A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 1. - 1958 (Nyíregyháza, 1960)
Nyárády Mihály: Salétromfőzés Szabolcs megyében a XVI–XIX. században
látta, elhatározta, hogy pitvara földjét is lebetonoztatja (betonlapokkal lerakatja). A munkára éppen akkor került sor, amikor nála jártam. A pitvar felásott és kihordott földjéből mintát vettem. A Pap R. János udvarán levő állóverem (földházszerűen megépített burgonyatartó verem) déli végi vályogfalát a salétrom kétévenként elporlasztotta. Azért előző évben a falat benne már téglából készíttette. Az udvar mögötti téres, füves hely ma közlegelő és közös földhordó hely. Régebben itt is salétromszerű (salétromseprő hely) volt. Innen is vettem mintát. A két mintát vegyelemeztettem. Az első minta, amelyet a pitvar földjéből vettem, szódára (Na 2 C0 3 ) gyengén nyomós volt, emellett salétromos is. Ez azzal magyarázható, hogy a mintában sok volt a rothadó szerves an vas (trágya), ami Ca, К vagy Na sók jelenlétében baktériumok hatására nitrátokká alakul át. A salétrom túlnyomó többségben Ca(NO H ) 2-, majd KN0 3- és NaN0 3-ból állt. A talaj (N0 3 ) tartalma százalékban 100 g talajra = 3,198%. Igen nagy benne a sószázalék. A földhordó helyről vett talajminta erősen meszes (CaC0 3 ) és szódára gyengén nyomós volt. K, Na és Ca iónokat tartalmazott, 100 g talaj átlag 1—5 mg mennyiséget, valószínűleg karbonátok alakjában. Legalábbis az erős pezsgés erre mutatott 61 . A Szent Mihály községrészi kutatásomban az 58 éves Gombás András nyugalmazott igazgató-tanító volt segítségemre. Szerinte az egykori Szent Mihály község salétromszérűje a tóalji kislegelő szélén feküdt. Déli harmada az ólas kertek aljában terült el. Ezeknek a kerteknek a mezsgyéin a juhok alól kikerült szálas trágyából gerággyát (garádját) raktak. A kertek maguk IV2 méterrel magasabban feküdtek a salétromszérűknél : ezért az esővíz és a hólé által a garádjából kiáztatott trágyaanyag megfuthatta és nitrogénban gazdagíthatta a szérű területét. A szérű szélén az összesepert salétrompor tárolására vermet készítettek. A parton, a szérű végeinél, egy-egy sóházat (főzőházat) építettek. A déli végi sóház még az 1850. évben is megvolt. Amikor a szérűn víz állott, ott kötöttek ki a csónakokkal. A víz miatt a salétromszérűt többnyire csak júniusban kezdték használni. A községben a XVIII. sz. nagyobb részében magyarok főzték a salétromot. Az 1795. év táján azonban már sziléziták is jelentkeztek a főzésre. Utóbbiak közül sokan beolvadtak a község magyar családaiba. A szentmihályi salétromszérű területe 15 kataszteri hold és 381 négyszögöl volt. Szőllősi István 70 éves kőművesmester szerint az 1850-es években Czellér István volt a salétromszérű bérlője. Bérceién (Tiszabercelen) egyik alkalmi utamat felhasználván, igyekeztem tájékozódni. Adatközlőm Vas Imre nevű dolgozó volt. Szerinte a községtől négy kilométerre > fekvő Nagysóstón főztek salétromot. Tavaszi és nyári időszakban virágzott ki az a tó szárazabb részén. Ügy gyöngyöllött ott reggelenként, mint a porcukor. Egy időben, hallomása szerint, bérlők üstökben főzették. Az ezek mellett dolgozó emberek közül egy bele is esett az üstbe, úgy pusztult el. A feleségének a lába egyszer megfájult. Az öregebb asszonyok szava 61 Bellák József miskolci vegyészmérnök volt szives részemre vegyelemezni (OMMI Talaj laboratórium). 12 Nyíregyházi Múzeum Évkönyve I. 177
