A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 1. - 1958 (Nyíregyháza, 1960)

Merényi Oszkár: Szemere Pál kiadatlan kritikai műve Kölcsey ellen és Berzsenyi mellett (1817)

mint aenigmát feloldólag mutatja elő a recensens : íme a titok ! íme a kánon !" Helyeselni lehet — még az akkori hiányos ismeretek mellett is —, amikor Szemere szembeszáll Kölcsey ítéletével a régibb magyar költészetre vonatkozólag

40

, és nemcsak elvi igazságtalanságot és történetietlen felfogást vet szemére. Helyteleníti, hogy Kölcsey a poéta és versificator megkülönböztetése alapján tör pálcát a magyar költészet múltja fölött, valamennyi régi költőt a versif icatorok közé sorolván. Ehhez járul, mint homályos kritikai kritérium a „költés való szellemének" bizonytalan kategóriája is

41

. Joggal kifogásolja Szemere ezzel kapcsolatban Kölcsey kritikai módszerét is :

42 „ő állít és újólag állít, anélkül, hogy egyet vagy mást bebizonyítana, s úgy látszik, szándéka nem az, hogy tudjunk, hanem hogy higgyünk." A régi magyar irodalomra vonatkozó ítéletére vonatkozólag figyelmezteti Kölcseyt arra, hogy ellentmondásba jut önmagával, amikor Csokonai bírálatában rámutatott arra, hogy

43 ,,literatúra kezdetében lehetetlen a legerősebbnek is oly messze menni, milyen messze ment volna, ha a literatúra virágzásában jelenhetett volna meg". Alapjában helyesen jellemzi Kölcsey ezzel kapcsolatos ítéletének több alapvető hibáját :

44 „1. Recensens első költésünk történeteiről bírálva szól, s így a járatlan úton, az ismeretlen országban, nem csuda, ha igen kevés tárgyat fog föl, s ezt is nem eléggé világosan és igazán. Azonban alig van valami oly fontos, oly vigyázatot érdemlő tárgy, mint valamely serdülő nemzet poesise felől psychologiai ítéletet mondani. 2. Nincs veszedelmesebb, nemzetiséget meggyilkolóbb, vagy legalább elbetegesítőbb, elszomorítóbb, mint nem a nemzet saját charactere, hanem idegen a literatúrai culmination álló költők characterének tulajdonságok szerint szólani érdeme vagy fogyatkozása felől (a nemzet) poesisának. Kezdődő literatúra az idegenek literatúrajában jár, mint egy iskolába, de az iskolás gyermek az életbe kilépvén, saját characterét megtarthatja, hahogy az életben a kritikusok, mint preceptorok útját nem állják, s azt nem cselekszik, hogy a gyermeket önmagából serdülés helyett idegenné nem teszik. A recensensről el lehet mondani, hogy e részben oly vétkes, mint Kazinczy, idegen isteneket imádván, s innen van, hogy Csokonait nem méltánylotta úgy, mint kellett volna, s a magyar költés históriáját teljességgel nem fogta föl. 3. Faludi, Ányos és a magyar irodalom több jeles költője említve sincs Kölcsey bírálatában, ami azt mutatja, hogy Kölcsey általánosan ismert és méltánylott költőket is kihagyott a magyar irodalom általános helyzetét érintő bírálatából." Ezek után szinte profetikusán — romantikus ihletettséggel — kiált fel a Védelem írója :

45 „Lesz idő, s bár itt volna mentül hamarább, s bár most volna jelen, mikor a kritikus azt iparkodnék több és több péidák40 Uo. 7. 41 Uo. 9. 42 Uo. 7. 43 Uo. 10. 44 Uo. 10. 45 Uo. 11. 234