Tisza-Eszlár: napi értesítő a tiszaeszlári bűnper végtárgyalása alkalmából (Nyíregyháza, Jóba, 1883)

21 Hát az képzelhető-e, hogy az apa, ha ilyet el akar követni, vagy tud róla, hogy elkövettetik, nem fog gondoskodni, hogy anuak tanúi gyermekek, még inkább saját gyermekei ue legyenek, s képzelhető-e, hogy akkor Móriczot kibocsátotta volna a szobából, hogy véletlenül a kiáltást hallja meg? Az a kérdés is joggal vethető fel, hogy honnét tudhatták volna meg azt a zsidók, hogy Solymosi Eszter bent van Scharféknál, midőn Móricz szerint közülök senki sem állott kint már akkor, midőn ő hivta a leányt, a templom előtt s erről nem értesítette őket senki sem. A templomnak pedig olyan alacsony ablaka, a honnét a behívást véletlenül láthatták volna, azon irányban nincsen is. Hát azt valószínűnek tartja e valaki, hogy egy 13 éves gyermek ilyen rémes tettet nyugodtan szemlélhetett volna háromnegyed órán át s az első pillanatban sikoltásba nem tört volna íri. A remegés, az ijedtség nem fogta volna el? Pedig maga mondja, hogy nem sikoltotta el magát, nem remegett. Hanem ebédelni ült le csendesen. Tán kétkedik valaki ebben? Én Móricz vallomásának ezen egy részét ép ellenkezőleg elhiszem, hisz nem is történt ott semmi, nem volt mitől megrémülnie. Arról már szólt védőtársam, hogy minő nagymérvű valószínűtlenség van abban, hogy ilyen nagy bűntény elkövetésére, mely semmi előnynyel, semmi haszonnal nem járt, véletlenül összekerült 8 ember, kik egymást alig ismerik, sőt egymásnak egy elnyerendő állomás utáni versengés miatt és egyéb okokból is természetes ellenesei, minden előzetes összebeszélés nélkül, fényes nappal, ébren lévő keresztény szomszédok által környékezve, a felfedeztetés oly nagy veszélye mellett, mintegy pillanat varázsa alatt, a mint meglátják a valóban csak véletlenül egyedül arra menő keresztény leányt, azonnal egyetértsenek. Ezt kellően méltányolták már, akik előttem szóltanak. De megyek tovább Móricz előadásain. Az általam tett keresztkérdésekre adott további feleletében megmondott többek között két igen lényeges körülményt, melyet, ha tudta volna mily fontos, bizonyára nem mondott volna meg. A lakásuk melletti legelőn „ugyanis nagy leányok és gyermekek legeltették libáikat és teheneiket. Továbbá, midőn a koldus Esztert behívta a templomba, apja nem kérdezte Móriczot, hogy nem látta-e valaki Esztert betérni hozzájuk?" Pedig e két körülmény jobbau bizonyítja a fiu vallomásának koholt voltát, mint az egész egyéb peranyag. Ugyanis kétségtelen először, hogy ha ott közelben annyi ember van, akkor lehetetlen, hogy más valaki is ne látta volna Esztert ide betérni. S ez nem kerülhette ki senki figyelmét, mert a gyermeket már délután keresték az egész faluban s másnap már szájról szájra járt a zsidók gyanúsítása. De bizonyítja ezen pásztorkodó leánykák közelléte azt is, hogy ilyet, ha szándékba vettek volna is, elkövetni nem merészkedhettek volna, mert Scharfnak ablakából a pásztorkodó leányokat látni kellett, egyenesen oda néz a rétre a háznak két ablaka, miken akkor még függöny sem volt . Hozzájárul, bogy a tőszomszédságban levő Bátoriéknál hangosan folyt a dalolgatás s minden perczben annak voltak kitéve, hogy onnét valaki arra megy, miután azoknak más kijárásuk, mint épen Seharf és a templom között, nincsen. De ba a véletlen felfedeztetés mindezen veszélyeinek ki is tették volna magukat, az már csak fel nem tehető, hogy arról sem iparkodtak volna meggyőződést szerezni maguknak, hogy pozitivitással nem látta-e valaki behívni a leányt? Pedig azt Móricz is bevallja, hogy az iránt apja nem kérdezősködött. Szerinte ő evett előbb valainil, t. i. a reggeli kalácsot, a mi saját vallomása szerint vagy 10—15 per czet vehetett igénybe s azután kimenve az udvarra, akkor hallotta a jajgatást. Megjegyzendő, hogy »a haza sietett«, mert otthon vártak reá a festék miatt. Tehát mégis egy negyed órán felül időzött volna idegen férfiakkal egy idegenszerű hitvallás templomában ? Ez nagyon valószínűtlen. Ha erőszakkal tartották volna vissza s akkor bizonyára már előbb jajgatott volna s nemcsak egy negyed óra után s gyilkosai is, kik tudták, hogy nappal van s közelben emberek hallhatják s nem várnak a szája betömésével, mig az egy negyed óra múlva jól kikiabálhatja magát. Ha pedig nem tartották vissza erőszakkal, nem bántották, akkor meg nem valószínű, hogy ő azon idegen férfiakkal oly sokáig időzött volna azon helyen, miután miként igazoltatik, ártatlan gyermek volt még és haza sietett. De menjünk tovább. — Az ajtót kinyitni akarván, azt találta, hogy belül bezárva vau. De liogy az önkénytelenül ez által okozott zörgésre valaki megszólalt, vagy kijött volna megnézni, nincs-e veszély közel, ami pedig nagyon természetes, arról nem tud semmit sem. Pedig szemben azzal, hogy oda két függöny nélküli ablak is nyilt, melyen alacsonyságánál fogva a gyermeknek is könnyen be lehetett nézni, legalább is valószínűtlen, hogy sem nem szóltak, sem ki nem néztek volna a zörgésre. Azt mondja a vizsgálat során, hogy az ajtó reteszszel volt becsukva. Ezt pedig kívülről nem is tudhatta meg, de nem is valószínű, mert igaz ugyan, hogy egy olyan közönséges falusi zár volt rajta, a minőket boltban készen kapni s a melyen retesz is szokott lenni, miután a templomot soha sem szokás belülről bezárni. A retesznek tehát rozsdásnak és nehezen tolhatónak kellett lennie. Miért ne inkább használhatták volna tehát, a kulcscsal való becsukást ? Talán csak nem azért, hogy a kulcslyukon belátni lehessen, midőn ily tény elkövettetik. Ha a kulcs kivül benne lett volna az ajtóban, még érthető lenne a retesz használata, mert a kulcs kihúzása és bevitele feltűnhetett volna. De a kulcs bent volt, utóbb is ott találta Móricz az ablakpárkárnyon. Nincs ok tehát, miért ne ezt használták volna s miért inkább a reteszt. Kulcscsal pedig, ha bezárták volna belül, képzelhetlen, hogy a kulcsot kihúzták volna a lyukból; ba pedig ki nem búzták, Móricz nem is láthatott. Ha meggondoljuk a helyi körülményeket, hogy a templom ablakain át, melyek magasak és függönyökkel is el vannak látva, minélfogva nem lehet oly könnyen belátni, mint az előcsarnok ablakain, melyeknél egy gyermek is képes betekinteni s amely nem birt függönyökkel, mindjárt felötlik, azon probléma, hogy ha ilyet már elkövetnek, miért ne vitték volna ezt a templomban végbe, hol a felfedeztetés veszélye sokkal kisebb s miért inkább az előcsarnokban, hol az nagyobb. Azt mondja, hogy midőn a kiabáláson az ajtóhoz jutott, akkor Eszter már egy ingben volt. Pedig egy parasztleányon különféle ruhanemüeü vannak, felső ruha, alsó szoknya, kötő, pruszli, egy derekára kötött kendő, ezek levetközése, kivált ha erőszakkal történik 10—15 perczet okvetlenül igénybe vesz. S Eszter mégis csak akkor kezdett volna kiabálni, midőn már ingre vetkőztetve volt? Eihinni valóban, nagyon nehéz, az is fontos, hogy a dadai hullán talált s az Eszter ruháinak agnoskált ruhadarabokon erőszakos szakadások nem is észleltettek, pedig erőszakos levetköztetésnél ez nem lett volna elkerülhető. Ép oly lehetetlen egyáltalán az, hogy báromnegyed órán át soha a bentlevő emberek közül a látsugárba be ne álljon valaki, miáltal az illető egy pontnál egyebet nem is láthatna, hanem folytonosan ugy helyezkedjenek el, mintha kikerülni akarniazt, hogy a betekintő a látványosságban meg ne zavartassák. A kulcslyuk és küszöb közötti távolság oly kicsi, hogy betekintésnél még Móricznak is erősen meghajolni kelletett. Ily helyzetben egy szemmel háromnegyed órán át nézni egy kulcslyukon, káprázat nélkül, nem is lehet. Végül megjegyzendő, hogy az ajtó és asztal közötti távolság is meglehetősen kicsi, az előcsarnok pedig homályos és alacsony. A kulcslyuk csatornája pedig meglehetősen hosszú. A kulcslyuk csatornájában mintegy látcsőben összeszorult látsugarak csak fokozatosan a kulcslyuktóli távolság növekedésével terjednek szét ugy, hogy mig e jelenethez értek, a sugarak még nem lehettek oly szélylyel. hogy többet egy embernél meglátni lett volna képes a szemlélő. A törvényszéki helyszíni szemle is azt mutatja, hogy két legfeljebb három embert meg lehet látni, de többet sehogy sem. Bár ez alkalommal ugy történt mindig az elhelyezkedés, a minr Móricz kívánta s mindenki arczczal fordult az ajtónak, mégis a felállított 8 ember közül, kik a felöltöztetési jelenetet személyesítették 8 akik közé csak olyanok vétettek, akiket Móricz ismert, mégis csak hármat volt képes megjelölni, hogy hol állnak. Jellemző egyébiránt e szemle azért is, mert Móricz a ki nem volt arra elkészülve, hogy itt újra fog egynehány kérdés intéztetni, több tekintetben megezáfolta előbbi vallomását; akkor az ajtó felé volt a lába, most az asztal felé; akkor be volt kötve a szája, most betömve; akkor nem volt véres az ing, most véres volt; akkor csak feltámasztották egy kissé az öltöztetésnél, most állott mint egy gypszfignra, kéznél tartva sem dölt el s nem roskadott le egyszer sem. A mi pedig tekintettel arra, hogy még csak a hullamerevedés sem állhatott akkor be, teljesen hihetetlen dolog. A főügyészi helyettes kérdésére kijelentette, hogy ez alkalommal valamennyien némák voltak, hallgattak. Pedig a zsidó, még ha eszik, vagy mosdik is, imádságot -szokott elmondani. Képzelhetlen, hogy midőn ily fontos dolgot végeznek, ha már rítushoz tartoznék a vérvétel, ez minden ünnepélyesség, minden imádság nélkül történhetnék meg. Feltűnő az is. hogy bár akkor 10