Vay Dániel: Magyarország története 1. (Debrecen, 1888-1889)
III-ik RÉSZ. - Vegyesházbeli királyok. - Hunnyady korszak. Erzsébet és 1. Ulászló
MMMW -SPPT - 291 — csolja Ulászlónak, hogy a csekély hadaival meg nem állitható ellen elöl visszahúzódjék. Drakulnak többszöri árulásai után sem Hunyady János, sem a többi magyarság hitelt nem adott. Ezen kétségbeesve, fiait és táborát Ulászló mellett hagyva, mint uj Casandra eltávozott! Innen Ulászló csak Hiób hireket vesz : Brankovics György már nem nézi tétlen a hadműveleteket, sőt Castriota György és albánai előtt határának szorosait eltorlaszolta s vitézeivel megrakva, az albánok átkelését lehetetlenné tette. Paleolog császárt, legkisebb leányának jegyesét, heteken át házánál visszatartja. A tíizvérü Ulászló folyvást előre halad, Várna völgyén tábort tit, hol Cesarini biboros társától, a florenczi főpaptól, kétségbeejtő levelet vesz, melyben az oláh vajda híreit igazaknak bizonyítja s Murád rengeteg hadaival a Balkán szorosain két nap alatt Nikápoly alá érkezik, hol a magyar hadakkal szembe állást foglal. A catastroplia elkerülbetlen. Hunyady most is a gyors támadástól reménylett sikert. November 10-én felállított hadai élén támadásin indul, a balszárnyat Tarnow és Bobrics lengyel hősökre és Dominis váradi püspökre bizva, Ulászlót a tartalékkal a várnai ingoványok mellett eltei ülő vö'gyön állítja fel; kit, az ország főméltóságaival köiülvétetve, kért, hogy egyenes utasítása nélkül hadállásától ki ne mozdníjon. Murád hajnal hasadtakor a Balkán lejtőjéről leereszkedik ; mielőtt a keresztyének Istenét a hitszegés megboszulására felkérte, a tárogatók és a kürtök riadót fújnak. Tizenkétezer vállalkozó török lovas Hunyadynak csekély elöhadára ront, Hunyady sziklaként rendületlen kiállotta a nagy lökést, sőt ékre állított hadaival kettészakítia a támadó ellen táborát, kikből néhány ezeret levágott s a nagy tábort vadfutásra kényszerűé. Murád válogatott népének visszavonulásán el19*