Lukács Ödön: Nyíregyháza… története (Nyíregyháza, Jóba, 1886)

IV. Könyv: Az ujtelepülés és várossá alakulás kora. 1753–1847 - I. FEJEZET

— 201 — A szerződést a lakosok kezükhöz vévén, elegendő lakosok megszerzésére magukat kötelezik. Mely czélból Petrikovics Jánost, hogy az igért „inscriptiót" meg­érdemelhesse. tulajdon költségükön a felső vármegyékbe küldik lakosok szerzése végett; ki ez ügyben hiven eljárván, „iiiseriptio" helyett conventiot kapott Gróf Károlyitól és az uraságnak hajdú szolgálatokat tett, sőt ha a felsőbb vármegyékből jött lakosok között a szántó­földek miatt valami versengés támadt, azt elintézte. 3. Hogy abban egyik, vagy másik résznek az megcsalatás iránt kétsége ne legyen, tehát mindakét részen tisztnek admistratiója alatt lé­szen ugy akár magát a falu bíráját bizza meg a Mltságos asszony, akár mást az eő Mltsága tetszéséből jó írástudót, mindazon által rendeljenek, az ki angariatim \nindenekről az extractust mind a két részről tartozni fog an­nak rendi szerint megküldeni és a proventust angarianként erga quietantiam mindakét résznek adminisztraltatni. 4. Minden szükséges épületek u. m. serház, korcsma, mészárszék, vendégfogadó, megegyező akaratból, egyező költséggel épüljenek és az hasznából is mindakét rész egyenlőképen participáljon. 5. A tiszt aki adminisztrálni fogja ugy egyik résznek, valamint a másiknak, minden esztendőben számot tartozik adni s mindkét részről magát absolvaltatni. 6. Hogy az inpopulált és impopulálandó nép anyival inkább job­ban elférhessen, tehát a tábla földből is az helységnek resignáltatnak és sem marhát, sem szántást, sem egyik, sem másik résznek ottan tartani nem lehet. Kirül adtuk saját kezünk írásával és pecsétünkkel erősített leve­lünket. Károly 18. jan. 1751. Gr. Károlyi Ferencz. m. p. Dessewffy Sámuel m. p. Báró Sennyei Imre m. p. 2. Szerződés. Mi egyrészről, t. i. néhai Tekintetes és Nagyságos br. Palocsay Horváth Zsigmond édes uramnak özvegye gercsei gróf Petheő Rozália, más részről pedig Nagykárolyi Gróf Károlyi Ferencz magunkra válalván mind a két ágon levő és Isten kegyelméből leendő maradékaink terhét, adjuk tudtára mindeneknek valakiknek illik ezen levelünknek ren­diben. Hogy minekutánna sok esztendőkig (az mioltától fogva ti Nyíregy­háza városunk hajdú városi szabadságától megfosztatván, néhai pusztu­lásra jutott volna) azoltától fogva soha állandó és elégséges határjával biró néppel meg nem szállíttathatott, hanem általam Gróf Károlyi Fe­rencz által különös módon és patentaliter kihirdetett conditiokra nagy­hamar egybegyűlt tótsággal megszállittatott, már most pediglen azon le­vélben igért esztendők elteltének s következőképen a közelebb következő Szent-György napjától fogva az urasághoz tartozó kötelességek terhe alá XIII.

Next

/
Thumbnails
Contents