A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 2. - 1959 (Nyíregyháza, 1961)

Nyárády Mihály: Pipakészségek Szabolcs megyében

gálják az elnyűtt fogakat. Ha a fák ráadásul még görbék is, teljes az öröm. Nem kell szorítani az embernek a fogával, vagy éppen az ínyével, nem kell a kezével sem tartania. Lelógathatja a mellére. A pipaszár vékonyabb végén a készítő gömböt is faraghat, sőt csutakot (rongygöngyöleget) is tekerhet szopókának

35 (XXXII. t. 2). Az egyenes fát is lehet különben egy kis fáradsággal meggörbíteni. A fa meggörbítését úgy végzik, hogy a kívánt helyen meghajlítják. Madzaggal lekötik. Azután a hajlított részével forró vízbe teszik. Egy fél óráig benne hagyják, majd kiveszik, s a sütő (a tűzhely emelkedett helye) külső meleg részére teszik, ott megszárítják.

36 Itt szükségképpen megemlítem még azt, hogy a cseregolyópipa egyenes szárának a vastagabb végét úgy faragták meg, hogy a pipafüstnek a szárba való átszivárgását ne akadályozza. Nemkülönben azt is, hogy a nádkotó pipa a nád föld feletti üres szárrészéből való szára készítésénél megint csak tekintettel voltak a füst útjának a megkönnyítésére. Azt talán már mondanom sem kellene, hogy azon a részén, ahol a szájba bevették, vágást nem csináltak. Legföljebb a görcsöt is meghagyták rajta, s ezt átlyukasztották. Úgy szívták — megszűrve — a dohány füstjét. Ezek voltak a régibb — sőt legrégibb — pipaszáranyagok és formák. Ezekhez csatlakozott meglehetősen régen a bogdányi csutora és a turai szár. A bogdányi csutorát Tiszanagyfalu táján bogdányi csucsornak is mondták.

37 Ezt a szárféleséget szaruból, a tehenek szarvának a hegyéből készítették. Bogdányban — vagyis Nyírbogdányban — már a legöregebb ember, a 87 éves Balogh Imre — sem emlékezett a mesterére. A csutorára azonban még az 50 év körüli emberek is vissza tudnak gondolni. Feltehető, hogy a szár készítését egy bogdányi esztergályos kezdte meg, s a formát tőle vették át más falubeli esztergályosok is — s míg érdemes volt készíteni —, nevét is megtartották (XXXII. tábla 3). A bogdányi csutorának S formája volt. Három részből állott : a szopókából, a tökéből és a szártőből. A szopóka végén egy gomb, vagyis egy vastagabb szarurész volt. Ezt követte a vékonyabb sima rész. Ezt ismét egy gomb és egy sima rész. így sorakoztak egymás után háromig, vagy négyig. A sima részeket rágásoknak mondták. A szár gombjai és rágásai kissé nyomottak, így kényelmesek is voltak. Ha az első rágás erősen bekopott, levágták, s a másodikat vették használatba. A szopóka az utolsó rágás után hajlott és csavaros volt. Az utóbbi részével a vastagabb — mindkét végén csavarmenetes — tőke vékonyabb végébe csavarták. A tőke vastagabb végében levő csavarmenetbe viszont a szártő csavaros vége járt. A szártő cifra volt. Rajta a vastagabb rész a vékonyabbal sűrűn váltakozott. Alsó része — emellett — hirtelen görbülő és egyenletesen vékonyodó is. A görbítésével a pipa régibb fajta nyakállásához igazodtak. A vékonyodásával pedig a pipa nyakába való erősebb beszorítást segítették elő.

38 35 Jávorfa : Acer campestre. 36 Bodnár Bálint adata. 37 Mihályi István adata (Tiszanagyfalu). 38 Néhai Balogh Imre adata (Nyírbogdány). 124