A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 1. - 1958 (Nyíregyháza, 1960)
Bökönyi Sándor: Honfoglaláskori lókoponyák a nyíregyházi múzeumban
Szent István idejében vagy valamivel előtte, először Németország, később Itália felől kerülhettek be. Nagyobb mértékben azonban a középkor folyamán — és máig sem — sohasem terjedtek el, amit az bizonyít, hogy gazdag hazai középkori csontanyagunkban, még a városok és várak anyagában is, ahol pedig a nyugati hatások sokkal jobban érvényesültek, mindössze néhány hidegvérű lóból származó csont van, például a budai várban, sajnos azonban nem hitelesen datált középkori rétegben 31 . Hankó szerint ilyen nyugati lónak az ősi magyar keleti lóval keresztezett utódát ábrázolja a Kolozsvári-testvérek Szent György-szobrának lova 32 . A fentiekből láthatjuk tehát, hogy honfoglaláskori lovainkról és azok középkori továbbéléséről az írott források alapján többet tudunk, mint amennyit az eddigi szerzőknek koponyaanyag exakt vizsgálatával megállapítani sikerült; ahogy azt már fentebb is megemlítettük, ennek legfőbb oka a megfelelő koponyavizsgálati módszer hiánya. Ezen a tényen most egy csapásra nem tudunk változtatni, ellenben megkíséreljük, hogy a továbbiakban ilyen koponyák lépésről lépésre történő vizsgálatával lassan egy ilyen rendszert felépítsünk. Ehhez pedig az egyik legelső lépés az, hogy minél több koponyát mérjünk meg és a méretek összevetésével, valamint más, hasonló korú népek lovainak koponyaanyagával összevetve, az eltéréseket és különbségeket megállapítsuk, valamint eredeti vadlovak koponyáival összehasonlítva, most már végérvényesen eldönteni próbáljuk, hogy mely vádló jellemvonások öröklődnek szilárdan a háziasítás után is, és melyek változnak meg a háziasítással. A fenti rendszer felépítésének első téglájaként most a nyíregyházi múzeumban levő, Szabolcs megyei honfoglaláskori temetőkből származó lókoponyákat kívánjuk ismertetni. 1. KENÉZLÖ, 14. sír 33 (XXVII. t. 1; XXVIII. t. 1; XXIX. t. 1). Koponya a mandibulával és a lábaknak a carpus-, ill. tarsustól disztálisan eső csontjaival. A koponya megtartási állapota jó. Homloka baloldalán, az os nasalera és frontalera kiterjedő, résalakú folytonossághiány van, mely az ásatáskor keletkezett. Processus jugularisai letörtek. Fogai közül a baloldali Ii, I2, le, Pi és a jobboldali I2, 1з hiányzik. Színe barnássárga. A mandibula széttört, a végtagcsontok sérültek. Leírása: 3—3 és V2 éves mén csontjai. A koponya egészen kicsi, finom. Profilvonala egyenes, az orrcsont aborális harmadán enyhe domborulattal. Az agyüreg tág, boltozatos. A nyakszírtpikkely erősen hátrahajló. A línea semicircularisok enyhén kiemelkedők. A homlok széles, lapos. A halántékárkok (fossae temporales) tágak. Az orbiták tágak, hosszantoválisak. Az arci rész széles, az agyi részhez viszonyítva eléggé rövid. A felső fogsorban a Pi-ek előtt egy-egy farkasfog volt, azonban kihullottak. Különben a farkasfog honfoglaláskori lovaink koponyáján igen gyakori. A metapodiumok karcsúak. 31 Bökönyi S.: A budai várpalota ásatásának állatcsontanyaga. Die Tierknochenfunde der Ausgrabungen im Burgpalast von Buda. Bud. Rég. XVIII. (1958) 464. 32 Hankó В.: véleményét 1. László Gy.: Kolozsvári Márton és György Szent György szobrának lószerszámja с dolgozatában. (Erd. Tud. Int. Évk. Kolozsvár 1943. 75—170.) 33 Jósa A. ásatása. 92
