Tisza-Eszlár: napi értesítő a tiszaeszlári bűnper végtárgyalása alkalmából (Nyíregyháza, Jóba, 1883)

Nyolczadik szám. Nyíregyháza,-1883. junius 2b. Tim-ESZLAR. rr (NAPI ERTESITO.) A TISZA-ESZLÁRI BŰNPER VÉGTÁRGYALÁSA ALKALMÁBÓL, GYORSÍRÓI FELVÉTEL NYOMÁN KIADJA A „NYÍRVIDÉK" SZERKESZTŐSÉGE. A. szerkesztésért felelős: JÓBA. ELEK. Péntek, junius 22. (Folytatás.) Elnök: Mert Scharf azt állította, hogy leányát nem ismerte. Solymosiné : Dehogy nem, hiszen sokat látta őt. Scharf József (felállva): Látni, láttam, de nem ismertem. Meglehet, hogy nálam is volt, ha küldték valamiért, de nem ismertem. Solymosiné: De bizony ismerte. A felesége is ismerte. Scharf József: Az meglehet, hogy feleségem ismerte, de én igaz lelkemre mondom, hogy nem ismertem. Elnök : Huri Andrásné! (Bejön). Huri Andrásné: Szerencsés jó reggelt kívánok. Elnök : Maga Huri Andrásué, született Olajos Juliánná ? (Igen.) Született T.-Eszláron, 44 éves (Igen). Református vallású, férjezett (Igeu). Van gyermeke? Huriné: Igenis, egyetlen egy. Elnök: Férje mivel foglalkozik? Huriné: Gazdasággal szolgál. Magunk odahaza gazdálkodunk. Magam bajlódom vele, csak egy kis fiam vau. Eluök: Teguap reggel ide benn volt maga. Huriné; Igeu. Elnök: Már tegnap megtettem általánosságban a figyelmeztetést, hogy a törvényszék előtt állanak, s hogy vallomásaikat lelkiismeretesen tartoznak megtenni. Figyelmeztetem újra, hogy csak olyat adjon elő, ami lelkiismeretével megegyezik. Solymosi Eszterrel miféle rokonsági viszonyban állott maga? Huriné: Olyan rokonsági viszonyban állottam, hogy a férjem édesatyja és a kis leánynak nagyanyja testvérek voltak. Elnök: Tehát maga férjéhez közel rokon. (Igen.) Ezen kis leány magánál állott szolgálatban ; fizetésre volt szegődve ? Huriné; Igen. Elnök : Mennyi ideig volt magánál ? Huriné: Beszegődött ápril 1-én. Solymosi Andrásné: Márczius 1-én. Huriné: Isten bocsáss meg, majd eltévesztettem, igen márczius 1-én. Egy esztendőre 16 frt fizetése és egy pár csizmája volt. Elnök: Minő szolgálatokat teljesített Eszter ? Huriné: Mikor 3—4 lélek volt kint a mezőn, ezeknek a kis eledelt ő vitte ki; ha több volt, én magam vittem, és a gyermek otthon maradt. Eluök: Volt-e annyira kifejlődve, hogy erősebb munkára is képes lett volna? Huriné: Nem volt. Meg lehet, ha valami komoly helye lett volna, szívtelen ember megteszi, hogy erős munkába fogja. tA kis fiam, aki elhalt épen annyi éves volt ezzel a kis leánynyal. Én máskor is bajlódtam kis leánygyermekekkel, de azokat sem terheltem, készebb vagyok magam tenni miudent, csakhogy jól töltsék fiatal napjaikat. Ezzel a kis leónynyal is igy bántam. Nem maradt mint csak egy 7 éves fiam. Éz azt mondta: hivja el édesanyám ezt a kis leáuyt hozzáuk s azt a kis bért inkább egy atyafinak adja. Igen szép, ügyes gyermek volt, járt az ismétlőiskolába. Én megígértem fiamnak, hogy majd elkérem édesanyjától, de mielőtt ez megtörtént, eljött maga a gyermek hozzánk. Lelkem Eszter, mondtam neki, eleresztene e édes anyád hozzáuk szolgálni ? Ezt sem mondtam volna, de mikor elmenőben volt, fiam az istálló ajtajában állott és intett, hogy szólítsam meg. Én tehát megszólítottam, mond meg a komaasszonynak, hogy eleresztene-e téged hozzánk lakni. Elnök : Ápril elsején mi történt ? Tanú, további kihallgatása folyamában, nagy bőbeszédüséggel előadja, hogy tavaly ápril 1-én elküldte a nála szolgálatban lévő Solymosi Esztert, kivel különben gyermeke gyanánt bánt, festékért Ó-Faluba, kevéssel 10 óra után. Van nálam két árva leány is — igy szólt, — Akkor igy szóltam : ma nem megyünk a mezőre, hanem a pitart és a Láz elejét bemeszelem, Eszternek mondtam, te meg leszeded az edényt és lemosod. Mikor ez megvolt, a gyerek kifelé ment, akkor jött Lánczy Gáborné tőszomszédom és azt mondta: »Nem vett Julcsa néném festéket?« Mert máskor a maradékot egyiknek másiknak is átkiáltottam, hogy nem kell-e festék? Hát ő az által jött át hozzám, hogy másszor is adtam neki. Azt mon dorn: én bizony nem, mert az építkezés miatt az este is voltam a boltban és a meszelést is csak azért teszem, hogy tessék-lássék, az ünnep után meg a gazda mindjárt elbontja a házat. Elnök: Ne beszéljen arról sokat, hanem feleljen röviden a kérdésekre, hogy milyen rendeletet adott neki akkor nap ? Huriné ; Azt mondtam neki, hogy mossa mog az edényt, ép meg meszelek. Igy jött Lánczyné a festékért és én azt mondtam, bogy nem hoztam. A kis leány azt mondta: V

a

n Kohlmayeruél, lemegyek, amig maga meszel és hozok. Ö azután a kis edéuyt szedte a pitarból és megmosta. Azután kiszólt a végső ablakomon, hogy adjak neki pénzt. Én bementem a szobába é3 azt mondtam, hogy itt van egy garas, hozz kindruszt, vagy ha ugy nem jut eszedbe: bécsi kormot. Igy a kis lány 4 krral elment. Láuczynénak átkiáltottam, hogy nem hozat-e valamit ? Dehogy nem! Én utáuna kiáltottam a leánynak, de már akkor az anyja kertje szögleténél volt. Egy menyecske, Csordás Gáborné, adott neki patkó-szegre egy garast, ugy aztán ő ezzel a 7 krral ment el. Eluök: Mennyi időtájban ment el ? Huriné: Tiz óránál valamivel kevesebb volt. Eluök: És mennyi idő alatt járhatta meg a Kohlmayer holtját ? Huriné : Nem tartott volna egy fél óráuál tovább, még ezzel sokat mondok neki. Eluök: Mikor tehát 11, 12 óra felé sem érkezett meg, milyen gyanúja támadt ? Huriné; Azt gondoltam, hogy beteg talált lenni; mert a kis fiam is hirtelen lett beteg és ugy halt meg. Hát azt gondoltam, hogy taláu a írüstöktől megzabált. Azután átmentem a hátsó szomszédomhoz, az már egy óra tájban lehetett, mert az iskolából a kis árvák egyike már haza jött, meg is ebédelt. Elnök: Hány órakor szoktak azok haza jönni ? Huriné : 12 órakor. Heuman: Akkor találkozott vele, midőn Süssman leányával ? Tanú: Később. Heuman: Nem állt szóba vele ? Tanú: Nem, csak aunyit mondtam, megetette-e marháját öreg ur, — mert igy neveztem, öreg ur ? Heuman: Kérem kihallgattatni Frenkel Sámuelt arra nézve, hogy volt-e szó a leány eltűnéséről ? Tanú; Nem mondtam csak annyit: hogy megetette-e marháját ? Heuman ; Hányszor itatják a marhát ? Tanú: Háromszor.