A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 2. - 1959 (Nyíregyháza, 1961)
Csallány Géza: Nagy Géza régészeti levelei Jósa Andráshoz
magyar tűz szó legősibb alakjával (tűz = tijiz, tiviz, még régebben tivit) egyezik. A finn-ugorokon kívül kaukázusi elemeket is olvasztottak magukba. Legnyugotibb törzsük az agathyrs már teljesen kaukázusi jellegű. Az agathyrs név később akatir, kazár, kozár alakban szerepel, de már Herodotos is említi a katiar nevet, mint az ő korában egy kisebb dnyepervidéki szkíta törzset. Szerintem a katiar név nem más, mint az agathyrs, csakhogy amaz a szkíta-finn alak, emez pedig a névnek cserkesz-abchazos változata névelővel ellátva, még a végső ,,s" az agathyrsokat környező thrákok nyelvének nominatívusi ragja. Olyanforma tehát, mint pl. a „hunugur" és a latinos „hungarus" elnevezés közti viszony. Az agathyrs-katiar népet mondja Herodotos a legrégibb szkíta törzsnek. Ez rávezet e szkíta törzs még eredetibb névalakjára. A görög mondákban szó van a félig ember-, félig lótestű kentaurokrul. Bizonyos, hogy e csodalények alatt a lovas turánokat kell érteni, akiket legelébb megismertek a lovagláshoz egyáltalában nem értő őseurópaiak. Természetes, hogy az első lovas embert valami csodalénynek képzelték az őskorban, tulajdonképp pedig nem valami képzeletbeli lények a kentaurok, hanem valóságos nép, melyet gandavar néven ismertek a hinduk ősei is s a hindu mondákban is kiváló lovasokként jelentkeznek. Ha a kentaurok csakugyan egy Kelet-Európában szereplő nép volt, melynek agathyrs neve már a különböző idegen népségek által eltorzított formát tünteti föl, akkor egy általánosabban ismert névalakban is fel kell találnunk a nyomukat. Ez az általánosabb névalak a kimmer, a bibliai gomer, az asszír föliratokban gimirri vagy gumari, annak a népnek a neve, mely a szkíták utolsó áramlata előtt lakott a Fekete tenger fölött elterülő pusztaságon. Ha az agathyrsok, kik a mai Erdélyben laktak a Kr. e. utolsó évezred dereka táján s az ezt megelőző századokban, elcserkeszesedett szkítáknak tekinthetők, a kimmerekről bizonyos, hogy thrák-szláv nópréteg fölött helyezkedtek el s így Dóloroszországban a Kr. e. utolsó évezred régebbi felében olyanforma népalakulás jött létre, mint sokkal később az aldunai szlovénok és a bolgárok között. Hogy a kimmereket a Kr. e. VII. század körül a Keleti Oroszországba benyomult királyi szkíták vagy szkolotok elkergették, az csak olyan jelenség, mint mikor Batu tatárjai kiűzték ugyanazon területről a rokon kunokat. A Déloroszországból kiszorított kimmerek két felé szakadtak. Egy részük a Kaukázuson át Kis-Ázsiába nyomult, véget vetettek Urartu (Armenia) államnak s Kappadocián át egész Lydiáig hatoltak, honnan Kr. e. 657-ben Gyges (Guggu) verte őket vissza. Összeolvadva a régebbi alaródi-grúz és fryg elemmel, a mai örmény népben élnek tovább; a másik rész a Kárpátok fölött nyugat felé vonult s később, mint kelták és germánok szerepelnek. (Cimberek Marius korában s aztán Walesben ma is „Kymr" néven). A kimmerek ezen nyugoti terjeszkedésével kellő magyarázatot nyernek a hallstatti kultúra kaukázusi analógiái. Mivel pedig ezen terjeszkedés nem előzhette meg a szkolotok Kr. e. 700 körüli előnyomulását, a hallstatti kultúra kezdetét is ezen idő tájba kell tennünk s korántsem mehetünk vissza a Kr. e. IX— X. századig, mint a német régészek. Herodotos szerint Targitaos, az első szkíta király, ezer évvel élt előbb a perzsa háborúnál, tehát Kr. e. 1500 körül. Ez a szkíta áramlat kiindulási pontja. Jó egy századot kell felvenni a közópázsiai terjeszkedésre, melynek 53
