Tisza-Eszlár: napi értesítő a tiszaeszlári bűnper végtárgyalása alkalmából (Nyíregyháza, Jóba, 1883)

10 szerüleg nem is kereshetjük másutt a bűnösöket, mint Eszláron. 1882. ápril 1-én és azt megelőző napokban bizonyos élénkség uralkodott a tisza eszlári zsidóság között, koldusok, metszők és más emberek jelentek meg ott, kik egyébkor megfordulni nem szoktak. Kérdőre vonatva a vizsgálóbiróság által, nevezetes egyhangúsággal vallják a második kihallgatásnál, mert az első kihallgatásnál erről sokan mit sem tudtak, hogy mindezek az idegen emberek azért gyülekeztek Tisza-Eszlárra, mert Taub Emánuel onnan eltávozandó lévén, uj metszőt kellett választani. Az illetők által vallomásaiknak mindennap történt megváltoztatása, közbeszúrt, összehurczolt körülmények tömege nehézzé teszik azt, hogy ápril 1-én történteknek és az akkori körülményeknek hű képét nyerjük. De aki figyelemmel hallgatta végig a bizonyítási eljárást, annak egyáltalán nem lehetetlen. Minden oda vezet, hogy az annyiszor emlegetett metszőválasztás és az ez okból való gyülekezés semmi más, mint ürügy, határozottan odavezet, hogy Tisza-Eszláron azon a napon sem sakterválasztás, sem próba nem volt, azon okok melyek ezen meggyőződésem kimondására utalnak, a következők: képzelhetetlen az, hogy az összes tisza-eszlári zsidóság, az összes ott jelenlevő és állítólag pályázni óhajtó sakterek azon időben tévedjenek oda, melyben egyik vagy másik, az állítólagos jelöltek közöl imádkozott, illetőleg magát bemutatta. Eddig e tekintben majdnem minden vallomás eltérést tartalmaz. Némelyek Braunról azt mondják, hogy szombaton tette a próba-imát, a másik azt mondja, már pénteken este, némelyik az mondja, ketten mentek próba-imára pénteken ; egy szombaton, számosan azt mondják, mind szombaton. Ha ehhez hozzáveszszük azt, hogy arra vájjon Buxbaum mikor tartotta a próbaimádságot, egyáltalán senki sem emlékszik, ha hozzáveszszük, hogy Buxbaum maga bevallja azt, hogy sakter soha sem volt, ezt a mesterséget nem tanulta, következik, hogy sakteri állásra pályázni lehetetlen volt. Hozzájárul ehez még egy körülmény, az, hogy ugy látszik, mintha az ott jelenlevő metszők száma sem volna a vádhatározatban helyesen megállapítva, mert vannak vallomások, melyek nem három, hanem négy, sőt több sakterről tesznek emlitést. De igy van az a koldusokkal is. Vannak, kik azt mondják, hogy ketten voltak jelen a templomban. Vannak ismét, kik azt mondják, hogy egy sem volt jelen, — pedig ki van zárva a tévedés lehetősége akkor, amidőn a tanuk egyike emlekezik, a zsidók közt divó szokásról, miként a templomban megjelent koldusnak a bemenetnél mindenki kezet ad. De még másképen is tévedésnek kell lennie a dologban; mert azt, aki azt mondja, hogy két koldus volt jelen a templomban, mint őket leirja, Wollnerre látszik utalni, ez pedig nem az, kit Schwarcz is említ, mert ez magas, veres emberről tesz emlitést. Tek. törvényszék! Legnagyobb erőfeszítést a védelem ott fejtett ki, midőn zavart akart előidézni azon bebizonyított körülményre nézve, hogy Eszter a zsidótemplom körül déli 12 óra tájban fordult meg. Ugy hiszem, egyáltalán nem szükséges ennél hosszasabban időzni, mikor még maga a főügyészi helyettes ur is, aki pedig a vádlottakat ártatlanoknak tartja, bebizonyitottnak elismeri, hogy az időpont teljes határozottsággal bebizonyítva van. S nagyon indokolt a védelemnek mondottam igyekezete is, mert mig a vádlottak igenis számot tudnak adni arról, hogy egész napon hol voltak, egyáltalában nem képesek legkevésbé sem igazolni, hogy körülbelül Va 12-től délután 1 óráig mit cselekedtek. Különösen áll ez Schwarcz Salamonról és Braunról. Az állitják, hogy d. e. 11 órakor eltávoztak a templomból, de arra vonatkozólag, hogy hányan mentek, kivel mentek és miként mentek, minden betüben ismét eltérés merül fel. És ha magát az általuk állított tényt veszem is, hogy eltávozván, elmentek Rosenbergig és ott betértek, egyáltalában nem képesek igazolni, hogy őket akkor 11 órától l-ig valaki bárhol látta volna. Megkiséreltetett ennek beigazolása, még pedig Solymosi Zsófi, illetőleg Rosenberg vallomásával, s itt általában kell, hogy'figyelemmel legyék 03 kérem a tek. törvényszék különös figyelmét arra, hogy ezen ügyben a zsidó tanukat általában nem tarthatom oly aggálytalanoknak, mert . . . Friedman Bernát: Hát a keresztényt? Szalay Károly: Mint épen a t. védő ur, a ki nagyon hajtogatja a fejét, és nem tetszik neki, a mit mondok épen a t. védő ur mondta, érdekelt felek még egy czipóérti perben sem tehetnének tanúságot. Már pedig az összes zsidó tanuk érdekeltek s én ezt tek. törvényszék, uem a végtárgyalás eredményéről vonom le, pedig vonhatnám, hanem igenis levonom az illetőnek saját vallomásából. Ott van Alternek a bejelentése, melyben határozottan indokolja azt, hogy ámbár közvetlen érdekelve a dologban nincs, nem is fordult elő sehol sem ez ügyben, érdekelve érzi magát ugy mint zsidó, de van más vallomás is, ha nem csalódom Kleiné, ki határozottan azt mondja, hogy közös vallás érdeke azt kívánja, hogy ez ügy világosságra ne jöjjön, és a bűntettesek ki ne tudassanak. De osztozom a t. védő ur azon nézetében is, hogy a vallomások ereje és az, hogy mennyi bizonyító erővel birnak, az illetők egyéni nézetétől, egyéni meggyőződésétől igen sok függ. És itt bátor vagyok a tek. törvényszék figyelmét felhívni arra, anélkül, hogy szándékom lenne az, hogy izgassak, miként a zsidók előtt, az orthodox zsidók előtt törvénynek ismert Schulbach Aruch 28-ik §-sa világosan megtiltja az orthodox zsidónak azt, hogy a zsidót érdeklő ügyben keresztény mellett tanúságot tegyen. Friedman: Tessék eredetiben bemutatni. Elnök: Nem tartozik a dologra. Szalay Károly; A tek. törvényszék lesz tehát hivatva annak megítélésére, vájjon általában a felhívott tanuknak vallomásai oiyanok-e, hogy azoknak teljesen bizonyító erőt tulajdonithasson. Rozenberg Herman vallomására nézve azonban van egy körülmény, mely az ő vallomását határozottan megdönti, aggályossá teszi; ez pedig az, hogy Rozenberg azt mondta, miként akkor, midőn Taubhoz ment, déli 12 óra után, negyed egy, fél egyre, akkor Solymosi Eszterrel találkozott. A plébánia-ház, illetőleg a kath. templom előtt Solymosi Észter ugyanekkor ment a boltba. A tek. törvényszék előtt fekszik T.-Eszlár térképe, tisztelettei kérem, méltóztassék azt mind betekinteni és meg fog győződni arról, hogy Rosenberg vallomása képtelenség. Meg fog győződni, hogy Esztert az állított helyen nem is láthatta, és ha Solymosi Zsófi ugyanezt állitja, ez nem lehet egyéb, mint azon bárgyúság kifolyása, melynek a tekintetes törvényszék nem egyszer volt tanúja, mert Rosenberg utja Taubhoz nem arra vezet, ahol az Eszterreli találkozást állitja, de uem történhetett meg e találkozás azért sem, mert egy uton menvén az előre haladt Eszterrel, hogy azt beérték volna, maguk sem állitják. Mindebből következik, hogy Rosenberg a tekintetből vallott, amit vallott, hogy helyreállítani igyekezzék a bizonyítékot, hogy fél és egynegyed 1 óra táján Schwarcz és Braun Taubnái volt. E czélt azonban el nem érheti, mert vallomását a körülmények, a fizikai lehetetlenség teljesen megczáíólják. Hozzájárul ezekhez tekintetes törvényszék, hogy az összes zsidó tanuk, miut a vádlottaknak azon vallomásai, melyek ezen eseményekre vonatkoznak, részint ellenkező bizonyítékokkal, részint saját maguk által, később minden ok nélkül ellenkező vallomásokkal megczáfoltatott. De nemcsak igy történt, hanem oly anomáliák fordultak elő, hogy p. o. Braun alibijére vonatkozólag előálltak tanuk, kik őt betegnek jelezték, holott ő saját maga azt, hogy beteg lett volna, sohasem állította. Kétségtelen mindezekből, hogy azon napon Eszláron oly dolognak kellett történni, melyet elfátyolozni eltitkolni kell. Vannak oly körülmények, melyek ha talán positiv bizonyítékot nem képeznek is, mindenesetre elősegítik a birói meggyőződést. Ily körülmény tek. törvényszék az, midőn Scharf József minden legkisebb felhivás nélkül, ok és alkalom nélkül figyelmezteti a nánási esetre, midőn saját vallomása szerint bemenvén a Solymosinévali találkozás után házába, ott Wollnernek azt mondja, vigyázzon, ebből még nagy baj ered és Wollner rá felelt, bizony baj lesz. Friedman: A »Függetlenség«-ből vette. Szalay: E beszéd lélektani indoka a tek. törvényszéket kell, hogy oda vezesse, hogy kellett ott valaminek történni, a mit eltitkolni akarnak, hogy valaminek kellett történni, a mi Scharf József és Wolnerre nézve bajt okoz. És hogy történt, azt Scharf Móricz vallomása igazolja. A védelem ép ugy, mint a vád Scharf Móricznak vallomását egyátalán semmisnek, figyelembe sem vehetőnek mondja. És ezt megerősíteni látszik a tek. törvényszék azon határozata, mely szerint Scharf Móriczot esküre nem bocsátja, de csak látszik megerősíteni, mert annak, hogy a tekintetes törvényszék az esküt a fiútól ki nem vette, szerintem nagyon helyes, de egészen más oka van, mint az indokokban hallottam. Mert az, hogy Móricz sárga kendőről szól, a hullán pedig feketesárga kendő találtatott, az egyszerű, semmit mondó tévedésnek a következménye. Másrészt kérdés még az, hogy Eszter-