A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 1. - 1958 (Nyíregyháza, 1960)
Nyárády Mihály: Salétromfőzés Szabolcs megyében a XVI–XIX. században
A község д Kállay-családdal való eredménytelen és költséges pere ellenére is továbbfejlődött. Beépített helyei a XVIII. század végén és a XIX. század elején már a külterületen épült salétromházig nyúltak ki, amivel a legkülönösebb viszályoknak váltak okozóivá. A község elöljárósága ugyanis kifogásolta, hogy a tűzveszélyes salétromházzal szomszédos Kovács György nevű nemes, megintése ellenére is pipázott a saját udvarán 143 . Egy Kállay Péter nevű földesúr pedig ugyancsak a tűzveszélyességre való tekintettel kérte a megyét, hogy engedélyezze a salétromháznak Kalló belterületén kívül, saját költségére ,való megépítését 144 . Az első ügy elintézési módjáról nincs tudomásom. A másodikról azonban már határozott értesülésem van : Vay Miklós nem járult hozzá, hogy az épületet ,áthelyezzék. így maradt minden a régiben. Az 1828. évben a salétromház éghető részét 6000 Ft értékkel biztosították 145 . A kallói ,alkerületi és debreceni salétromházak egyazon érdekeltség birtokában voltak. A salétromtermelésre tehát ugyanazon .munkamenetük is volt : a) Kilúgozás. b) Kiejtés, c) Befőzés, d) Nyerskristályosítás. e) Első eresztés. f) Mosás, g) Második eresztés. h) Utómunkák. a) Kilúgozás. Ezt a munkát a salétromszérűn vagy a permetetéren 10—12 kiscsebres szalma- és homokszűrő kádakban végezték. A kiscsebrek 50 itcések, vagyis 42,42 literesek voltak. A kádakból hat állt egy vonalban. Fenekük felett, a dongáikon egy-egy nyílás volt. Ezeket fadugóval lehetett elzárni. A kádak úgy voltak felállítva, hogy a beléjük töltött folyadék a nyílásokon alkalmazott közös csatornán át egy különálló, földbe ásott kádba ömölhetett. A sorban álló hat kádba mindenekelőtt a sepert port öntötték be, majd megdöngölték. Aszerint, hogy az nedves vagy száraz volt, 4—5 kiscseber (180—210 liter) vízzel megöntözték. Tíz-tizenkét óra ,múlva a nyílásokból a dugókat kihúzták. A nyers lúg rajtuk keresztül kifolyt és a csatornán át a kádba ömlött. A lúg mechanikailag fertőzetlen, víztiszta és többé-kevésbé sárgás volt. A kilúgozás a központban és a fiókoknál (falusi salétromseprő helyeken) egyformán történt. Különbség itt egyedül a munkaidőben volt. A központban ugyanis a kilúgozást télen is végezték, a fiókoknál azonban ebben az időben leálltak vele. b) Kiejtés. A nyers lúgot a .gyárban nagy hombárokba (faedényekbe) gyűjtötték össze. Egy-egy edénynek a hossza 12—15 láb (azaz 3,80—4,80 méter), szélessége 7—8 láb (2,20—2.50 m), magassága 3—4 láb (0,95— 1,26 m) volt. Ezekből az edényekből a nyers lúgot szivattyúk segítségével egy 25 csebres (azaz 1060 ,literes) rézkazánba szívatták át. Ott 80 Celsius fokra hevítették. Akkor a lúg már forrni kezdett. E munkák közben fahamuból a salétromföld módján ugyancsak lúgot készítettek. Ezt a lúgot általában ejtszernek nevezték. Ha .készen volt, belőle a szükséges mennyiséget a salétrompor lúgjához hozzáöntöttók. Ezután kevés idővel a tüzeléssel felhagytak. Kiejtés után a lúgot hombárba merték. Itt tizenkét óráig állt. Eközben kihűlt és megtisztult. 143 Nagykállói Ref. Egyházközség irattára: Nagykálló község jegyzőkönyve. Egyetlen darab. 144 Nyh. Áll. Lt., Szab. a: Proth. XVI. Fol. 226. N. 96. 1812. 145 Tiszántúli Ref. Ek. Kvt, D: R. 74: Szám. Diár. 198
