A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 2. - 1959 (Nyíregyháza, 1961)
Erdész Sándor: Egy népi verselő Tiszavasváriból
Magyar József szellemi fejlődésének újabb, jelenlegi szakasza a felszabadulással kezdődött. Egyrészt a társadalomban, az emberek gondolkodásmódjában végbement változások, másrészt előrehaladottabb életkora, élettapasztalata költői munkásságát újabb, érdekesebb témák felé irányítják. A felszabadulás után írott verseivel nem annyira újabb műfajhoz, mint inkább újabb korszakhoz érkezik el. Magyar József költői fejlődésében a felszabadulás meghozta az érett költészet korát. Üj költészetére jellemző, hogy nem veti magát alá az anyagi érdekű rendeléseknek, szabaddá válik a költészetben is ; a természet szépségét, a szocializmus falun is elterjedt eszméit, a közösség új életét, eseményeit verseli meg. Tehát élete utolsó szakaszában érkezett el a teljes, szabad költői kibontakozáshoz. Ismerkedjünk meg költői fejlődésének utolsó, jelenlegi szakaszában írott verseinek néhány részletével. A következő versét azért írta az akácfáról, mert, mint mondotta : ,,A kilépett nagy költők is közönyösnek veszik, holott sok hasznát vesszük." Csakugyan, az akácfa tizenhatféle hasznát sorolja fel. Ilyen sokrétű természeti megfigyelésre csak egy igazi népi költő képes. „AZ AKÁCFA Te közömbössé vált egyszerű akácfa, Ha vihar tép is, sorsod, óh, senki sem szánja." „Előszámlálom javaid, amely akad bőven, Nem sajnálom e téli időt, mert kitelik tőlem. Először is, virágaid fehérek, mint a hó, Szirmaikban, óh mézédes nektár található." „Ha valaki úgy gondolja, hogy szalonnát kén sütni. Ő magáról készséggel fog száraz ágat adni." Alábbi verseiben — amellett, hogy bennük a szocialista építést verseli meg — olyan vonást is találunk, mellyel külön kell foglalkoznunk. Ez a vonás pedig : a históriás hang. A históriásokról tudjuk, hogy vásárokra, búcsúkra jártak, ahol a különböző történetekről szóló sajátkészítésű verseiket énekszóval adták elő. Ezek a históriás énekek az epikus költészethez tartoznak. Ha Magyar József két alábbi versét, vagy akár hadi költészetét vizsáljuk, azt tapasztaljuk, hogy munkássága ugyancsak elbeszélő jellegű, tehát a históriásokéval sok vonatkozásban azonosnak mondható ; elsősorban azért, mert eseményeket, történeteket dolgoz fel. A fő különbség abban áll, hogy Magyar József nem vándorol egyik helyről a másikra, hanem a község társadalmába beleilleszkedve verseli meg annak eseményeit. Érdekes, hogy Magyar József egyáltalán nem tudott a históriások létezéséről, így azok históriáit sem ismerhette. A község szegényparaszti rétege azonban — bizonyos mértókig — a foglalkozása miatt is kényszerítve volt a különféle vásárok látogatására, ezáltal megismerkedett azzal a históriásköltészettel, amelyik éppen Szabolcs megyében a legutóbbi időkig is fennmaradt. A faluközösség paraszti rétege ismerte ós kedvelte ezeket a históriákat, ez érthető is, mivel az epikus költészet szeretete még régebbi hagyományból fakad. Magyar József észrevette, hogy verses elbeszélései mennyire lekötik a közönségét, s ehhez az igényhez alkalmazkodott is. Tehát Magyar József 159
