Vonház István: A szatmármegyei német telepítés (Pécs, 1931)

Történeti áttekintés (a sváb telepesek régi hazájáról)

VIII nak a Lechtől nyugatra elterülő vidékét és végre az Algäui alpokat. Ezek a határok nagyjában összeesnek a későbbi sváb hercegség határaival s úgyszólván változatlanul megmaradtak a hercegség megszűnéséig (Konradin haláláig, 1268-ig). Az alemannok nemzeti hercegségét Kis Pipin szüntette meg az alemann felkelés leverése után (748). Alemannia Ausztrázía egyik tartományává lett és királyi hivatalnokok (Kammerboten) igazgatták. A IX. században a Karolingi-ház egyes sarjai kormányozták a tartományt „sváb hercegek"

2 neve alatt. Voltak azonban bennszülött alemann vagy sváb hercegei is, akik közül megemlíthetjük II. Burkhardot (f873), Henrik bajor herceg vejét. Amikor a németek a Karol ingok kihaltával (Gyermek Lajos 911-ben) nemzeti királyt választottak I. Konrád személyében, ugyanakkor helyreállott az alemann vagy sváb nemzeti hercegség is. Erchinger királyi hivatalnokot (Kammerbote) kiáltották ki sváb hercegnek, de csakhamar (916) lefejezték. Utóda Adalbert turgaui gróf fia. Burkhard lett. akit I. Henrik 920-ban meg is erősített ezen méltóságában, amely ezután örökös maradt. Az így helyreállított nemzeti hercegség alatt fejlődött ki az örökös hűbérurak és hűbéresek intézménye, az egyház nagykiterjedésű birtokokhoz és előjogokhoz jutott, a városokban pedig megindult a pénzgazdaság. Burkhard halála után a sváb hercegséget különböző fejedelmi házak sarjai igazgatták, míg végre IV. Henrik császár vejének, hohenstaufeni Erigyesnek adta (1096), aki így a későbbi császári dinasztiának vetette meg alapját. A Hohenstaufenek bukásával (1268) a hercegi méltóság megszűnt s a sváb hercegség alkotó elemeire bomlott szét. Mint fejedelmi házak megmaradtaik: a Ziiringenek nyugaton, a Wittelsbachok keleten, továbbá a tübingeni őrgrófság (Pfalzgrafschaft). önálló grófságokká lettek: Zollern, Nellenburg, Kyburg, Hohenberg, Heiligenberg, Dillingen, Scheer. Romsperg, ifelfenstein. Kirchberg, Burgau. Vkihingen. Eberstein, Sulz, Wirtenberg (alapítása 1080 köriil történt, tehát ugyanabban az időben, mint a 2 Az „alemann" vagy „sváb" elnevezés történeti szempontból felváltva használható egyik a másik helyett. Tula j,donképen a „sváb" elnevezés (Sueben) a tágabb értelmű, minthogy az alemannok csak egyik törzsét képezték a svéveknek. Később azonban az „alemann" szó kapta a tágabb (pars pro toto) és a „sváb" a szűkebb értelmet. Ha nyelvileg tekintjük a dolgot, úgy a régi sváb hercegség a XV.-ik századig (talán Elzászt kivéve) egységes nyelvet beszélt. Ez a nyelv — valószínűleg a politikai elkülönülés miatt — a legtisztábban él még ma is Svájcban. A XV-ik században indult meg Bajorországból "az egységes nyelv kettészakadása. amely a század végén már teljesen végbement a keleti részekben, s a XVI-ik század közepén már mindenütt kialakult. A keleti nyelvjárást nevezzük svábnak, a nyugatit alemannak. A kettő között a határvonal nyugaton a Schwarzwald, délnyugaton és délen a Tuttlingenen, Ravensburgon és az Allgíiui alpokon áthaladó vonal. Az ettől a vonaltól nyugatra és délre fekvő terület alemann, a többi sváb. A sváb területet az Alb választja ketté: déli ú. n. felsősváb (Oberschwaben) és északi ú. n. alsósváb részre (Niederschwaben).