben az ól egyik hátsó sarkának a közelébe került. Vagy 50—60 cm magas sárpadka volt ez, vagy az ól földjéből volt kialakítva. Körülötte sárpadka, vagy ásott padka készült ülőalkalmatosságnak. Mivé] a tüzelő mindig 91