A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 4-5. - 1961 (Nyíregyháza, 1964)
Csallány Géza: Üzenetküldés motívuma népmeséinkben
vessző, mely a hadüzenetet viszi. Mindhárom ugyanazt a funkciót tölti be, csak éppen a forma más. Az említetteken túlmenően az üzenet eszköze lehet karikagyűrű: 29 A leány a fél gyűrűt a tálba teszi, melyet a király elé tesznek. Így üzen, illetve emlékezteti a királyt. Ez a típus teljesen független a nyíllal való üzenetküldéstől és csakis mint üzenettípust említem. A XX. század ugrásszerű fejlődése népmesekincsünkben is erős változásokat okozott. Motívumok, mesetípusok tömege tűnt el és újak keletkeztek. Különösen szembetűnő „újításokkal" találkozunk a nagy szamosszegi mesemondónál, Ámi Lajosnál. Ámi új elemeket épít meséibe. Ezek közé az új meseelemek közé tartozik a telefon. Hősei már nem levelet küldenek, ha valamit el akarnak intézni, hanem telefonálnak. „Megkerült nagyivó és nagyehető" 30 című meséjében „. . . A király mindjárt telefonált az accélgyárba, hogy: — A legfinomabb accélbul gyártsatok egy három méteres kaszát. . ."' Máshol pedig így mesél 31 : „Mindjár a király letelefonáltatott a gyárba, hogy csináljanak egy mázsa jó accélbul egy jó hosszú baltát, ..." — itt már nem is saját maga telefonál, hanem másokkal végezteti el. Ugyancsak Ami Lajosnál fordul elő népmesekincsünkben egyedülálló jelenség, a távirat. Idézek a meséből: 32 „— Attul kezdődjön az én szabadságom, mikor megírom a feleségemnek, hogy jöjjön elibém, mert az állomás messze van hozzánk ... • ... — Hát nézd, azt másképpen is el lehet — mondta a százados neki — intézni! Nem olyan nagy pénz, tizennyolc fillér egy táviratot bocsátunk az asszonnak. Mikor a vonat tégedet az utolsó állomásodra viszen, már akkorra az asszony ott áll az állomás előtt, vár tégedet, a táviratot meg fogja kapni. — Nahát akkor csinálja százados úr úgy, ahogy a feleségem már az állomáson várjon is! Meg is kapta az asszony a táviratot..." Dolgozatomban végigkövettem mindazon üzenettípusokat, melyek a nyíllal való üzenetküldéssel valamilyen módon összefüggenek. Népmesekincsünkben megtalálható az ősi motívum, (tőlünk nyugatra már nem), sokkalta több azonban azoknak a meséknek a száma, amelyek ugyanarra vezethetők vissza, de már más elemeket tartalmaznak a nyílvessző helyett. A. nyílvessző „átváltozása" buzogánnyá, levéllé stb. egy-egy mesetípuson belül is végbement. A legkülönfélébb változatokkal találkozhatunk. Sőt, egészen egyszerű üzengetésig csökevényesedik. A nyílüzenet, már mint mesemotívum is kihalásra ítélt jelenség. A mesefa, aki még őrzi ugyan az ősi meséket, imitt-amott már „modernizál", közelebb hozza a mesét saját hallgatóságához. Számára életszerűbbé teszi, s a felhasított, telerótt nyílvessző helyett, repülő buzogányok (melvek^ éppúgy sustorognak, mint a vészt jelző „fütyülő" nyilak) és nagy pecsétes 29 Halász Ignác, Az arán koporsó: Magyar Nyelvőr XVIII., 1889, 283—285. lap. 30 Erdész Sándor, „Megkerült nagyivó és nagyegető...", (Kéziratban. Mesélő: Ami Lajos), Nyíregyházi Jósa András Múzeum Adattára 202/1207. lap. 31 Erdész Sándor, „Ennek a királynak a kapujában van egy körtefa" (Kéziratban. Mesélő: Ami Lajos), Nyíregyházi Jósa András Múzeum Adattára, 202/510. lap. 32 Erdész Sándor, „A legelső cigányhuszár" (Kéziratban. Mesélő: Ámi Lajos), Nyíregyházi Jósa András Múzeum Adattára, 202/1995. lap. 111
