Tisza-Eszlár: napi értesítő a tiszaeszlári bűnper végtárgyalása alkalmából (Nyíregyháza, Jóba, 1883)

— 20 — fájdalmában az indulat szavaiba tört ki, a guny és visszautasítás hangjaival illetve lett. Hol némelyek még a védőt is gyűlölni tudják, mert hitéhez képest hiven teljesiti hivatást, mit a törvény az ő kezeibe tett, hol mindenkit megvesztegetettnek nyilvánítanak, aki elég bátor a vádlottak mellett is megmondani az igazat, ellenben azok, akik most heget látnak, ahol heg sem volt s arról előbb nem is szóltak s kék szemeket ahol a szemek feketék voltak, szóval ahol az van elhitetve a néppel, hogy vallhat, esküdhet hamisan is, azért nem fog lakolni, ha terhelő a zsidókra, mert az egész kereszténység érdekében áll. Mondom ily eredményt csak az erkölcsi kötelékek ilymérvü meglázitása érhet el. S gondolják önök, hogy ennyi machináczió, mind azért szükséges, hogy egy önkéntes és igaz vallomást lehessen megtartani ? Én nem hiszem. Erre példát a törvénykezés történelme fel nem mutat. Csak két lehetőség van: vagy kényszer és kecsegtetés tartják lebilincselve még mindig ezt a gyermeket, vagy tényleg kikihalt belőle rövid egy évi hatósági nevelés folytán minden, az utolsó porczikáig, ami az emberben emberi. Ezen alternatíva elől nem lehet kitérni, mert más lehetőséget nem engednek meg a természet örök törvényei. Válaszszák akár az egyiket, akár a másikat, az nekem mindegy, tartsák valószínűbbnek ezt vagy amazt, mindig csak oda kell jutniok, hogy ez tanúvallomás már alakilag véve is olyan, amelyet bírónak figyelembe venni, bírónak ítéletében méltatni nem lehet, S hogy csakugyan valótlant mondott Móricz Péczely és Bary előtt, beismerte, mert azt vélte, hogy azzal bizalmas lehet, Barcza Dániel előtt. E tanu hiába lett megtámadva, mert ez iránybani nyilatkozatát Henter is megerősítette azon tényével, hogy követelte, miszerint tépje szét a beszélgetésről csinált feljegyzéseket. Pedig ha csak általában nem akarta volna, hogy Barcza jegyzeteket csináljon magának, akkor már mindjárt ellenezte volna azt s nem csupán akkor, midőn már látta, hogy Móricz alkalmatlan dolgokat is elmondogatott. Az apa és fiu között a múltkor folytatott párbeszéd is bizonyítja, hogy a mi terhelőt vallott, arra kitanítva lett. Midőn az apja arra emlékeztette, hogy kijött egy alkalommal hozzá, a hol dolgozott s az tudakozódott neje és a gyermekek holléte felől, a fiu nem erre felelt, hanem elbeszélte örömhirként, hogy Solymosi Eszter Tolcsván megkerült. Helyesen jegyezte meg az apja, midőn a fiu ezt elismerte, hogy lám ebből is kitűnik, hogy hazudsz, mert különben ha te láttad volna megölni Esztert, tudtad volna azt is, hogy a hir való nem lehet s nekem el sem mondtad volna azt. A gyermeknek persze ily esetekre egy jól betanult mondókája van; „mert azt mondtátok, hogy ne szóljak senkinek." Csakhogy, de az nem illik sehogy sem. Valaminthogy minden egyéb, még oly feltűnő körülményre is, mely nem a betanult leczke keretébe tartozott, javára csak nem tudómmal vagy nem emlékszemmel felelt. Maga a kihallgatás másodnapján előterjesztett azon kérelme is, hogy apja ellen nem kiván vallani, csak azt árulja el, hogy erre kitanították, azok akik féltek, hogy a gyerek elárulhatja magát a keresztkérdésék alatt. Későbbi lelketlen magaviselete kizárja annak lehetőségét, mintha felmentetését a gyermeki kegyelet felébredt érzülete sugalta volna meg. De hát hagyjuk ezeket! * Vegyük ugy a Scharf Móricz vallomását, amint van s mintha semmi sem történt volna, ami azt aggályossá tette volna, igy is magán hordja minden részében a koholtság, a valószínűtlenség bélyegét. A templomból való kimenetelt valamennyien fél 11-re, ő 11-re teszi. Pedig ha saját vallomását visszafelé számítjuk, kitűnik, hogy már e tekintetben sem mond igazat. Maga mondja ugyanis az általam tett keresztkérdésekre adott feleletében, hogy 12 órakor ebédeltek, ezt a nap állásából tudta. Ez tehát fix pont, amelyből kiindulni lehet. — Ezt megelőzőleg következők történtek: Azt nem is állitja, hogy a templomból való kijövetel után Eszter mindjárt jött volna, a behivás és templomból való kimenetel között tehát eltelhetett várakozással 10 perez. Apja meglátta Esztert, utasítja, hogy hivja be, megmondja, mire átmegy, megmondja, visszajönnek, Eszter a gyertyatartókat leveszi, a koldus megjelenése, hivása, minderre csak lOperczet számitok; ezt megelőzőleg evett valamit 10 perez s aztán az udvarra ment, hol járkálván egyszerre kiáltást hall, az ajtóhoz szalad, be akar nyitni, mindez megközelítőleg öperczig, a kulcslyukon betekintett vallomása szerint mintegy 45 perczig, bement szüleihez és elmondta mit látott, mi igénybe vehetett lOperczet ez összesen ... 90 perez. Ezek szerint tehát a templomból jövetel nem 11-kor, hanem lOVä-kor történhetett. Azt, hogy a zsidóknál szombat napjáu, midőn dolgozni nem szabad, rendszerint már jóval 12 előtt szokás ebédelni, számba sem veszem. Azt pedig, hogy a 45 pereznyi betekintés, ha történt, nemcsak képzelet, hanem csakugyan ennyit tarthatott, igazolva van azzal, hogy a vér lassú kifolyása, melyet ő állit s egy hullának bekötése, felöltöztetése, ennyi időt idestova igénybe vehet. Azt mondja, hogy templomból való kimenetel után az idegenek és még egy néhány eszlári zsidó ott maradt. Mi czélból, mit tettek 12-ig, erről már nem tud felvilágosítást adui, csak odavetőleg állitja, hogy azt mondták, ne zárja még be a templomot, mert a rajtuk lévő imádkozó köpenyeget nem akarják magukkal vinni. Pedig erre elég volt egynehány másodpercz s nem volt szükség arra, hogy egy egész óra vagy tán másfélóra is teljen el. Eszterre nem várhattak, hisz nem tudhatták hogy 12 után erre fog menni egyedül. Az egyházfi pedig, kire a templom gondozása bízva vau s rendszerint már hivatalánál fogva első és utolsó a templomban az nem lett volna a visszamaradottak között ? De hogy Eszter 11-kor mint Scharf Móricz állitja, de még 12-kor is még ott nem lehetett, tanúsítják Solymosi Zsófi, Kohlmayer, Vámosi Julcsa, Bosenberg, annak leánya és mások is. Ezek szerint Eszter 12 óra tájban még Kohlmayernél volt s miután visszafelé harangozás után beszélgetett Zsófival is, Scharfék házához 1 óra előtt nem érhetett. S miután Scharf Móricz 12 óra előtt háromnegyed órán át már nézegette állítólag a borzalmas scénát, szerinte Solymosi Eszter már ekkor hulla volt, midőn Kohlmayer és Zsófi beszélt vele. Móricz azt állitja, hogy midőn megpillantotta édes apja Esztert az ablakon át, behivatta vele, hogy tegye fel a gyertyatartókat a chiffonra. Észter, ki Zsófi nővére szerint sietve ment haza felé, megteszi ezt egy idegen zsidónak, kihez különben nem volt járatos, mert nem való, hogy Scharfnál csináltatta czipőit, hanem csináltatta Hajdú József szerint az ő gazdájánál. De megteszi azt is szerinte, hogy a koldus hívására bemegy a templomba is, ott is valaminek elvétele végett, ismét daczára annak, hogy sietett. Huriné azon ténye, hogy csak délutáui 3—4 óra körül ment keresni, hogy hová lett a leány, és azt bizonyítja, hogy az otthonról csak 11 után vagy tán még később távozhatott el, mert fel nem tehető, hogy ha már 10 után távozott volna el, bár ő várt reá a festék miatt, elmaradása őt három órán át ne nyugtalanitptta, vagy legalább ne bosszantotta volna. Az asztalon nem lehetett gyertyatartó, melyet a chiffonra tegyenek; mert volt, aki e munkát minden szombaton reggel rendesen elvégezte. Bátoriné vallja is, hogy akkor reggel Scharféknál tüzet rakott. Miért ne végezte volna ez alkalommal a gyertyatartó elvételét? Szándékosan ez sem történhetett, hisz reggel még kevésbbé tudhatták, hogy Solymosi Eszter délben arra fog menni egyedül. De Bátori Zsófi is át volt azon délelőtt, mint maga is vallja, két izben is, reggel és 11 óra körül. Teljesen hihetetlen tehát, hogy e háromszori ottlét alatt, akár az egyik, akár a másik ezen megszokott rendes munkát önként el nem végezte volna, vagy erre fel nem szólittatott volna az egész délelőtt folytán, midőn köztudomásu, hogy zsidónak szombaton oly asztalhoz, melyen gyertyatartók állanak, még csak leülni sem szabad. Nem emlékszenek reá? Ez mitsem bizonyit, hogy mégis ne tették volna, mert arra sem emlékeznek, hogy nem tették meg. Bátoriné szerint épen déltájban hivta volna át Móricz ismét Bátori Zsófit. Ez is azt bizonyítja, hogy ott akkor az a rémes dolog nem történhetett, mert különben nem hivtak volna idegent a házba, hogy annak esetleg tanuja és árulója legyen.