Vay Miklós - Lévay József (bev.): Emléklapok vajai báró Vay Miklós életéből (Budapest, Fraklin, 1899)
ÚTI NAPLÓM
107 át Kazinczra értünk s minthogy az út mindenütt csinált út s lovaink gyorsan vittek, nyolcz óra alatt Zsolczán voltunk, hol kedves szüléinket a legjobb állapotban találtuk. -K-K * Az augusztus 10-ike után következő napokat Zsolczán és Golopon családja körében töltötte. Naplóját ott is hűségesen folytatta. Minden nap jegyzett abba egy pár sort foglalkozásáról s a körülte történt apró eseményekről. 21-én már Pestre készül, a napot csomagolással tölti, «búcsúzik mindentől, a mi kedves volt előtte, meglátogatja kedves helyeit» stb. 22-én korán reggel útra indulnak s 23-án estve Pesten vannak. «így végeztem első utamat e sorokkal zárja be naplóját — remélem nem sokára más, még pedig nagyobb utazásba kezdhetek.» ÚTI NAPLÓM. 1823. október hóban. Október 11-én reggeli 8 órakor hagytuk el Pestet oly czéllal, hogy Bécsbe utazásunk közben Magyarországnak a Duna jobb partján fekvő részeit egy kissé megtekintsük. Midőn így elváltunk szüléinktől, a kiket külföldre szándékolt utazásunkból való visszatértünk előtt többé látni nem fogunk, a búcsúvétel nagyon neO / ö»/ hezen esett. Saját lovainkkal utaztunk Budán, Promontoron, Tétényen át Martonvásárra. Tétény és Buda közt a vidék festőileg szép; pompás szőlőhegyek és a felséges Duna gyönyörködtetik a szemet. Martonvásáron gróf Brunswik, valamint neje és anyósa igen szívesen foga-