A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 1. - 1958 (Nyíregyháza, 1960)
F. Takács Zoltán: Jósa Andrásról
A Nyírvidékben megjelent közleményekből született meg a már nagy részben méltatott, páratlanul érdekes, tanulságos, élvezetes, színes, humoros és korát meg önmagát mélységesen jellemző „Barangolások". Aki ezt a könyvet elolvassa, tökéletes képet nyer Jósa Andrásról és megtudja belőle, mi volt a titka annak, hogy őt mindenki szerette. Nem is volt elképzelhető másként. Egyik jellemző tulajdonsága volt Jósának, hogy egyetlen alkalmat sem mulasztott el, valami sikerült tréfára, egy szellemes jó mondásra, aminek amellett igazi tősgyökeres magyar íze volt és hozzá-még célba is talált. Mikor önmagáról nyilatkozik, felülmúlhatatlanul szerény. Természetesen a legelőkelőbb, legmagabiztosabb formában. Erre csak annyit jegyezhetünk meg, hogy számtalan olyan esetet ismerünk, amelyben kívülállók felülmúlták a szakembereket. Jósa András tényleg nem tanulta iskolában a régészetet. De ugyanezt mondhatjuk Pulszkyról, Rómerről, Wosinszkyrol és sok másról. Márpedig nélkülök hol volna most a magyar régészet, hol volnának a magyar múzeumok ? A silány lelkek arról ismerhetők fel, hogy nagyképűek és tekintélyüket görcsösen védik. Ez volt az, ami tökéletesen hiányzott Jósa Andrásból. Ellenben annál nagyobb mértékben sugárzott minden sorából a melegség, ami csak a nagy emberek sajátsága. Ö maga állítja magáról, hogy amit ír, az csak mozaik. Németországot bebarangolta azért, hogy a múzeumokban megtalálja az analógiákat azokhoz a leletekhez, amiket nyíri hazájában kiásott. Egyik gondolata ezeké volt, a másik újra visszaterelte szűkebb hazájába és múltjába. Kipellengérezi annak viszszásságait és tökéletlenségeit. Élvezetes útleírásában így többet is cseveg hazájáról, mint amennyit ír arról, amiért elsősorban kiutazott. A gyermekkori megrázó élmények, Kossuth szónoklatai, a szabadságharc eseményei, nem neveltek politikust belőle. Visszaemlékezéseiben azt írja, hogy a politikát az okosokra vagy a szamarakra hagyja. De a Kossuthra és a szabadságharcra való visszaemlékezés nélkül vajon kutatta volna-e olyan szenvedéllyel a honfoglaló ősöket ? Meggyőződéssel mondom, hogy nem. Azzal se ártott tekintélyének, hogy leplezetlenül feltárta, milyen szerény anyagi keretek közé kellett útközben szorítkoznia. Nem félt az igazságtól, mert eleme volt az, mind a tudományos, mind a polgári életben. A magyar föld beláthatatlanul sok népvándorláskori anyagot szolgáltatott a régiségtudománynak és még mindig sokat ígér. Mi sem természetesebb ennélfogva, hogy a magyar régészeti kutatásban is aránylag nagy helyet foglal el a népvándorláskori kérdések tárgyalása. A Nyírségről viszont aránylag még kevés megfelelő anyag került napfényre. Ebből következett, hogy Jósa András is keveset foglalkozott a kutatás megfelelő ágával. De a végzet könyvében mégis az volt megírva, hogy a népvándorláskori fejezet se hiányozzék az ő életéből. Éppen nekem jutott az a szerencse, hogy a gávai Katóhalomban talált kard kapcsán megismerkedhettem személyesen Jósa Andrással és érdeklődését fokozhattam a lelet iránt, amiből ma már sajnos, csak a markolat töredéke látható. Igaz, hogy ez a legsajátosabb része. Az egész kardról már csak Kiss Lajosnak, Jósa András leghűbb munkatársának rajza tanúskodik. Na meg a máso255
