Vertse K. Andor (szerk.): Az 50 éves Nyírvidék albuma (Nyíregyháza, Jóba, 1928)

Walter Géza dr.: Harctéri naplómból

oeg is szivesen hallgatta a Comenben rendezett hadi kabaréimon, ahol Pubit is felléptettem. De legjobban az a fiatalos, gyerekes naiv hite, meggyőződése tetszett nekem, amin keresztül Pubi olyannak tudta látni a mi keserves, véres, nehéz életünket, ahogyan iskola könyvei után ő odahaza elképzelte. A harmadik isonzói csatában, ahol két napot és éjtszakát szakadó záporesőben harcoltunk végig, súlyosan megbetegedett, de minden rábeszélésem, hogy menj en a segély helyre, kárbaveszett. Nem megyek addig —- mondotta, amig kitüntetést nem kapok, — ezzel tartozom a Péterffy névnek. December 5-én pihenőn voltunk a Vallone-völgyben. 6-án, hajnalban riadót vertek. A taliánok benyomultak a landwehrek állásába, megyünk ellentámadásra. Volt vagy két óra időnk az indulásig. Pubi megmosakodott, tiszta ruhát öltött, borbélyt hivatott és csinosan megfésülködött. Csodálkozva kérdeztem: — Mi a fenének csiped igy ki magadat, hiszen harcba megyünk! Tönkre megy az esőben, sárban az a szép egyenruha! Nagy fekete szemeit rám vetette és csöndesen igy válaszolt: — Tudom, hogy meghalok és szép halott akarok lenni! Megdöbbenve igyekeztem kiverni a fejéből ezt a rettenetes gondolatot, de nem sikerült. Jókedvű volt, nyugodtan jött mellettem a század élén, de ismételten és a leghatározottabban kijelentette, hogy ő tudja, érzi, hogy nem megy haza többet. Tisztiszolgájától azt is megtudtam, hogy a Valloné-völgy H "ben Scheich Gyula tábori lelkésznél meggyónt és megáldozott. Szegény»« Pubi jól sejtett. December 7-én reggel az ütközet hevében elszakadtunk egymástól és déli 12 órakor kaptam a rettenetes hirt, hogy Péterffy hadapródot egy olasz gránát halálra sújtotta. ~485