A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 4-5. - 1961 (Nyíregyháza, 1964)

Sterbetz István: A goda (Limosa limosa L.) ökológiai problémái a magyarországi tájváltozások tükrében

kodnak, hogy a párok költőhelyükre évről évre következetesen visszatérnek. A fentebb közölt fészkelési statisztikában valamennyi olyan területen személyesen nyílt alkalmam figyelemmel kísérni a populációs ingadozásokat, ahonnan huzamosabb időn át pontos állományfelvételekkel rendelkezünk, és módomban áll e faj hazai eltűnését, csökkenését, vagy telepeinek helyenkénti regenerálódását konkrétumokkal is megvilágítani. így pl. Fenékpuszta, Apaj, Ürbő, Szúnyog, Bugyi, Ócsa eseteiben beigazolódott, hogy a rétek állandó jellegű kanalizálásával járó területkiszárítás, vagy a szegedi Fehértónál az őstáj mesterséges halastóvá való kiépítésével beálló általános mélyvízi állapot felszámolja a goda életlehetőségeit. Azokon a területeken, amelyek, mint pl. Székkutas, Kakasszék, Kardoskút, változatlanul ma is ősállapotban vannak, a godák állományának évi ingadozása a mindenkori vízviszonyok függvénye. Csapadékos években gazdag, száraz esztendőkben szórványos, vagy esetleg ki is marad a fészkelés. Az állomány felszaporodásokra Székes, Csabacsüd és kardoskúti-székkutasi szikesek esetében, az 1939—1942. évi belvizes esztendők rendkívülisége adott határozott magyarázatot. Amint a statisztikákból érzékenyen kitűnik, ez az állapot csupán addig produkált kimagasló fészekszámokat, míg a soha nem tapasztalt vízbőség erre néhány éven át lehetőségeket adott. Érdekesebb azonban azoknak az újkeletű településeknek esete, melyek kétségtelenül az egyre-másra kiépülő rizsföldek hosszantartó és rendkívül változatos táplálékbőségével magyarázhatók. Csongrád megyében Cserebökény, SzegedFertő, Mártély, Hódmezővásárhely—Kéktó, Békés megyében Szarvas és Halásztelek viszonylatában a kiépülő rizstelepek üzembehelyezése hirtelen beálló állománynövekedést és a vízkultúra átmeneti pihentetésével járó szárazföldi hasznosítás ismét visszasüllyedő populációs csökkenést eredményezett. Maga a vízborította rizsterület, mint fészkelőhely ugyan nem jöhet számításba, de az üzemelő növénykultúra közelében azonban a godák nem egyszer szokatlan jellegű szükségbiotópokon, gazos ugarföldeken, lucernásokban is megtelepedtek, hogy kellően kihasználhassák a szomszédságukban levő paludáris élettér számukra eszményi lehetőségeket nyújtó táplálékadottságait. A godák táj változásokkal kapcsolatos fluktuációjától az elkövetkező időkben kontinentális viszonylatban is egyre nagyobb arányú megmozdulásokat várhatunk. Főképp a kelet-európai szűzföldek kulturálódása érinthet nagyobb mennyiségeket és a hazai kolóniák nagyfokú biotópérzékenységét látva, jelentős átcsoportosulásokra is számíthatunk. Niethammer (1951) 1939-től kezdődően Német- és Franciaországból jelez terjeszkedési jelenségeket, de ugyanakkor Dániában állománycsökkenésről tesz említést. Szerző e mozgalmat több más fajjal egyetemben, az európai felmelegedéssel kapcsolatos problémák keretében tárgyalja. Igen valószínűnek látszik, hogy a klímaváltozás, mint sok más faj esetében, itt is válthatott ki progresszív jelenségeket; ugyanakkor azonban a hazai példákat látva hangsúlyozni kívánom, hogy az európai godák populációs tevékenységének értékelésénél semmiképpen sem hagyhatjuk figyelmen kívül a hajdani költőhelyekről kiszoruló kolóniák áttelepüléséből, vagy az újkeletű rizs, halastó, víztároló és öntözéses kultúrák vonzerejéből adódó lehetőségeket. A hazai godák táplálkozásának vizsgálata két okból is megoldásra váró, időszerű probléma. Egyrészt tisztáznunk kell, hogy e faj a természetes élet214