Saáry Sándor: Saáry gyűjtemény (Nyíregyháza, Jóba, 1923)

ELKÉSETT UTASOK

Az öreg huszár intézkedik... Grófnőt a lovaggal az úttól jobb oldalt pár száz lépésnyire eső fenyő erdőbe tessékeli, amit azok örömmel fogadnak. A komorna vissza maradt a batárra felügyelni, mert abba vannak az ezüst és arany evőeszközök és sok más egyéb női toiletthez tartozó dolgok, amiket magára hagyni nem lehet s magára maradva a komorna a sok káromkodás hallatára, ami a kocsistól ered — melyre a vén huszár, nem tudni mely okból, csak a bajusza alól nevet — sürün veti magára a keresztet. Menne, rohanna, repülne — a kis fenyvesbe úrnője után — de nem hagyhatja batár ját. A vén huszár minden kisérő személyt—még az inast is — a nagy kerék mellé rendel, mert azt, ha lassan is, de állandóan forgatni kell, mert különben a kerék egybeforr a tengellyel s akkor egy tapodtat sem tudnak tovább menni. Fiának pedig rövid gondolkodás után kiadja a parancsot az öreg huszár : Kovács kell ide, menj hát fiam, Mihály, Nyíregyházára, úgyis közelebb van az ide, mint Oros s hozz egy kovácsot mühelyestől. A fiatal huszár vágtatva ér Nyíregyházára s az első kovácsmesterhez beállít s kiadja a parancsot, hogy fejvesztés terhe alatt jöjjön azonnal ! Kevélyen mondja erre a tirpák kovács mester : »ja szom nyiregyházki cslovek, ja nyeigyem do idegen határ« — ugy látszik, hogy a tirpák már abban az időben is önállóságra törekedett s a mindenáron való szétválás gondolatával foglalkozott a megyével szemben, mert tovább folytatja : »Mnye nyb bugyezs parancsolovagy, ja mán armaris«.