A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 1. - 1958 (Nyíregyháza, 1960)
F. Takács Zoltán: Jósa Andrásról
ben érdeme szerint meg tudták volna vitatni. A Nyírség az ősidőkben csakugyan sűrűn lakott, termékeny sziget volt. Bebizonyították ezt Jósa András múzeumának tanulságos példányai is, különösen pedig az, hogy e gyűjteményben az egymást követő korokból a leletanyag mind fejlett példányokat mutat fel. Szigetnek volt nevezhető ez a terület, mert különböző irányban folyó vizek vették körül, és amellett erdőség borította az őskorban. Jósa András a terület egyéniségének megállapításánál a bronzkori leletek sokaságát vette elsősorban tekintetbe. Azoknak fejlettségéből, de részben éppen archaikus jellegükből kiindulva, hasonlította össze a leletanyagot a Duna parti ausztriai hallstattival és nem annyira a Nyírség prioritását, mint önállóságát vitatta. A tétel nem talált kedvező fogadtatásra, pedig mint már említettem is, Jósa András következtetései ma már'sokkal indokoltabbaknak látszanak. Nem tagadható, hogy vele szemben, bármennyire is elismerték érdemeit itthon is, és a külföldi kollégák is, kikkel alkalma volt érintkezni, könnyen megmagyarázható elfogultság érvényesül. Vidéken dolgozott és nem a központban. Ez a körülmény legtöbb ember szemében kisebbséget jelentett. Erős egyéni kvalitásai iránt sem volt mindenkinek érzéke, és az egyoldalú szakemberekben kifejlődni szokott gőg, ha be nem vallottan is, ott kísértett ezermesterségével szemben. Neki pedig ebből a soklodalúságból csak haszna volt, mert sokfelé irányuló érdeklődése és sokoldalú tevékenysége különben is szokatlanul erős és éles ösztönét csodálatos mértékben kifejlesztette. Kritikáját egészségessé tette. Sokat jelent már az a tény is, hogy különböző népek és legvégül a honfoglalók elsősorban a Nyírséget tartották érdemesnek a letelepedésre. Márpedig, ki látta jobban a honfoglaló magyarok települési viszonyait, mint Jósa András ? Jósa Andrásnak sajátos volt az iskolázottsága. Akkor csak a természettudomány volt az, ami az embereket meg tudta győzni. Akik a történelmi helyzetekből következtettek, szerényebbek voltak. Ilyennek kellett lenni Jósa Andrásnak is, aki gazdasági akadémiát és orvosi egyetemet végzett, szóval az emberi élet érdekét szolgáló két legreálisabb tudományon nevelte gondolkodását. Mindehhez azután a sok mellékfoglalkozás kritikai érzékét öntudatlanul is fejlesztette. ösztönét nevelte, mondom én, a sok mellékfoglalkozás, elsősorban azzá, hogy leleményességét fejlesztette. Ezzel jutott előnybe a sok elméletező előtt, kik egy-egy doktrínában rendesen meg szoktak fenekleni. Irodalmi munkássága legnagyobbrészt két helyen jelent meg: az Archaeológiai Értesítőben és a Nyírvidékben. Az előbbi folyóiratban megjelent közleményei iskolapéldái annak, hogyan kell kutatni, mire kell figyelni, és miről kell beszámolni a lelkiismeretes régiségbúvárnak. De kiderül belőle az is, hogy Jósa András legszerencsésebb kutatóink egyike volt. Az ő feltárásaiból kiderül, hogy a bronzkor emberei és a honfoglaló ősök különösen sűrűn lakták a Nyírvidéket. Éppen amit a honfoglaló magyarságról tudunk, elsősorban Jósa András leleteinek köszönhetjük. Ma ebben kell látnunk Jósának, a régésznek, legnagyobb érdemét, ami nem zárja ki azt, hogy ha a bronzkori állapotokra a leletek meggyarapodása után egyenletesebb fény derül, ne látnók majd még fényesebb és még igazabb megvilágításban Jósa András őskori kutatásainak eredményeit is. 254
