Vertse K. Andor (szerk.): Az 50 éves Nyírvidék albuma (Nyíregyháza, Jóba, 1928)

Jósa András dr.: Emlékeimből

Vörösmarty arcáról víg kedély sugárzott, Petőfinek mosolyát sohasem láttam, — a ragyogó üstökös — talán sejtette kora letűnését a költészet fényes egéről, melyen hazánk felett aligha fog ragyogni hasonló csillag. Petőfi látogatása negyedóránál tovább soha sem tartott, talán nem akarta nemzetünket Vörösmarty szellem-kincseiben megrövidíteni. Láttam, hogy Vörösmarty Petőfit nemcsak szerette, hanem tisztelte is, mert sohasem mulasztotta el, hogy vendégét a kapuig ki ne kisérje. Egy ilyen alkalommal én is a kapu alatt voltam, s mint gyermek nemzetőr tiszteletteljesen szalutáltam, mire kérdé, hogy »ki vagy öcsém!« Bemutatván magamat, Vörösmarti megjegyzé, hogy »gyenge még a te karod öcsém a haza védelmére.« »Annál erősebb a szivem bátyám!« »Derék gyerek vagy öcsém, az Isten éltessen.« Átka vagy áldása fogott rajtam, mert ime ma is tengődöm ezen az árnyékvilágon. Ezen időtájban gyűjtöttek csapatokat Schlick ellen. Be akartam állni dobosnak, de megboldogult atyám nem eresztett, így tehát csak őriztem a nemzetet, de nem védhettem. 1849. január 7-én, vagy 9-én Windisgrätz közeledtére és azon hírre, hogy az osztrákok gyilkolni, rabolni fognak, nagy pénzért fogadott kasnélküli paraszt szekéren menekültünk apámmal Tisza-Füredre és onnan tovább, a legborzasztóbb hidegben. Engemet vékony nemzetőr köpenyegemben majd meg vett az Isten hidege. De rossz pénz nem vész el, így tehát én is megmaradtam, csak megfagyott végtagjaimat kellett soká kuruzsolni. Atyámnak nagyszántói birtokán Nagy-Várad közelében ßzeszfinomitö gyára is volt és miután efféle azon időben a vidéken más nem volt, a váradi arzenál, ahol bombákat, gyutacsokat és rakétákat is gyártottak, tőlünk szerezte be 124