A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 1. - 1958 (Nyíregyháza, 1960)
Nyárády Mihály: Salétromfőzés Szabolcs megyében a XVI–XIX. században
nagyobb részben a maguk jobbágyi földjén termelték a salétromot. Az ilyen termelőket (salétromfőzöket) II. Rákóczi Ferenc fejedelem salétromos gazdáknak is mondta 67 . Kivételképpen akadt a salétromfőzők közt egy-egy árendás (bérlő) vagy éppen egy-egy birtokos nemes is. Ezek majorsági földön foglalatoskodtak. Az előbbiek természetesen a másokén, utóbbiak a sajátjukon. A jobbágyok jobbágyi földi salétromfőző helyeik után terragiumot (földbért, földváltságot) fizettek a földesuraknak 68 . Ezen terhükről már egy 1704. évi okiratban is szó esett. A teher nagysága azonban akkor még a salétromfőzők számához igazodott. A demecseri jobbágyok például személyenként 20—20 font salétrom adására voltak kötelezve. Az 1809. év táján azonban a terragiumot már általában a termelt salétrom tiszta súlya után fizettették. Mázsánként 36 krajcárt voltak kénytelenek fizetni utána a jobbágyok 69 . Ahol több jobbágy főzött salétromot, ott a salétromofficium (salétromhivatal) egy karámbírót bízott meg a hivatalos teendők ellátásával. Ezért mázsánként 7 krajcárt kapott. Ilyen megbízott volt Demecserben az 1810. évben Szabó György 70 . A bérlők a bérelt földért igen jelentékeny összeget fizettek. Oroson ez a bér a XIX. század elején egy arany volt. A haszonbérek fizetési ideje itt Szent Mihály napja (szeptember 29) volt 71 . A sziléziták tömegesen a XIX. század elején jöttek a megye területére. Általában a házak (szobák) és istállók padló nélküli földjéből készítettek salétromot. A salétromofficium állította őket munkába. A tulajdonosoknak is az adott olyan-amilyen kárpótlást 72 . 2. A salétromtermelő helyek többsége a beltelkek kertjében volt (kertnek általában az udvar kerítésén túli kertalját mondták)' 3 . Ugyanazok /kisebbsége a kültelkeken feküdt. Ott is inkább a legelők szélein. Általában mély fekvésűek voltak. Olyannyira, hogy a víz azokat időnként el is borította. Oroson néhány salétromfőző hely egész különös módon jutott víz alá. A földesuraság a Berettyó nevű kis folyóvizén levő vízimalom gátjai közt a víz szintjét rendkívüli mértékben felemeltette, ezáltal a folyó eredő helye felé eső főző helyeket vízzel elárasz67 Arch. Rákócziánum II. k. 40. 68 Terragium: Nyh. Áll. Lvt., Szab. a: Proth. V. Fol. 123. N. 196. 1800. Földbér: Debreceni Áll. Lt., Különböző irományok: 1999 számú irat. 1809. Földváltság: Nyh. All. Lt., Szab. a: Proth. XXVIII. Fol. 91. N. 187. 1824. 69 Első adat forrása: Orsz. Lt., Bp.: U és C: Fasc. 64. N. 14. 1704. Másodiké: Tiszántúli Ref. Ek. Kvt., D: R 74: Szám. Diár. 1809. 70 Tiszántúli Ref. Ek. Kvt,, D: R 74: Szám. Diár. 1810. 71 Nyh. Áll. Lt., Szab. a: Fasc. 28. N. 27. 1786. 72 Nyh. Áll. Lt., Szab. a: Proth. XII. Fol. 180. N. 16. 1808. Nem lehet elfogadni Szűcs Istvánnak, Debrecen történetírójának azt az állítását, hogy a salétromfőzést az 1660. évben Szepességbe vándorolt sziléziai szakértők utódaitól tanulták volna el Szabolcsban. Mert hiszen itt már 1620-ban széltében főzték a salétromot. 73 Például Demecserben és Ramocsaházán is. Én magam az utóbbi községben éltem gyermekkoromban, s figyelmemet már akkor felkeltette az, hogy a kert (tulajdonképpen udvar mögötti belsőségrész) nem volt bekerítve és mégis kertnek s itt-ott nagykertnek is nevezték. A hely megnevezésében akkoriban magam is a nép után mentem. Igaz, hogy az udvar és a kert egy kerítéssel vagy egy kapuval el volt választva egymástól. De a „kert" valójában mégsem volt kert, mert nem volt körülkerítve. Nem tévesztendő össze ezzel a „kiskert", amely a ház körül volt. _Ez ugyanis már körül volt kerítve. 183
