A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 1. - 1958 (Nyíregyháza, 1960)

Nyárády Mihály: Salétromfőzés Szabolcs megyében a XVI–XIX. században

val is el tudtak távolítani. A kristályokat egy hűvös levegőjű külön teremben, hideg vízben mosták át. A salétromot akkor kétfenekű hordóba helyezték. Hét-nyolc mázsára öt akó (271,5 liter) vizet öntöttek. Ezt azonban egy előző gyártási folyamatból visszamaradt tisztázási anyalúggal is helyettesíthették. Az anyalúgnak erről a fajtájáról a mostani gyártási folyamatleírásban a gj-vel jelzett fejezetben lesz szó. Az oldás a lefolyása alatt a környezettől tetemes mennyiségű meleget vont el. Ezt a hőmérséklet süllyedése révén is lehetett érezni. A víz a salétromból az első fok esése alkalmával még csak 8—10 részt olvasztott fel. A konyhasót azonban már egészben, a más chloridokat pedig nagy részben feloldatta. Ha a légsavas ezüst a mosott salétrom oldatát tej színűvé tette, az oldószernek 2—3 óráig is elegendő volt a salétromon maradnia. Ha pedig az említett vegyület gomolyokat választott ki belőle, egy egész éjjelen átí kellett még rajta hagyni. Amikor a mosás ideje elmúlt, a hordó csapját kinyitották, a mosóvíz lefolyt. Ha ezt a vizet és az első eresztési anyalúgot együtt befőzték, homoksalétromot kaptak. Erre a külön munkára nyáron ritkán, ősszel, amikor a beváltás jóval erősebb volt, hetenként is sor került. A homoksalétrom apró volta miatt a chloridoktól könnyen tisztult. A mosásból kikerült salétromban már nem maradt kanyhasókristály, de maradtak a hézagok közt chlórvegyületoldatok. Amennyiben a salétromot könnyűszerrel való olvadása miatt tisztára mosni nem lehetett, a mesterek kénytelenek voltak azt még egyszer átkristályosítani. g) Második eresztés vagy tisztázás. A salétromot rézüstökben félórás főzéssel felolvasztották. Nyolc icce (6,9872 liter) mésztejet öntöttek hozzá. Ezzel az oldat szerves részeit megkötötték, amelyeknek nagy része a fenékre szállt le, kisebb része azonban a felületen úszkált. Utóbbiakat habszedővel szedték le. Amikor a habzás megszűnt, az üstöt a tűzről leemelték, s telt állapotban a mellékterembe vitték. Tartalmát még melegen egy rézszűrőn át egy másik kristályosító üstbe öntötték. Hogy a kijegesedés nagyon gyorsan be ne fejeződjék, az üstöt szalmatárcsával befedték. Az üstben a mészcsapadék a fenékre szállott, a salétrom pedig az üst oldalán vált ki. Az anyalúgot leöntötték. Ezt, mint mondtam, a mosásnál is előszeretettel alkalmazták. Az üstöket páronként egymáshoz döntve, egy-egy kalap fölé állították. h) Utómunkák. A lúgrészeket két napon át csepegni hagyták. A nagyobb kristályokat kiválasztották és kitörték. Erre azért volt szükség, mert a belsejükben még volt anyalúg. A lúgot magát az f) és g) fejezetben leírt munkamenetben felhasználták. Az üst szilárd tartalmát formája után salétromharangnak mondták. Ennek a szűkebb részéről az üst fenekén képződött piszkosszürke színű szerves mészvegyületeket lekaparták. Így az egész salétromharang színe fehér és üvegfényű lett. Ezután a pincébe vitték. Ott ugyanis a hőmérséklet alacsony volt, levegője pedig páradús. Itatóspapírral fedett hamurétegre helyezték és hat napig rajta hagyták. Ez idő alatt az anyalúg a kristályok közéről kifolyt. A pincéből a harangot a szárítóba vitték, majd pedig lejtős, karimás asztalra borították. Ezekután a harangot fakalapáccsal összetörték, s négy napig az asztalon kiterítve száradni hagyták. 200