A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 1. - 1958 (Nyíregyháza, 1960)
Merényi Oszkár: Szemere Pál kiadatlan kritikai műve Kölcsey ellen és Berzsenyi mellett (1817)
Ellentmondás, hogy Kölcsey a különböző tárgyakhoz különböző characteristikus nyelvet kíván, ugyanakkor pedig, mikor Berzsenyi ezt cselekszi, haragszik, mert az ún. készületlen darabok a kellemet fenséggel, a bájt erővel nem párosítják, s így ellentmondanak annak a characteristikának, amelyet Kölcsey ad kritikája elején Berzsenyiről, s így „recensens rajzolatját egyoldalúnak, hiányosnak bizonyítanák be" 34 . Kölcsey azt kívánja, hogy Berzsenyi gyakorolja fejét, szemét és kezét, ugyanakkor elismeri, hogy remekműveket alkotott, amivel tehát a költő bebizonyította, hogj' gyakorolta mindazt, ami remekmű létrejöttéhez szükséges 35 . Igen figyelemre méltók Szemerének azok a megjegyzései, amelyek Kölcsey bírálatának egyéb gyengeségeire vonatkoznak. Például helyteleníti Kölcseynek azt az axiómáját 36 , hogy „a poéta vagy cselekedetet vagy érzést zeng", s a cselekedet zengésekor oly érzelmeket fejt ki szíveinkből, melyeken ő maga felülemelte magát. „Akár cselekedetet, akár érzést zeng, a közönséges tárgy bizonyos idealitást nyer." De ha a költő mindent idealizálni szokott, s Kölcsey kánonja szerint tartozik is, akkor az érzést zengő is „bizonyos Kölcsey által felhozott varázslat által" magasabb nézőpontra, s tárgyán, úgymint saját érzésén felülemelkedni köteles. Ez a megjegyzés Kölcsey műfaji megkülönböztetésének támadható voltára mutat rá. Ugyancsak helyes Szemerének az a bírálata is, amely Goethe megítélésére vonatkozik 37 . Kölcsey ugyanis Goethét és Shakespeare-t egy kalap alá fogja a „cselekedet" poétái fokozatán. Ezzel szemben Szemere helyesen mutat rá arra, hogy míg Shakespeare főalakjai a legcsekélyebb reminiscenciát sem tartalmazzák Shakespeare-re nézve, addig Goethe alakjai „ugyanazon magból nőttek föl", mint Goethe, aki a tárgyakat saját magával identificálta, s „művei ugyan roppant subjektivitásra, roppant individualitásra mutatnak", de oly „emberiességre s minden nemzetre kitérjedőleg" nem tűnnek ki, mint a Shakespearéi. Ugyanekkor megemlíti a bíráló Kölcsey különböző kritikáiban ugyanazon fogalomra vonatkozó ellentmondásokat és homályosságokat is, amivel előkészít bennünket arra a jogos ítéletére, hogy Kölcsey nem mér egyforma mértékkel, s nincsenek nála, mint kezdő kritikusnál, bizonyos fontos fogalmakra vonatkozólag határozott vélemények 38 . így joggal kifogásolja, hog}'- Kölcsey ahelyett, hogy magyarázná a költői alkotásmód lényegét, misztifikálja kritikai fogalmait és „varázslatra" hivatkozik 39 : „Mystifikatiot hoz elő a recensensnél e szólás, hogy a költő nem másként, mint bizonyos varázslat által szebbít meg mindent ; s annyival inkább, mert meggyöngítik, mit előbb a részben mondott, hogy a költő a tárgyon felülemelkedik, s ez bizonyos varázslat valami hókusz-pókusz gyanánt tűnik elő, kivált midőn az aristotelesi in pulchriust következőleg 34 Uo. 37. 35 Uo. 20. 36 Uo. 4. 37 Uo. 6. 38 Uo. 6. 39 Uo. 233
