Tisza-Eszlár: napi értesítő a tiszaeszlári bűnper végtárgyalása alkalmából (Nyíregyháza, Jóba, 1883)

Elnök: A vizsgálat folyamán fel lettek magának azon ruhadarabok mutatva, melyek egy hulláról leszedettek ? Huriné: Igenis. Elnök: És azon ruhákban maga Eszter ruháit ismerte fel? Tanu: Mind egy darabig, csak a fejkend'ője nincs meg. Elnök: A fejre való kendő nincs meg ? Tanu: Igen. Elnök: Megtekintette maga azt a dadai hullát? A tanu: Nem tekintettem meg. Elnök: Miért nem? Tanu : Tudja isten, mi bajom lett, mikor oda értem és meg kellett volna nézni, én mindig gyenge természetű voltam ; én félek a halottaktól. Elnök : Később deczember 7-én vagy 8-án, mikor a bíróság künn volt Eszláron és a sirból felvettek egy hullát, akkor sem ment maga oda el ? Tauu: Nem néztem meg akkor sem, mert gondoltam, hogy még irtózatosabb lesz nézni. Elnök : Milyen fogai voltak Eszternek ? Tanu : Igen szép és apró sürii fogai voltak, rendes fogú kis leáuv volt. Elnök. Mit gondol, Eszter milyen magas volt Zsófihoz képest? Tanu. Azt nem tudom, nekem arra nem volt nagy ügyelésem, hogy ezt ugy megvizsgáljam. Elnök. Gyakran jött össze a két testvér? Tanu, Nem gyakran, alig minden két hétben. Egy vasárnap délután ment haza; azok egymással nem is igen beszélhettek, mert Zsófi szolgálatban volt, a kis leány pedig nálam. Eötvös. Más holttestet nem szokott megnézni? Tanu. Megnéztem, mert mint már emiitettem, azelőtt igen bátor voltam, mig Gönczy András bolttestétől meg nem iszonyodtam; de azóta nem nézhettem holttestet, nagyon rosz természetem van, azt hiszem hogy meg kell dögleni vagy micsoda. Eötvös. Mikor Dadánál ki lett fogva a holttest a Tiszából, azt mondta magának az orvos, hogy magának ártalmas volna, ha ezt. megtekintené? Tanu. Ezt nem tudom, mert azt sem tudtam, hol van az eszem. Eötvös. Nem emlékszik, hogy magát az orvos megvizsgálta vagy kikérdezte volna ? Tanu. Azt tudom, hogy igy tette homlokomra és szivemre kezét, de hogy ki volt, azt meg nem ismerném és igy egy uri ember fogatán küldtek haza. Eötvös: Dadára ? Tanu: Nem, Eszlárra; nem voltam én Dadán. Eötvös: Maga ott volt közel a holtesthez, mikor Bátoriné kertjében volt? A tanu: Odáig se tudtam menni, csak a zsidótemplom ajtajáig. Odajött egy ur, azt kértem, méltóztassanak elbocsátani, ha ei tudnék csendesen karonfogva menni. Akkor az az ur azt mondta: Menjen haza jó asszony, van már magának elég baja. Eötvös: Mikor magát először megkérdezte a vizsgálóbiró ur, az már jó régen volt, elmúlt egy esztendeje? Tanu: Igen. Eötvös: Milyen ruhában veszett el az Eszter? akkor maga és Solymosiné azt állították, hogy kezében egy sárga kendő volt. A tanu; Nem mondtam, mert egy kis sárga kendő nálam találtatott meg a ládában. Kis idő múlva, mikor fehér ruháját hazavitte édesanyja, akkor mondtam neki: látja, hogy a fekete kendőt vitte el a kis leány a kezében! Eötvös: Hát a hiróságnál is azt mondta, hogy fekete kendő ? A tauu: Mindig azt mondtam. Eötvös: De az Scharf Móricz is azt mondja, hogy sárga kendő volt? A tanu: Én csak azt tudom, amit elvitt; a sárga kendőt otthon hagyta. Eötvös: Mikor Dadán a biró a hullát megnézte, kezére a kék kendő volt kötve ? Tanu : Az Eszteré volt, karácsonykor vette Solymosiné testvére mind a négynek. Eötvös : Hát már előbb is látta ezt az Eszteren ? Tanu: Hogyne láttam volna! Friedman: Solymosiné azt beszélte, hogy azért mondták a biróságnál, hogy sárga kendő volt kezében, mert nem vették észre, bogy nem hiányzik, mikor kihallgatták először Solymosinét, hogy hova lett a lánya és hogy volt öltöztetve, sárga kendőt mondott, és azzal magyarázza meg, hogy csak később találták meg a sárga kendőt és mikor megtalálták, Solymosiné jelentést nem tett. Tanu: Nem. Székely : Solymosi Eszter lábán volt-e valami jegy ? Tanu: Nem néztem. Székely: Nem hallott-e valamit arról, hogy tehén megtaposta a lábát? Tanu: Soha sem. Székely: Olajos Bálintné sem mondta? Tanu: Soha sem. Elnök: Nincs több kérdés ? (Nincsen). Huri József ! (Nincs itt). Az elnök. Farkas Gábor! (Bejön.) Figyelmeztetem, hogy a kir. törvényszék előtt tanuképen állván, kötelessége, mint ilyennek a tiszta igazságot vallani. Tanu. Az általános kérdésekre előadja, hogy született Eszláron, 58 éves, ref. vallású, családos, községi biró ugyanott. Az elnök. A mult esztendőben, jun. 20-án, felszólittatott-e a vizsgálóbiró által, hogy egy ottan felbonczolt hullának eltemetése iránt intézkedjék ? A tanu. Igenis. A:: elnök. És miből állt a rendelkezése? A tanu. A mint a hullát leszegezték ferslógba ; én a hulla bonczolásnál jelen nem voltam, csak távol állottam, az úgynevezett szérgunyhónál; a vizsgálóbiró ur odajött és azt mondja : Biró ur, kérem, ezen hullát szállíttassa ki, legyen jelen és takaríttassa el. Ezen dolgokat én teljesítettem és a hullát többekkel kikísértettem. Jelen voltam az utolsó perczig, mikor eltakarították. Az elnök. És jelen volt-e decz. 7-én, mikor ugyanezen sir felbontatott ? A Tanu. Jelen voltam. Az a sir bontatott fel, mely az ön jelenlétében emeltetett? A tanu. Az. Elnök: Ugyanaz a ferslag vétetett ki, amely abba belehelyeztetett ? A tanu: Az= Elnök: Az útban, t. i. amig ezeu ferslagot a bonczolás helyére a temetőbe vitték, vagy pedig ott az eltemetés alkalmával megtörténhetett-e, hogy valaki ezen ferslagból onnét kivehetett volna ? A tanu: Nem történhetett, jelen voltam nagyságos uram! Az elnök: Kik voltak még jelen? A tanu: Az ifjabb Papp József és az elhalt Sós András, meg többen; de nem emlékezem már. Elnök: Kinek a szekerén vitte a hullát: A tanu: Egy löki embernek a szekerén, Szűcs Jánosnak hívják. Elnök: Groszné azt állította itt a kir. törvényszék előtt, bogy a maga jelenlétében Bary vizsgálóbiró Grosznénak bizonyos 30 vagy 50 írtról tett volna említést, amelyet ő Grosznénak fizetni igért. A tanu: Egy fél krajczárt sem láttam. Az elnök: Nem az, hogy iátta-e, de hogy hallott-e ilyen nyilatkozatot? A tanu : Semmitsem ezen tekintetben. Elnök : Groszné magára hivatkozik, hogy ez a községházánál történt volna meg. A tanu: Nagyságos elnök ur, tek. törvényszék ! kétszer esküdtem meg két feleségemmel mint biró, de kész vagyok az istenre megesküdni, hogy semmiféle ilyen pénzvesztegetés nem történt. Az elnök: A tanúhoz csupán eltemetési körülményekre nézve iutéztetett kérdés, továbbá ezen kérdés intéztetett hozzá a tárgyalás folyamán felmerült körülmény miatt. Szeyffert: Még egy dologra nézve kérek felvilágosítást; mikor tétetett legelőször közhírré Solymosi Eszter eltűnése T.Eezláron ? Tanu: Tisza-Eszlárou? Legelőször Groszberg Lévitől tudáin. April 2-án én mint községi biró felmentem a községházához. Azt nem állítom, hogy én mentem-e hamarabb vagy Groszberg, csakhogy amikor összetalálkoztunk, Grossberg azt mondta: Biró ur, hallott é Solymosi Eszter eltűnéséről?« — Nem hallottam ; nem is hallottam, erre meg merek esküdni. Hát — azt mondom — hogy és mikép történt ? Azt moudja: tegnap délelőtt beküldték a faluba és még ma sincsen. Hát — mondok — én még semmiféle tudomással nem birok róla. Későbben, ápril 3 án este, Solymosi Jánosné jön hozzám, mint község bírájához: »Biró ur, kérem, az én leányom elveszett«. — Én hallottam már tegnap Grossberg Leótól, de még eddig semmiféle törvényes tudomással nem birok róla.« Ez volt napszálltakor. Kérem — azt mondja — közhirré tétetni«. — Szívesen, mondom; a jegyző úrral voltunk ketten. »A holnapi postával — mondom — elküldjük, mert ma már késő van.« Solymosiné a testvérénél volt; meddig haladtak, meddig nem, én nem tudom, de ugy három perez múlva visszajöttek. Erre azt mondja Solymosiné: »biró ur, kérem, én szeretném, ha a zsidó templomot megmotoztatná biró ur«. Azt mondom én: »mint község birája arra nem vagyok meghatalmazva, hogy templomot motoztassak: micsoda ok indította magát arra, hogy egy templomot megmotoztatna ?« Azt mondja: »én szombaton, mikor hazamentem az Újfalu leié, a zsidó harangozó utáunam jött, hogy mi lelte magát Solymosiné? Azután jött a felesége; mondtam, hogy mi lelt; azt mondja: Nézze csak hallottam az anyámtól, hogy Nánáson is történt ilyen eset és végre azután a rétből került ki. — Erre azt mondtam: menjen el a szolgabíróhoz és ha meghatalmazást hoz nekem, én teljesitem kötelességemet. Visszajött a szolgabiró úrtól, hogy azt mondja, majd követte, hogy majd közzé teszi. Május 4-én ismét hozzám jött Solymosiné. Biró ur kérem ón nem nyughatom meg — mondja — ebbe a dologba, mert azt mondja a zsidó harangozó Samu nevü fia a pásztorok előtt azt mondogatja, ha megúsztatják, a libák között ugrálván, hogy azért sem mondom meg, hova tette atyus a magyar leányt. Én azt mondom Solymosinénak: tudja-e tanukkal bizonyítani ? 0 azt mondja, igenis tudom. Akkor menjen megint a szolgabiró úrhoz, majd az utasitani fog engem. Él is ment és a szolgabiró levelét vettem is, melyben azt mondja, hogy azon tanukat hivassam meg elébe. Ez meg is történt. Elnök: Azután a szolgabiró kiment oda ? Tanu: Igenis kiment. Az elnök : Vett-e fel erről a tanúskodásról jegyzőkönyvet? A tanu: Fel van véve. Az elnök: A szolgabiró át-