A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 1. - 1958 (Nyíregyháza, 1960)
Nyárády Mihály: Salétromfőzés Szabolcs megyében a XVI–XIX. században
kívül, a növénytermelésre használt részen készítgették. Ezt a belsőségtartozékot az állatok kártétele ellen többnyire az udvar bekerítésével oltalmazták. Ezt a részt tehát tetszés szerint kertaljnak, kertnek, szérűs kertnek vagy éppen szérűnek mondogatták. A salétromseprő helyeket (ahol lehetett) ezekben a „kertekben" (talán a gabonaszérű szomszédságában) létesítették, azzal azonban esetleg a gabonaszérűt a már „szérűnek" is mondogatott „kertből" ki is szorították. A hely más használatra való fordítását így könnyen követhette a „szérű" névnek a salétromkészítés helyére való átcsúsztatása. Milyenek voltak a salétromszérűk ? Szabó József szerint azok általában úgy hasonlítottak egymáshoz, mint tojás hasonlít a tojáshoz 94 . Treitz Péter szerint is mind egyformák voltak. Hogyha egyet megismerünk közülük, akkor mindnyájáról fogalmunk van 95 . Állításuk bizonyítására egy mintaszérűt be is mutattak belőlük. S amennyiben Treitz Péter leírásaiban Szabó József leírásait erősen felhasználta, nem lehet csodálkozni, hogy ugyanazt a szérűt — a Szabolcs megyén kívül eső mikepércsi szérűt — mutatták be mintaként mind a ketten. Ez a szérű — mondották — lejtős helyen volt. Magasabb felén a falu, alacsonyabb felén egy rétség volt a határa. Utóbbinak felülete száraz volt. Egy-két láb mélységben azonban örökös vízzel bírt. Földje laza fekete homok volt. Rothadófélben levő szerves testekkel bőven elláttatott. Először a kákás-dudvás rét által. Másodszor a falu által : ugyanis a táj lehetősége úgy hozta magával, hogy a nedvességek az egész helységből a mocsárba igyekeztek. Ehhez járult még az is, hogy a trágya egy részét Mikepércsen kerítéscsinálásra fordították, s ennek leve a sepréshelyen kénytelen volt végigfutni. A föld hajcsövessége eszerint már két fontos kelléket volt képes betölteni. A szérűket időnként szalmahamuval behordták, miáltal a salétromképződés műhelyébe kálit adtak. Ha az időjárás némileg kedvezett, a szérű huszonnégy óra alatt be lett vonva fehér salétromlepellel, amit minden este gyűjteni lehetett 96 . Szabó József és Treitz Péter az írás hevében azonban nem vették észre, hogy más szándékkal, egy olyan szérűt is bemutattak, amely teljes egészében más volt, mint volt a mikepércsi mintaszérű. Ez a monostorpályi szérű volt. Az utóbb említett községben ugyanis a salétromköveknek mondott homokkődarabok feletti igen kemény földet (tehát nem laza homokot !) alakították ki salétromszérűvé 97 . írásos adataimból a szérűk különbözőségére bőven lehet példát felmutatni. Ilyenek a következők : Az 1729. évben a szérűket az adózásnál nagyság és felszerelés alapján is osztályozták. Különbséget tettek az üsttel bíró nagy szérűk, az üsttel nem bíró nagy szérűk és az üsttel nem bíró kis szérűk közt 9S . 94 A Természettudományi Társ. Évk. 1841—1845: II. k. 229. 95 Zsilinszky—Treitz: A szikes talajok javítása с munka I. részében 106. 96 A Természettudományi Társ. Évk. 1841—1845: II. k. 229—230. 97 A Természettudományi Társ. Évk. 1841—1845: II. k. 231. Treitz Péter a monostorpályi nevet külön nem említette. Azért úgy tűnik fel, mintha ennek a különös szérűfélesége is csak Mikepércsen lett volna. 98 Nyh. All. Lt., Szab. a: Fasc. 30. N. 208. 1729. 189
