A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 3. - 1960 (Nyíregyháza, 1963)

Ujvári Zoltán: Tasnádi Lajos botpaládi kéziratos könyve

Elroncsolt testemet neháborgasátok Mesze földön vagyok hirem se haljátok Tudom roszul esik nektek is testvérek Hogy még testvéreteket mégsem öleltitek A balsors ugyhozta arról nem tehetek A szivemnek is könyebb volna a sirban Ha it álhatnátok gyászos koporsómnál Legalább egy könyet hulatnátok értem Teigaz szívből szeretet testvérem Kérlek kedves pajtás vigasztald szüleim Hogy szépen eltemetek engem pajtásaim A falu népeis ki ki sirat engem Három zöld koszorú disziti fejemet Ne emésze értem bánat sziveteket Az isten veletek barátok testvérek Nagyon roszul esik elválni tőletek Demár elkel ménem sirom megvan nyitva Lebegjen fölöte az isten áldása Ha valamikor szüléiméi beszéltek Mondjátok meg hogy szépen eltemetek Kedves jó barátim kérlek vigyázatok Vigyázatlanságból hogy igy ne járjatok Tenéked is pajtás miért kivégeztél Felelünk oda fön majd az isten itél Végre el kel meni kiásót siromba Vesétek egy kapa földet gyászkoporsomra Ne felejtsétek el kérlek beneteket Hogy milyen vigyázó voltam köztetek Végre tisztelőim a kik jelen vagytok Gyászos koporsómra könyet hulajtsatok Elroncsolt testemet sirba bezárjátok Én utolsó szavam az isten hozatok vége (20—22.1.) Határozottan szép lírai kezdettel indul a búcsúztató. A természeti kép innen sem maradhat el. Mintha csak a természeti képpel — az élettel, a bimbózó tavasszal — is azt akarná kiemelni, hogy milyen szomorú a halál. Tavasz van! Élet! Mennek haza a katonák! Csak egy édesanya nem ölelheti a fiát: „Tamási Pál nem jön haza". Az egyszerű népi versfaragó milyen jól értette a fokozást, az ellentétek finom kiemelését. Tavasz — halál. Idegen föld — szülőföld. Nem harcban — véletlenül halni meg. A rövid lírai bevezető után az eseményt megeleveníti, a halottat megszólaltatja a versszerző. Búcsúzik a szülőktől, a testvérektől, a pajtásoktól és a saját gyilkosától is. Jellegzetesen szép példája ez a halotti búcsúztatóknak. A halottsiratások alkalmával nem jegyzik le a halottsirat ók, hogy mit fognak mondani. Ami észbe és szájra jön az elmondás pillanatában, és ahogy a helyzet is hozza magával — száll el a sirató ajkáról az ének. A szöveget ugyanúgy megismételni szinte sohasem tudja a halottsirató. Azért érdemelnek különös figyelmet a kéziratos könyvekben található búcsúztatók, mert az eredeti szöveget láthatjuk. Természetesen a leírt, előre elkészített búcsúztatók 165