A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 1. - 1958 (Nyíregyháza, 1960)
Bökönyi Sándor: Honfoglaláskori lókoponyák a nyíregyházi múzeumban
örökölt jellemvonások-e, vagy pedig csak a domesztikáció következtében, utólag fejlődtek ki. Mindenesetre a honfoglaló őseink által behozott lóanyag a keleti fajtacsoporthoz tartozott, s mint ilyen egészen kiváló tulajdonságokkal rendelkezett, ennek következtében nagy hírnévnek örvendett a környező területeken. így már az első árpádházi királyok korában sok kerülhetett ki belőle külföldre. Kivitele — úgy látszik — kezdett azonban túlságosan nagy méreteket ölteni, mert már Szent László és Könyves Kálmán kénytelenek voltak betiltani. E tilalom azonban már a XIII. században megszűnt 26 . Később királyaink is gyakran ajándékoztak külföldi uralkodóknak lovakat, például II. Endre István szerb fejedelemnek lovakat, bölényeket és „szaracén" bivalyokat ajándékozott 27 . A tatárjárás viszont kétségtelenül nagy károkat okozott az ország lóállományában, utána azonban igen sok tatár ló maradhatott itt, melyeket a magyar lovakkal kereszteztek, de tisztavérben is tenyésztettek. Utóbbira vall az, hogy félévszázaddal a tatárjárás után, 1293-ban László bíró egy Csud nevű jobbágynak négy ökröt és egy tatár lovat ítél oda 28 . A tatárjárás okozta károkat azonban kiheverte lótenyésztésünk mind mennyiségi, mind pedig minőségi szempontból. Legalábbis erre következtethetünk a hazánkon 1433-ban átutazó Bertrandon de la Brocquiére francia követ leírásából 29 . A követ azt írja, hogy a szegedi piacon annyi eladó lovat látott, hogy „aki 3—4000 lovat óhajtana, a városban találhatna annyit is. A lovak oly olcsók, hogy bárki tíz magyar forintért igen szép csődört vehetne." A Szegedtől északra fekvő síkságon „a lovak vad állatokhoz hasonlóan, egészen szabadon élnek, mégpedig egymást éri a sok ménes, ez az oka, hogy a szegedi piacon annyit láthatni." „Pesten igen sok lókereskedő van, ha valaki kétezer jó lovat kívánna venni, itt bizonyára kaphatna. Tíz lóból álló istállónként adják el, minden istálló ára 200 frt. Láttam olyan lovakat is, hogy közülük kettő-három megérné az említett árat. Legnagyobb részük a Magyarország határait borító erdélyi hegyekből való. Vettem egy kitűnő futót, egyébiránt majd mind jó hátasló. Az ország igen jó legelőket szolgáltat számukra. Hibájuk azonban, hogy kissé makrancosak, különösen pedig nehezen patkolhatok." Ez időben már újra sok ló kerülhetett ki külföldre, úgyhogy a XVI. század elején — védelmi célzattal — II. Ulászló újra megtiltotta a magyar lovak kivitelét 30 . Természetesen mindezek, amiket a középkori magyar lovakról írtunk, mind a honfoglaláskori lovaink egyenes utódainak számító, keleti származású lovakra vonatkoznak. Ezek alkották ugyanis az akkori hazai lóanyag többségét, így pl. a középkori magyar falvak ásatásainál csakis ilyen lovak maradványai kerültek elő. Ezek mellett kis mennyiségben hidegvérű lovak is előfordultak e korban hazánkban. Ezek legkorábban 26 Meissner К.: Magyarország lótenyésztése. Debrecen 1929. 10. 27 Szamota I.: Régi utazások Magyarországon és a Balkán félszigeten. Budapest, 1891. 22. 28 Belényessy M.: Az állattartás a XIV. században Magyarországon. Néprajzi Ért. 38 (1956) 24. 29 Szamota I.: i. m. 92 skk. 30 Bevilaqua-Borsody В.: A magyar ló és a magyar lovassportok története. Magyar lósport és lótenyésztés. Budapest 1943. 57. 91
