A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 4-5. - 1961 (Nyíregyháza, 1964)

Csallány Dezső: Szkíta íjmaradványok

csontlemez hosszában hasított, öblösödéséből látszik, hogy emlősállat szárcsontjából való. A csontlemez alakítása nem egyenletes, hanem felső vége szélesebben, görbén jobbra hajlik és botvégszerűen ugrik ki; az alsó része pedig keskenyebben formált, egyenesre vágott. A két rész között a jobb szélen, faragott bemélyedés vehető ki (1. kép). Ez a hely megerősítésre szolgált, zsinór vagy húr hurkolási helyét mutatja, tehát a felület itt díszítetlen. Míg a csontlemez felső szélesedő felületét szilvamag alakú keretbe foglalt, tört- és egyenes vonalakkal borított mező tölti ki, addig az egyenes rész alsó fele díszítetlen, felső felét keresztbefutó szalagminták, amelyekben törtvonalsor és hét barázdált csúcsminta látszik. A szélesedő csontlemez bal alsó szélén még hét ék alakú rovátkát látunk, amely kiválik a csontlemez díszítő rendszeréből és az óperzsa ékírás jeleire emlékeztet, csupán a száma van összhangban a háromszög alakú csúcsmintákkal. A szépen díszített csontlemezt és töredékeit, Jósa András késmarkolat borításnak gondolta. Az 1—2. képen bemutatott csontlemez azonban egy reflexíj karjának maradványát mutatja. A vasszögecsekkel való megerősítés módjából is következtetni lehet arra, hogy a csontlemezpár közé rugalmas fa- vagy más anyagot ágyaztak be, amelynek természetszerűen nem maradt nyoma. Az íjkar kiindulása volt a két rugalmas ívnek, amelynek másik végét a középső taghoz, az úgynevezett markolati részhez kötözték. Feltűnő az íjkar csontlemezének díszítése. A népvándorláskori példányok rendszerint díszítetlenek, simák, az irdalt és ragasztott lemezpárokat ínkötegekkel hurkolják körül és így a díszítése feleslegessé válik. A szögezést csak ritka esetekben alkalmazzák a népvándorlás korában, olyankor például ha az íjkar csontlemeze elvetemedik vagy elreped. Az íjhúrok rögzítését az íjkar végének széles görbületével érik el a nyíregyházi példányon, a népvándorláskori darabokon pedig egyszerűen nyílást vágnak az íjkaron h húrok számára. A nyíregyházihoz hasonlóan díszített, íjkart borító csontlemezpárt, más publikációból nem ismerünk. A nyíregyháza-közvágóhídi temető, amelynek egyik kézzel formált urnájából az íjkar égetett, díszített csontlemezmaradványa is előkerült: a kísérő edények és egyéb leletdarabok tanúsága szerint jellegzetesen szkítakori. Párducz Mihály, Szabolcs megye szkítakori lelőhelyeit egységes és különálló csoportnak tekinti.

4 Az idetartozó lelőhelyek száma, főként Nyíregyháza és környékén, közel 90. Jellemző rájuk, hogy hamvasztásos temetkezések. Túlnyomórészt hordó formájú, szalagdíszes urnákat használtak erre a célra. Kerámiai formakészletük csaknem teljesen egyezik a kustánfalvi temető anyagával,

5 annak délnyugati folytatása. 4 Párducz Mihály, Szkíta tükrök a Kárpát-medencében: Arch. Értesítő, 85 (1958) 63. — Bottyán Árpád, Szkíták a magyar Alföldön: Régészeti Füzetek, 1. (Budapest 1955), 10—11., 64—71. 5 Böhm, J.—Jankovich, J. M., Skythové na Podkarpatské Rusi (Praha 1936). A magasfülű bögrék, a behúzott peremű tálak (XI. t. 6), a karéjos peremű tálak (XIII. t. 1), az egyfülű korsók (XV. t. 3), a hordó formájú urnák (XVI. t. 5, XIX. t. 2—3) a legjellemzőbb egyezések. 10