A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 3. - 1960 (Nyíregyháza, 1963)
Nyárády Mihály: A szatmárcsekei református temető fejfái
Ebből a szempontból sem végeztem tehát fölösleges munkát, amikor a szatmárcsekei temető fejfáit átvizsgáltam, azoknak utánakérdeztem, rájuk analógiákat kerestem, és kutatásaim eredményeit itt közreadtam. S ezt annál inkább megtehettem és meg is kellett tennem, mert tudomásom szerint a szatmárcsekei temetőt sem Solymossy Sándor, sem Bátky Zsigmond^ nem látta. Ott ők sohasem voltak. Ügy érzem azonban, hogy végérvényesen csak akkor lesz elintézve az ügy, ha nagy vonalakban ismertetem itt a Solymossy Sándor dolgozatában található ellentmondásokat. 1. Solymossy Sándor az adatait Luby Margittól kapta. De ezeket nem vette kritika alá. Nem helyezett súlyt arra, hogy a neki közlésre átengedett fényképeken 16 látható fejfák homlokzati bevágásai (vésései) emberi ábrázatnoz legkevésbé sem hasonlítanak. Sőt, a fényképek vizsgálatát annak ellenére is figyelmen kívül hagyta, hogy a Luby Margit által kikérdezett, általa név nélkül hivatkozott faragómesternek a községbeli fejfák kialakulásáról szóló véleményében mélységes ellentmondás van. A mester ugyanis, amellett, hogy a fejfák „süveg" (tető) alatti bevágásait az emberi ábrázat (emberi arc) kifejezőinek találta, a szatmárcsekei reformátusokra egy „igazi" arccal (emberi ábrázattal) biró fejfát igyekezett volna ráerőszakolni. Ez természetesen nem sikerült neki. A szatmárcsekeiek —- mondta a mester — ragaszkodtak „hagyományos" fejfájukhoz. 17 . S ezt—Boné József fejfafaragó tájékoztatásának az ismeretében — a legtermészetesebbnek kell mondanunk, mert a fejfák homlokéli dísze keletkezésének az okát ez a szatmárcsekei mester a legjózanabb módon megmagyarázta. A motívumban a mesterségében „magyar bajusz" egyik formáját látta. 2. A fejfák különös „csónak alakjával" kapcsolatban a bizonyos dolgokban nagy körültekintéssel eljáró Solymossy Sándornak arra is gondolnia kellett volna, hogy a szatmárcsekei temető újabb fej faf ormai a fejfafaragók nagy igyekezete közben más temetők fejfáihoz hasonlóan a faragók ügyeskedése révén is létrejöhettek. Ahogyan ezek keze alól a falujuk „szánka", „kapufélfa" stb. alakú fejfái kikerültek, úgy kerültek ki a szatmárcsekei fejfafaragók kezei közül a „csónak alakú" fejfák. 3. Különös az is, hogy Solymossy Sándor kimondta: A fejfák 60—80 évnél régebbi formái bizonyítására adatok nincsenek. A szatmárcsekei fejfaformákat ennek ellenére 400—1000, sőt 2000 évvel korábbi időkre is megpróbálta visszavezetni. 18 4. Egy 1580 körüli Dousa-féle adat alapján Solymossy Sándor nem arra utalt, hogy a török temetőbe temetkező reformátusoknál a fejfák erősen bírálom. A Domanovszky Györgyre való hivatkozással közölt két fejfa formájának minősítése más lapra tartozik. Az utóbbi etnográfus ugyanis a két kölesei fejfáról mindössze azt írja, hogy hajóorr típusúak (lásd 6.j.!). Tehát a két etnográfus nem értett egyet a fejfák alakjának a kiértékelésében. — Bár szorosan véve nem tartozik ide mégsem hallgathatom el azt a véleményemet —, mert félreértésre adhatnék okot —, hogy a Domanovszky György rajzai után, Lükő Gábor által rajzban közölt fejfatípusok nemcsak hogy nem eberarcok, de mégesak nem is hajóorr alakúak. Az egyik fejfaforma (134. ábra 4. kép) a fűrészes előrészével, a másik fejfaforma pedig a „magyar bajuszos" előrészével (134. ábra 5. kép) semmi esetre sem teszi a szemlélőre azt a benyomást, mintha hajóorrot akartak volna velük utánozni. 16 Ethnographia 41 (1930) 70—71. 17 Az idézett szöveget lásd Ethnographia 41 (1930) 70—71. is Uo. 68—69. 212
