A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 4-5. - 1961 (Nyíregyháza, 1964)
Csallány Géza: Üzenetküldés motívuma népmeséinkben
Az üzeneten túl azonban sokkal mélyebb jelentőséggel bír a nyílvessző. Jelentése szimbolikus: „e nyíllal küldöm akaratomat. . ." 2 Amennyiben az, aki az egyezséget megszegi (= elhajítja, visszalövi), vagy megfeledkezik róla, a nyíl pusztítsa el. Ez az ősi, szimbolikus jelentés azonban az évszázadok folyamán kiesett tudatkörünkből, illetőleg más értelmet nyert, mint a már említett sorsdöntésnél alkalmazott „nyilat vetett" kifejezés esetében. Ahhoz tehát, hogy a keleti népek a nyilat üzenetküldésre használták, nem férhet kétség. De bizonyítható ez a magyarság esetében is. Mintegy két évszázada érdekes, figyelemreméltó rovásírásos emlékre bukkantak Csikszentmárton községben (Románia). Megfejtése azóta is problematikus. A legújabb megoldás 3 szerint a szöveg zárószavai a következők: G. íjas ilylyalta. Az íjas és az ilylyalta szavak szokatlanok a rovó és rótt kifejezések helyett. Ezek a finn-ugor eredetű szavak a székely rovásírással együtt vesztek ki, helyüket a török eredetű ír, betű, ró szavak foglalták el. Az ijjas és illyalta szó szokatlan kifejezési módját megérthetjük, ha tudjuk, hogy a székelyek, — mint ahogy arról Szamosközy István tudójsít — felülről lefelé való sorvezetéssel „hosszúkás fadarabkákra és négyszögletes faragott pálcácskákra késheggyel stílus gyanánt rótták fel a szorosan sorakozó betűket". Ezeket a pálcákat csak úgy magyarázhatjuk, hogy ezek valamikor nyílvesszők voltak, vagyis nyílvesszőkre rótták a szöveget. Bizonyíték az „ilylyalta" szó. A technika fejlődése az évszázadok során fokozatosan kiszorította a nyilat. Használati módja elcsökevényesedett, megváltozott, vagy eltűnt. Van azonban a népi kultúrának egy területe, amely hűségesen megőriz minden olyat, ami régi, ami elmúlt, ez pedig a népmese. Ami a való életből kiszorul, az szinte észrevétlenül átvándorol a mesevilágba. Ez történt a nyíllal való üzenetküldés esetében is. A nyíl, mint szimbólum, már elvesztette jelentőségét, mint fegyver szintén. A magyar (és a keleti) mesekincs azonban, változásokkal, de megőrizte az üzenet e különös fajtáját, sőt, továbbfejlesztette azt. Mint mesemotívum számos mesében fellelhető. A magyar nyelvterülettől nyugatra eső népeknél igen kevés számban és csak módosult formában, inkább mint átvétel fordul elő. Az alábbiakban néhány mesetípus ide vonatkozó motívumát ismertetem. Hajnalkötöző királyfi (AaTh 304) mesetípusa. A „Pengő"* című mesében а С epizód érdekes csupán számunkra: Pengő a tűz körül 12 óriást lát; nyilával egy üszköt a tűzből kilő. „Esztendőre ilyenkor" 5 : A legkisebb királyfiú az óriás egyik kezéből 2 Sebestyén Gyula, Rovás és rovásírás; ETHN. XIV. Budapest, 1903, 316—318. lap. 3 Csallány Dezső, A székely-magyar rovásírás emlékei (Die Denkmäler der szeklerisch-ungarischen Kerbschrift); A Nyíregyházi Jósa András Múzeum Évkönyve, III. 1960 (1963), 72—76. lap. 4 Majláth János, Magyar regék, mondák, népmesék. (Kazinczy Ferenc fordításában kiadta Kazinczy Gábor.) Pest, 1864, 343—361. lap. 5 Gaal György, Magyar népmesegyűjteménye. (Kiadták Kazinczy Gábor és Toldy Ferenc.) Pest, II. kötet, 1857, 157—166. lap, XX. sz. 106
