A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 3. - 1960 (Nyíregyháza, 1963)

Nyárády Mihály: A szatmárcsekei református temető fejfái

A „magyar bajuszformák" közül csak egyetlen két középvágású volt évszámmal megjelölve: a Petőfi utca 2. szám alatti kiskapun az 1931. évszámot láttam. A Kossuth-utca 16. számú háznál levő kiskapuról, — amelynek a kapufelein már gömbök is díszlettek — tulajdonosa, Kosztik Erzsébet azt mondotta, hogy 25—30 évvel ezelőtt készítették. Ezt a két évszámot azonban nagyon bizonytalanul mondta: mert nem ő, hanem az apja faragtatta a kapufélfákat (XXII. t. 2). Egy hatvan év körüli asszony szerint azonban az a kapu már negyven évnél is idősebb. Legfőbb érve erre az a tény volt, hogy a Kosztik-féle ház szomszédságában nagyleánykodott, és a kapura már abból az időből is emlékszik. Ugyanitt beszéltem egy „mindenmesterrel", az 56 éves Janovics Józseffel. Tőle már azt kérdeztem, hogy csinált-e „magyar bajuszos" kaput vagy sírkeresztet, esetleg fejfát? Amire azt felelte, hogy fejfát (amit csak a reformátusoknak szoktak adni) soha nem készített. Egyebet csinált, de dísz nélkül. (Eszerint a „magyar bajusz" dísz Napkoron nem is számítódhatott a barkácsolók szokásos munkái közé.) Ezek után még megjegyezte, hogy a „magyar bajuszos" kiskapukat mostanában már nem készíttetik a községben. A Kossuth utca 48. számú ház előtti két középvágásos díszü kiskapuról azonban a gazdaasszony már azt mondta, hogy az ura ottjárasom előtt három évvel csináltatta, de egy ugyanolyan díszü kiskapu helyébe, illetőleg kapufélfa és szemöldökfa pótlására. Készítője Pallai Béla ácsmester volt. Fodor János kerékgyártó mester sem sírkereszteket, sem fejfákat nem csinál. A katolikusok keresztjeire azonban a nevet és egyéb adatokat ő írogatja (vésegeti). Az egy és két középvágásos díszt Napkoron „magyar bajusznak" nevezik a mesterek. Fodor János is csinál ilyen díszeket, de csak a tárgyak éleire. (Soroglyazápra, bürfaközfára.) Néha a tárgyak két szomszédos" élére is kivési őket. A munka menetét magyar és német (rossz német) mesterszavakkal a következőképpen képzeltette el velem: Először jön egy bevágás. Utána sváfol az ember. Azután spiccet csinál. Utána megint sváfol. Utoljára egy bevágást csinál. A bajuszt szerinte az ácsok jobbára a lapokon (fák oldalain) vágták. A kerékgyártók már csak a fák élein. A faluban (oktatott még), valaha háromféle nép volt. A sváb, az orosz (rutén) és a magyar. Ma már mindenki magyar náluk. Kizárólag csak magyar nyelven beszélnek. Mindössze a vallásuk különbözteti meg őket. Akik régebben németek voltak, azok római katolikusok maradtak. A rutén eredetűek görög katolikusok manapság is. A magyar eredetűek pedig reformátusok. Legtöbben vannak a római katolikusok, kevesebben a görögkatolikusok, legkevesebben pedig a reformátusok. Ezek az egykori uradalmi cselédek leszármazottai. De ők a legszegényebb népség is. Beszélgetésünk után a temetőbe látogattam el. Itt azt tapasztaltam, hogy a római és görög katolikusok keresztjei faragásukra nézve a lehető legegyszerűbbek. Csupán egynél láttam vég (keresztvég) csipkézést. A reformátusok sírjai elvadult, gazos, akácfás helyen voltak. (Egyetlen virágos sírt láttam csak ezen a helyen.) Fej fáik között nem volt tekintélyes vastag208