A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 2. - 1959 (Nyíregyháza, 1961)

Balogh István: Szabolcs megye statútumai a pásztorok megrendszabályozására a XVIII. században

város polgárai kárára elhagyják a szolgálatot. A lopások meggátlására inkább általános érvényű rendszabályt kellene találni.

18 Debrecen panaszára a helytartótanács felszólította Szabolcs vármegyét jelentéstételre. A megye jelentette, hogy a lovakat ugyan most az egyszer még visszaadta, azonban a gulyások nyergesió tartástól való eltiltását a lopások megakadályozására a legalkalmasabb eszköznek találja, és a statútumot továbbra is fenntartja.

19 A vármegye rendelkezései a következő évtizedekben többé-kevésbé érvényben is maradtak, sőt 1764-ben kiegészítették azzal, hogy minden földesúr a pusztákon tartott nyájai mellett levő pásztorait alkalmazásuk minőségét feltüntető bizonyságlevelekkel lássa el, amelyeket azok mindig maguknál tartani kötelesek.

20 A rendelkezések azonban aligha járhattak nagy sikerrel, mert 1775-ben ismét kénytelen volt a megye a kérdéssel foglalkozni. A részletes és 22 pontba foglalt statútum részben megismételte a több évtized óta fennállott szabályozásokat, részben kibővítette a csárdák, a mezei szállások, a mészárosok marhavágásának ellenőrzésével is. Az ellenőrzés végrehajtására a megye nyugati részén levő legelőkkel és a déli, erdőségekkel szomszédos falvakban, összesen 12 helyen, csendbiztosokat bíztak meg.

21 Ez a statútum nagyjából már mindazt tartalmazza, amit két évtized múltán a helytartótanács által kidolgozott országos rendelkezés általánosan kötelezővé tett. A pásztorokra vonatkozóan elrendelte a megye, hogy minden számadónak gazdája hiteles conventiós levelet adjon, a számadók esztendős bojtárokat fogadjanak, „olyanokat, kiknek bizonyos levelek légyen, hogy nem valami tsapongó személyek". Az ilyen leveleket vagy a helységek bírái, vagy a földesúr, vagy a szolgabírák adják ki, és a számadók saját levelükbe írassák be a bojtárjaik neveit. A pásztorok tanyáján „semmiféle bojongó s idestova tsavargó betyároknak tsak egy óráig is mulatni szabad nem lészen", mert ha valahol ilyeneket találnak, ezek is, a számadók is, vagy ha az utóbbiak éppen nem lennének a jószág mellett, az ott talált bojtárok is tömlöcbe kerülnek. Ha a számadó, vagy valamelyik bojtár a gulya mellől elszökik, vagy meghal, a legközelebbi helységbeli bíráknak vagy csendbiztosnak be kell jelenteni. A gulyák, ménesek, juh- és sertésnyájak, vagy göbölyök mellett levő pásztorokat be kell jelenteni a legközelebbi helység bíráinál vagy csendbiztosánál. Minden számadó köteles hetenként a gondviselése alatt levő jószágot felnézni, ós ha kóborló marhát talál közte, a bírónak vagy csendbiztosnak bejelenteni. Ha az ilyen bitang marhának 15 nap alatt nem akad gazdája, be kell adni a falusi bíró vagy szolgabíró kezéhez. Ha a bitang jószágot elhallgatnák, annak árán felül a tolvajságra szabott büntetést fogják kapni. Mivel „a pásztorok tolvajul sok marhát meg szoktak ölni, ós aztán innen amonnan szerzett bőrökkel, mintha a marha megdöglött volna, szoktak számolni", ezután a dögöt csak a falusi esküdtek jelenlétében szabad megnyúzni, a húsát pedig el kell ásni. A gulyásoknak, juhászoknak és göbölyösöknek nyerges lovat tartani nem szabad. *8 Uo. 19 Uo. Fasc. 55. no. 58. 1754. — Prot. pol. 21. fol. 293. 1754. 20 Uo. Prot. pol. 23. fol. 41. 1764. 21 A statútum címe szerint a kóborlók és pásztorok szerfelett elharapódzott szabadosságai és más hasonló szőrű emberek káros és botrányos cselekedetei meggátlását célozta, és a szomszéd törvényhatóságokkal is közölték. Uo., Faso. 18. n°. 33. 1775. 7* 99