A Nyíregyházi Jósa András Múzeum évkönyve 1. - 1958 (Nyíregyháza, 1960)

Nyárády Mihály: Salétromfőzés Szabolcs megyében a XVI–XIX. században

Takáts Gáspár (70 éves) azonban a régi öregektől csak hallotta, hogy a Tompa Mihály utcában és a Salétrom-közön seperték a salétromot. A Sóstón azonban már csak szódát főztek. Rittli Gyula is ezt mondta. Szerinte azonban az 1920-as évek végén a tó már csak fürdőzésre használt vizének a szódatartalma a csatornázás miatt annyira megfogyatkozott, hogy Nyíregyháza város akkori polgármestere, Bencs Kálmán, a nagyhalászi Fertőből szekerekkel hozatott feljavítására szódát. Ibronyi (nyíribronyi) gyűjtőutam eredménye a következő : Darabos András 80 éves dolgozó elmondta, hogy anyósa, Kulcsár Borbála sokszor beszélt előtte л salétromfőzésről, de már csak arra emlékszik, hogy a község keleti oldalán levő mély fekvésű kertekben főzték a salétromot. Margitics Imre 82 és Szegő János 80 éves kisparasztok hallották, hogy a község nyugati oldalán a kertekben ugyancsak szedték (gyűjtötték) a salétromot. Azt is hallották, hogy ott székesek voltak a földek. Petró István 80 éves „gazdálkodó" szerint az anyja beszélt arról, hogy fiatalasszony korában segített apósának a salétromfőzésben. Anyja az 1860-as évek elején ment férjhez. A salétromot azon a helyen készítették, ahol ő most lakik. A szernek a földet le kellett szántani. Ügy jött ki belőle. De hogy az hogy történhetett, nem tudja. A salétromot csirkébe (kupacba) kaparták. A mezsgyéjükön levő kunyhóhoz dézsában vitték, ott üstben kifőzték. A kifőzött salétromot váluba töltötték. A délről való szomszédjuk is kapart salétromot. Salétromfőző kunyhójuk azéval közös volt. Úgyszintén az üstöt is közösen használták, ez nem az övék volt, hanem Nagykállóból kölcsön kapták. Amikor a főzéssel felhagytak, az üstöt visszaadták. A salétrom lúgjában a beteg emberek egyike-másika meg is fürdött. Kótaji értesülésem : Szemerszky János 66 éves lelkész szerint az 1810-es években egy Kelcz nevű katonatiszt honosította meg itt a salétromfőzést. Salétromfőzői morvaországi csehek voltak. Ezek utódai a Cseh néven is emlegetett Matolcsyak. A főzés helye a Dobránszky-család kertje hátulján volt. Ez a család a helyhez a Kelcz-családba való házasodás révén jutott. A helyet, amely kissé szikes volt, később (a salétromfőzés megszűntével) vályogvetéssel hasznosították. Az ebben a fejezetben közölt népi adatok természetesen különböző értékűek. A vegyi elemzések adatait itt-ott nagyobb tájékozódásra fűztem hozzájuk. Közülük a teljes hitelűeknek látszó adatokat veszem ki, és tárgyi szempontból csoportosítom. 1. Szabolcs megyében a magyar honos salétromfőzők mellett kerültek idegen honosok is. Példaként említem itt a kótaji salétromosok (salétromfőzők) cseh-morva származását. 2. A salétromfőző helyek többségben a beltelkekhez tartozó kertekben voltak. Legbizonyosabbak ebben a tekintetben a demecseri és ibronyi adatok. Emellett azonban a külsőségnek is számítódó legelőkön is létesítették azokat, például Bűdön és Nagykálióban. 3. Nem minden helyet tartottak alkalmasnak salétromfőzésre. Legjobban mutatja ezt a demecseri Hegedűs-féle adat. 4. A salétromfőző helyek közt voltak kétségtelenül székes (sziksós) talajúak is, például Bűdön és Nagykállóban. 131