Vertse K. Andor (szerk.): Az 50 éves Nyírvidék albuma (Nyíregyháza, Jóba, 1928)
Téger Béla: A Nyírvidék ötven esztendeje
uri és megértő, érzéseiben meleg és ragaszkodó, nézeteiben modern, haladó és magyar volt Jóba Elek. Evvel a gondolkozással, ezekkel az érzésekkel, ilyen nézetekkel szolgálta a közt ő maga és az újságja. Versengett velünk, nála is fiatalabbakkal a munkában és nem volt más igénye munkatársaival, alkalmazottaival szdmben, mint az, hogy\ becsületes munkával szolgáljunk a köznek. Rajongva szerette ezt az újságot, mert használni tudott az újsággal minden nemes gondolatnak. Ha uj gondolat vetődött föl e város életében, ha akció támadt, amelynek nemes volt a célja, ha hibát látott, ami orvoslásra szorult, olyan kötelességtudással, annyi ambícióval, olyan egész lélekkel állította a köz szolgálatába az ujsságját, mintha egész élete a fölvetett kérdés megoldásán múlnék. Most üresen áll a helye idebent, odakünt a szerkesztőség ablaka előtt pedig ravatalt állítanak. Gondosan rendezett udvarán ennek a h áznak most csinálják a temetési előkészületeket. Mire ezek a sorok az olvasó elé kerülnek, utolsó útját is megtette Jóba Elek. Redves, jó főszerkesztőnk, legyen csöndes siri nyugovásod, megtetted szinte emberi erőn tul is a kötelességedet, korai halálod fiatalon is eredményes életet zárt le és a te szellemed itt marad közöttünk mindenkor. A tőled tanult kötelességtudásssal, becsületes törekvésekkel, tiszta érzésekkel, az emberek megbecsülésével, a köz szeretetével, modern szellemmel vezetjük tovább ezt az újságot, a te legnagyobb árvádat, a Nyírvidéket, A temetésről a következőkben számol be a Nyírvidék: <A gyászháznál Bartók Jenő dr. ref. lelkész mondott gyászbeszédet a ravatal fölött és beszédének egész gondolatmenete boldogult Jóba Elek nemes gondolkodását követte: nemes volt, hittel teljes, meleg és megnyugtató, amely a halált csak a túlvilág üzeneteként fogadja. Azután négylovas gyászhintón indult utolsó útjára Jóba Elek. A kocsi mellett díszruhás városi hajdúk lépkedtek, a kocsi