A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 2. - 1959 (Nyíregyháza, 1961)

Feltich Nándor: A besztercei románkori aspersorium

A BESZTERECI ROMÁNKORI ASPERSORIUM A besztereci szenteltvíztartó (aspersorium) románkorunk vezetőművészetónek, az ötvösségnek, egyik kitűnő alkotása, XII. századi díszítőszobrászatunk kérdésének egyik forgópontja. Bár több mint ötven év telt el azóta, hogy a Magyar Nemzeti Múzeumba került és első publikációja megjelent,

1 a művészettörténet tanácstalanul áll vele szemben. Románkorunk összefoglaló ismertetéseiből rendszeresen kimaradt, még Gerevich Tibor összefoglaló nagy könyvének ötvösségi fejezetében sem szerepel. Moravcsik Gyula pedig csupán fényképét közli a Szent István Emlékkönyv I. kötetében (409.), a szövegben pedig nem beszél róla. Az 1931. évi párizsi bizánci kiállításon ki volt állítva. Nyilván görög felirata alapján bizáncinak tartották, de lelőhelyét tévesen „Besztercének" írták,

2 anyagát — mint az első publikációban is — tévesen bronznak határozták meg, az állatmotívumot pedig ugyancsak hibásan griffnek nézték. Legutóbb a B. Thomas Edit által szerkesztett kiadványban (Archäologische Funde in Ungarn. Budapest, 1956) az első publikáció téves technikai meghatározása él tovább az állatalakok szabatos meghatározása nélkül (412.). Románkor-kutatásunk szempontjából időszerűnek tartom, hogy ezt a hazai emlékanyagunkban egyedülálló, elsőrendű fontosságú leletünket újra elővegyük és megpróbáljuk a vele kapcsolatos kérdéseket is újra megfogalmazni. Az eredetileg három öntött lábon álló hatszögletes edénynek fönn összeszűkülő alakja ós csuklóra járó, tömören öntött fogantyúja van (III. t.). E körülményekből nyilvánvaló, hogy olyan edényről van szó, amelyben a szenteltvizet a templomon kívül hordozták, rendszerint a házaknál végzett szentelés céljára. A felirat tartalma és a tunikás gyógyító páros szentek mellképének jelenléte a betegségek elleni gyógyítás céljára utalnak. Ez az a pont : a betegségek gyógyítása, amelynél az egyháznak szembe kellett állítani a maga képességeit és eszközeit az akkor szerte az országban ismert sámánság gyógyító tevékenységével. LEÍRÁS Teljes magasság a fejeket is beleszámítva : 22,7 cm ; a felső részhez csatlakozó, csuklóra járó fogantyúval együtt : 26,2 cm. A nemzeti múzeumi leltár (15/1903) leírása szerint „eredetileg három lábon nyugodott, amelyek oroszlánláb idomúak ós felül oroszlánfejben végződnek. E három láb közül az egyik teljesen hiányzik, egyik csonka". Két láb tehát a múzeumba való 1 Hampel J. : A M. N. Múzeumi Régiségosztály gyarapodása az 1903-ik évben. Arch. Ért. XXIII. 1903. 436. skk. 2 Exposition d'art byzantin 28 Mai—9 Juillet 1931. Musée des arts décoratifs, No 443. 3 Nyíregyházi Múzeum Évkönyve II. 33