Tisza-Eszlár: napi értesítő a tiszaeszlári bűnper végtárgyalása alkalmából (Nyíregyháza, Jóba, 1883)

15 sége annak, högy még én is mondjak valamit. Sőt nézetem szerint a vádlottak ártatlanságának kiderítése nemcsak hogy az én védelmem előterjesztését nem teszi szükségessé, de ezen szempontból ítélve meg a dolgot: még a tárgyalás is egészen felesleges vala. Inditványoztatott mégis, és rendeltetett, kétségkívül csak azért, hogy ez ügy, mely ötnegyed évig képezte a hamis ujsági hirek forrását és a zsidóság elleni izgatások eszközét, a legteljesebb nyilvánosság mellett ismertessék meg részleteiben azokkal is, a kiknél korlátoltabb felfogásuknál fogva a legképtelenebb mese is hitelre talál. Ezen szempontból én is megtenni kívánom egyre-másra észrevételeimet. Megvallom mindenekelőtt őszintén, bogy bár nem ma védek először nyilvánosan oly ügyben, melyet a nagy közönség éber figyelemmel kisér, mégis először lep meg azon érzet, mit a szónok elfogultságának nevezni szokás, okozza pedig e kinos érzetet az, hogy lelkemben egymással küzd a hit és a hazafiság. Az egjik azt látszik követelni tőlem, hogy mint Mózes hitének követője, kinek egész bensőmben meg kell győződve lennem a vád alaptendencziájának lehetetlenségéről, e meggyőződésemnek minden kímélet, minden tekintet nélkül adjak kifejezést. A másik, a hazafiság azt látszik követelni, hogy az ország igazságszolgáltatását ne kompromittáljam a világ szine előtt, gyengéit, a mennyire kikerülhetem, ne takarjam fel. Fokozza az egymással ellentétes érzelmek e benső harczát azon tudat is, hogy a zsidónak cselekményeit és szavait egyátalában szigorúbban szokták megítélni, mintha ugyanazt más vallásbeli mondja vagy teszi. Ennélfogva ha még oly igaz hive lennék is Mózes hitének, első sorban mégis a hazafiság szavát hallgatnám meg, s ha ugy találnám, hogy az igazságszolgáltatás egyik-másik hibájának leplezgetése hazám javára szolgál, meghoznám azt a nehéz áldozatot is, mi az egyenes szivü embernek az igaznak elnyomása lenni szokott. Azonban komolyabb és nyugodtabb megfontolás mellett ugy találom, hogy én csak első elfogultságomban képeztem magamnak ellentéteket, mert ily ellentétek tényleg nem léteznek. Mózesnek sok ezredéves hite nem szorult ily kicsinyes eszközökre, hogy tisztasága megvédve legyen. S az ország modern törvényei, bíróságainak igazság- és szabadság szeretete annyi példában érvényesült már, az ország reputácziója a külföld előtt már annyira megerősödött, hogy azt egy vizsgálat helytelenségei nem ronthatják meg. Sőt ellenkezőleg azt hiszem, hogy ha valsmi képes egy ország jó hírnevét megerősíteni, ez semmi szin alatt sem lenne a történt hibák elpalástolása, hanem inkább a kíméletlen feltakarás. Megerősít e meggyőződésemben az is, hogy ugy a magas kormány, mint e szabadelvű megye részükről is minden lehetőt megtettek, hogy ez ügy a legelterjedtebb, a legrészletesb nyilvánossággal legyen tárgyalható. Ennélfogva oszolni kezd bennem is az elfogultság s felülkerekedik az a tudat, hogy ott, hol az igazságszolgáltatás hivatottabb faktorai, az ország nagy érdekeinek intézői nem térnek ki a nyilvánosság elől, nem tartják szükségesnek a hibák palástolását, ott az igazságot én is bátran megmondhatom, mert az igazság erős és szabadelvű álladalomnak ártalmára uem lehet. De az egyesek részéről történt visszaélések nyilvános pertractálásának ezen lehetősége bizonyítéka egyszersmind annak is, hogy azon vádak, melyeket ezen eset alkalmából némely külföldi lapok szórtak a törvényszék és az egész ország igazságügye ellen, nem igazoltak, jogosulatlanok. Németországnak, Frankhonnak, Belgiumnak, Olaszhonnak törvénykezése régibb fejlődésü, mint a miénk, birói szervezete tökéletesebb, azért egyesek ott is tévednek, ki fogja mindjárt egyes szórványos esetekből az ország igazságszolgáltatását elitélni ? Semmi sem történik a világon ok nélkül. A feldobott rög visszahull, mert nincsen szárnya s mert visszahúzza a föld vonzereje. A vizbedobott szemét úszik a felszínen, mert könnyebb, mint a viz, a gyöngy alászáll, mert nehezebb. Igy van ez az emberi ténykedésekkel is. Minden emberi cselekménynek ott is meg van a maga természetes és pedig emberi indító oka. Irigységből, boszuból, vagyonszerzési vágyból ölnek, rabolnak, lopnak az emberek. De hogy valaki öljön tiszteletből, raboljon és lopjon önzetlenségből, azt még csak elképzelni sem lehet. Minden cselekménynél az kutatandó tehát első sorban, hogy elkövetésének mi lehetett inditó oka, mert ha nincs inditó ok, vagy ha az inditó ok teljesen képtelen, kétessé válik, bármennyi tanu bizonyítja is, hogy el is követtetett-e a szóban forgó cselekedet. Egész jogosult volt tehát az előttem szólott tisztelt szónokoknak azon törekvése, hogy itt is felvetették e kérdéseket. Ki lett ennek során mutatva, hogy a vizsgálat oly motívumot fogadott el kiindulási alapul, a mely lehetetlen s nem emberi s igy rossz uton indulván meg és haladván, czélhoz nem érhetett. Sajnos ez nem csak azért, hogy e miatt ártatlanok lettek megzaklatva, hanem sajnos azért is, mert valóban kívánatos lett volna felderíteni annak a boldogtalan gyermeknek miképen való elszerencsétlenedését. — Pedig bizonyos, hogy ez inkább lett volna elérhető, ha kiindulási pontul a vizsgálat természetes és emberi inditó okok után kutat és nem keres olyas valamit, a mit kutatni nem lehet, nem, mert nem létezik. Hogy mily nagy különbség van abban, tapintattal és élettapasztalattal vezetni egy vizsgálatot, vagy a nélkül, fényes bizonyíték — ha szabad hasonlatokat tennem Tóth Gerő és Bary urak között — a Mailáth eset. Emlékezni fognak még, hogy a megrendítő eset után, első napokon mily kalandos kombinácziók hozattak forgalomba, gyanúsítás emeltetvén egy főúr ellen, a ki a megboldogult országbíróval éles ellenségeskedésben áll. Támogatni látszott-e kombinácziót a gyilkosság kegyetlen módja, mire esak a bosszút tartották képesnek s azon körülmény, hogy ha cselédei akarták volna, az országbíró pénzét, kirabolhatták volna őt távollétében is. Mennyire közel feküdt itt az inger egy világhirü kalandos bűntény felderítése által nevezetes emberré lenni. És ha e térre lép, mily könnyű lett volna, mig azzal bajlódik, a valódi tetteseknek eltűnni és eltörülni minden bünnyomokat. De a lelkiismeretes, tapasztalt biró nem nyúlt a kalandos után, .megmaradt a reális való mellett. Fáradozásait meg is koronázta a siker. Ha az eszlári ügy vizsgáló birája, ki a kalandosságra oly nagy hajlandóssággal látszik birni, lett volna azon ügy vitelével megbízva, aligha állhatott volna ellent a kínálkozó ingernek s azzal a főúrral foglalkoznék bizonyára még most is, Spanga et consortes psdig nevethetnének messziről. Ezen ügyben is csak a vizsgálat téves eljárása az ok, hogy a rejtélyes eset teljes felfedezést nem nyerhetett. Hisz minden józan kínálkozó alkalmat kikerült, mely talán nyomra vezethetett volna s futott meggondolás nélkül azon az uton, mely a nyomtól egyenesen elvezet. Nem állítom, hogy a helytelen irányt szándékosan kereste fel. Hanem állítom, hogy kellő tapasztalat, kellő elfogulatlanság hiánya miatt tette azt. És minő meseszerű indok volt az, melyet kiindulási pontul elfogadott és bár minden körülmény ellene szólt, görcsös erőlködéssel mindvégig követett. Rituális vérvétel a felvilágosodott 19-ik század vége feié! Ugyanaz a dajkamese, mely a pogánykorban évszázadokon át szolgált arra ürügyül, hogy a tömeg a keresztények ellen felizgattassék, mert zsidókra alkalmazva hozatott általa ismét forgalomba. Hiába tiltakozott az elnöki bevezető beszéd azon feltevés ellen, mintha ez ügynek a zsidó rítushoz bármi köze is lenne, mert valójában sem a vizsgálat, sem a tárgyalás más motívumok után nem is kutatott. Tisztelt védőtársam már kimutatta a történelem adataival, pápák és püspökök bizonyítványaival, e mese képtelen voltát, hogy e szokás zsidóknál soha, még a legsötétebb századokban sem létezett. Hogy létezhetnék tehát most, midőn a vallási buzgóság intenzívitásában annyit engedett s a vallásnak észszerű szabványait is oly sok kétkedő kritikának veti alá az emberiség kutató szelleme? Hivatkozott különösen nagy tudományos keresztény férfiakra, kik voltak bizonyára nemcsak azon helyzetben, hogy ez irányban alapos kutatásokat tehessenek, hanem voltak kétségtelenül oly lelkiismeretesek is, hogy ne bizonyítsanak valamit, amiről meggyőződve nincsenek. Azonban sajnos mindezeknek tanúsítása a vizsgálat elhatározásaira nem volt képes oly benyomást tenni, mint az eszlári vén asszonyok rémhite. Arra persze nem gondolt, hogy ugyanazok, akik a vérvád meséit hiszik és terjesztik, elhiszik ezentúl azt is, hogy a holtak éjfélkor felkelnek és mulatnak egymással s azért ily időben csak félve mennek el a temetőnél, elhiszik, hogy léteznek boszorkányok, akik csodadolgokat művelni képesek; elhiszik, hogy szerencsét jelent, ha a menő ember előtt az Uton át nyul szalad, vagy szerencsétlenséget, ha kora reggel pappal találkozik; s még sok mást, ami felett az értelmes ember nagyot nevet. A vérvád rémes éje csak kétféle hívőkre talált. Egy rész, a ki mindent hisz, a mi az álmos könyvekben áll, elhiszi tehát ! azt is, s egy rész, a ki nagyon jól tudja ugyan az egész mesé-