Lukács Ödön: Nyíregyháza… története (Nyíregyháza, Jóba, 1886)

IV. Könyv: Az ujtelepülés és várossá alakulás kora. 1753–1847 - I. FEJEZET

— 200 — mik adta; melyből visszavonás, majd versengés támadt a lakosok között. Az oroszok Palocsayné pártfogásában bizva, az uj lakosokat boszantották, gúnyolták s mun­káikban akadályozták, sőt még elfoglalt és bevetett földjeiket is újra bevetni merészelték. A gyarmatosok ezen sérelmek ellen Gróf Károlyi­hoz folyamodtak, ki azoknak nemeslelküleg pártját is fogta; a többi nyíregyházai birtokosok is látván a gyarmatosok naponkint való szaporodását, Gr. Károlyi részére hajlottak, s midőn az uj lakosok, a régi lako­sok 700 forintnyi adóhatrányát is kifizették, mind a megye, mind Báró Palocsayné kedvezőbben tekintettek a szorgalmas és takarékos települtekre, ugy hogy a báróné is a Károlyi által szabott feltételek mellett földjei felerészét az uj lakosoknak átengedte. 1751 Az 1754-ik év junius 18-án Gr. Károlyi és Báró Palocsayné a lakosokkal következő szerződésre léptek: „hogy a falu körül levő telkek és földek egyenlően megültettessenek, s hogy a települtek földjein az ura­ság sem nem szántathat, sem ott marhát nem tart­hat. Tulajdonképen két szerződés köttetett, az utóbbi nagyobb jelentőségű, mindkettő alább közöltetik.«) ') 1. Szerződés. ., Mi alább megírtak elsőbben is én Gr. Nagykárolyi Károlyi Ferencz. más részről én Br. Zsenyey Imre és Dessewífy Sámuel, u. m. Gr. Méltóságos Petheő Rozália mlgos. Br. Palocsayné asszonyunk anyánk eő nagysága plenipotentiariusai. eő nagysága tetszéséből. Nyír­egyházának és ahhoz tartozandó földnek inpopulatiója végett léptünk az alább megirt punctomok szerint való accordára. 1. Mint az ecsedi részhez tartozandó telek s mind pedig emiitett Mltgos asszony telekjei és nemcsak a telekkel, hanem a falu körül levő földdel is egyenlőképen meg ültettessenek és ne legyen nevezet benne, hogy én Greralis Gr. Károlyi uré. én pedig Mltgos báró Palocsayné asz­szonyomé vagyok, hanem csak ugy egyiké mint a másiké. 2. Mind a falubeli jövedelem, mint taxa. korcsma, mészárszék, ser­ház. boltbér. vásárván. ugyanaz mezőbéli is. t. i. róna. kétfelé osztassanak­valamenyi egyik részre, anyi a másikra.

Next

/
Thumbnails
Contents