Vay Miklós - Lévay József (bev.): Emléklapok vajai báró Vay Miklós életéből (Budapest, Fraklin, 1899)

UTAZÁS - UTAZÁSOM NAPLÓJA.

UTAZÁSOM NAPLÓJA. 182B. évi Július hóban. Július 2-án reggeli 7 órakor kerekedtünk fel Pest­ről és keresztül hajtottunk Veresváron, Doroghon és Esztergomon. Ezen az úton több oly dolog tűnt fel előttem, mely már akkor is lekötötte figyelmemet, a mi­" J Ow/ dőn confirmation! után egy kis gyalogutat tettem ezen a vidéken. Különös élénkséggel újította föl bennem azon idő emlékét egy kis forrás, melynek szélére lehevered­tünk s melyből friss vizet merítettünk. Eletem amaz időszakának képei élénken lebegtek szemeim előtt és sokáig igyekeztem, hogy magamnak az «akkor» és a «ma» között összehasonlítgatásokat tegyek. Kissé lehan­golva és magamba zárkózva, társaim beszélgetésében eleinte keveset vettem részt, de Váradi oly érdekes tár­gyakat választott s némelyikről oly eszesen és belátás­teljesen szólott, hogy én is belevegyültem a beszélge­tésbe. Minthogy jó lovaink voltak, alig vettük észre, hogy már Esztergomban voltunk. A vidék mindeddig mindenütt szép; völgyek s hegyek, mezők s rétek foly­tonosan váltakoztak egymással s ezen különféleség az egésznek nagy ingert kölcsönzött. Esztergom maga a Duna jobb partján fekszik, a hol vele szemben a Garam folyó ömlik a Dunába. Mint könnyen gondolható, első utam itt az épülőfélben lévő hires Bazilika alapfalainak

Next

/
Thumbnails
Contents