A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 4-5. - 1961 (Nyíregyháza, 1964)

Erdész Sándor: Téli estézés egy nyírségi faluban

— Ketten lefogjuk a komámasszonyt, egy meg beleönti a bort! Azt mondja a komaasszony, hogy: — Nem úgy, hékám! Hanem egy lefog, oszt kettő meg öntögeti belémfele! (Nagy nevetés.) Hát oszt így ivott a komaasszony bort. A KONDÁS VACSORÁJA Halljátok, ezelőtt a kondások sorkosztra jártak a tanyán. Egy öreg kondás vót, minden nap más-más helyen kosztolt. Hát osztán egy rest gazdasszonynál vót koszton. Délbe, hogy viszen enni, hát elkésett az ebéddel. Szalad kifelé. Hát a kondás, ahogy hajtott kifele, hát egy hídon kellett neki átmenni. Osztán látja, hogy ott egy nagy csomó borsó el van vetve. Mindjárt rágondolt, azt mondja, hogy: — Hő, ez meg jó lesz! Jövök visszafele, összeszedem. A kondás úgy is ott lesz vacsorán, osztán összeszedem neki, megfőzöm, jó lesz vacsorára! Mindenütt borsót főztek. De a kondás mán olyan öreg vót mint én, nem vót egy csepp foga se. Hát oszt szegény úgy nyelte el a borsót egészbe. Ügy is ment ki tülle, egészbe. Mikor áthajtotta a csürhét a hídon, hát ű mindig oda járt egy csomóra. Hát ott oszt az esső kimosta, meg mi; szép' tiszta vót. Mikor ment visszafele az asszony, össze is szedte a borsót. Hazavitte, megfőzte, elibe teszi az öregnek. Jólakik az öreg. — Na — azt mondja —, gazdasszony, sok borsót megettem mán, de még ilyen jó ézűt nem ettem. Nem tom, hun vette! — Tudja hun? — azt mondja. — Mikor áthajtom a disznót a hídon, hát ott vót egy nagy kosárral leöntve! — Hej — azt mondja —, azt meg én sz . .. tam oda! (Nagy nevetés.) Eddig vót. A BIKATARTÁS A harmincas évekbe elvállaltam a község két bikáját tartásra. Azt mondták, hogy adjak be egy költségvetést. Be is adtam rendesen. Kiszámítottam magamnak, hogy hogy tudok kijönni belőle. Ide is adtak kettőt nekem megegyezett összegért. Azt mondták, hogy havonta fognak nekem ezért fizetni, mindig ami ráesik. Letőtt egy hónap, mentem kérni a fizetést. Nem adtak, mert adóval tartoztom, hátralékkal. Na, vártam. A feleségem mindig mondta: — Eridj csak egy kis pénzért! A pujáknak kell venni ruhát, ezt-azt. Hát kérjél egy kis pénzt! Megyek, nem adnak. Harmadjára megént megyek. Azt mondja a főjegyző nekem erre, mikor kértem, hogy: — Hallja! Minden hijába, akár a falra hányja a borsót, vagy ezt a . szót! Oszt mondom én erre: — Főjegyző úr, rá fog ragadni a borsó a falra! — Hát az mán nem! — Hát az mán igen, főjegyző úr! 125