A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 1. - 1958 (Nyíregyháza, 1960)
Nyárády Mihály: Salétromfőzés Szabolcs megyében a XVI–XIX. században
után kiment a Nagysóstóra szerért. Hajnalban kellett érte mennie. Azt mondták, hogy akkor lesz haszna. Otthon felmelegítették. Zacskóban a felesége fájós testrészére rátették. Attól el is ment a fájdalma. Sovány gyermekeket is füröszgettek az oldatában. Ez nagyon síkos volt. Ilyen formában is jónak bizonyult. A 90 éves Lacza (Laczó) Mihály szerint mosásra is jó volt. Utoljára azonban a berceli asszonyok már csak a nagyhalászi Fertőbe mentek mosószerért. Az alkalmasabb is volt rá, mert szóda volt. A Nagysóstó területét csatornázták. Ma már legelőnek használják. A „tóhoz" magam is kimentem. Déltájban érkeztem oda. „Virágzása" látására ekkor nem számítottam. De ha reggeli hajnal idején érkeztem volna, akkor sem láthattam volna meg, mert a kutatóutam előtti időben nagy esők jártak. Ezek vize a talajból feltörő sóanyagot feloldotta. Az esőzések után hirtelen bekövetkezett nagy meleg idő pedig a „só" vizét elpárologtatta és kéregformájúvá tette. A kéreg világos krémszínű volt. Sajátságosan össze volt repedezve. Egy kés fokával mintát vettem (kapartam) belőle, amelyet — mihelyt tehettem — elemeztettem. Eszerint a küldött minta vízben oldható része igen csekély, mintegy 0,52%. Az oldatban salétrom (NO3) és ammónium (NH4) ionokat nem lehet kimutatni. Az oldott rész valószínű összetétele százalékban : nátriumbikarbonát 14%, kálciumklorid 27,7%, nátriumklorid 28,4%. Tehát a vizsgálatra beküldött anyag nem volt salétromkivirágzás 62 . Következő időben Halász (Nagyhalász) területén igyekeztem adatot gyűjteni. A halászi salétrom felől előzetesen a község 1930—1940-es évekbeli főjegyzője, Rittli Gyula tájékoztatott. Szerinte már az ő főjegyzősége idején sem beszéltek a községben salétromról. Az akkori legkiválóbb helyismerő a 80 éves Gombos Imre is csak széksóról, széksóseprésről beszélt. A széksót seperték s az attól délre eső Nagy Bertényen, Székház nevű épületben főzték. Az utóbb említett dűlőkbe nyári időszakban déltájban magam is kimentem. Az ott történetesen jelen levő Für László nevű 60 éves dolgozóval beszéltem. Szerinte is csak széksóseprő és széksófőző helyek voltak a két dűlőben. A Fertőt a múlt években halastóvá alakították. Ekkor gáttal is ellátták. A hely azonban sekély vizű és túlságosan szikes volt. A halak kipusztultak belőle. A „tóban" alig volt víz. Délnyugati részén cseplesz (elkorcsosodott) nádak tengődtek. A gát tetején összefüggő (a legkisebb repedést sem mutató), jégkéregszerű széksóréteg volt. A gát déli oldalán azonban a déli napsütés ellenére is itt-ott zuzmaraszerű állásban sorakoztak a széksóvirágok. A keleti száraz részen pedig, amelyet sekélyen futóhomok borított, a széksóvirágok hiánytalanul és hibátlanul megvoltak. A gát közelében a széksókéregből mintát vettem. Az elemzés szerint igen erősen lúgos volt; pH = 9,6, semleges = pH, humusz = 0,57%, igen nagy szódatartalommal. A kevés minta miatt quantitative nem ea Dr. Arany Sándor tudományos intézeti osztályvezető és Tóth József vegyészmérnök szíves értesítése alapján (OMMI Talajlaboratórium, Debrecen). 178
