Tisza-Eszlár: napi értesítő a tiszaeszlári bűnper végtárgyalása alkalmából (Nyíregyháza, Jóba, 1883)

maga nem ismer, határozottan olvastam, hogy Németországban a maga számára 6000 tallért gyűjtöttek össze és azon újság utján küldték el ide Magyarországba. Hát maga nem tud erről semmit? Solymosiné: Én nem tudok róla. Eötvös: Még egy utolsó felszólításom vau magához. Solymosiné magát az Isten tapasztalással, már élemedett korral és éles világos elmével áldotta meg. Maga tudja azt, hogy a világi törvények szerint a gyilkosságnak büntetése súlyos, sőt ha a gyilkosság szándékosan követtetett el, sokszor halállal is büntetik a gyilkost. De maga tudja azt is, hogy ártatlan emberek is belekeverednek a gyilkosság gyanújába. Történt már olyan hogy a bíróság is, mely pedig igazán keresi e az igazságot, néha megtévedt az igazság keresésében. Én arra kérem és figyelmeztetem magát, hogy gondolja meg lelkében jól azon dolgokat, melyek leánya eltűnése körül forognak és ha csak kétséget talál is magában, hogy még sem ezek a szerencsétlen vádlottak révén tünt el a leány, hanem talán más módon is történhetett halála, ha van ily kétsége — — Solymosiné: Olyan nincs. Eötvös: Itt a tek. törvényszék előtt terjessze elő. Solymosiné: Olyan nincs. Eötvös: Lássa nem látták felnőtt emberek, ép elméjű emberek sem látták, csaknem valószínű, hiszem, hogy kiderül a tek. törényszék helyes vezetése alatt, hogy ezek az emberek soha sem látták a leányt, nem esküdtek össze, hogy vérét ontsák. Hátha van valami kétsége terjeszsze elő itt a tek törvényszék előtt, kivált mondja meg jókedvű volt-e a leány vagy néha búslakodott ? Solymosiné: Jó kedvű, de lehetett volna szomorú is mert akkor temették el testvér-bátyját. Hatod magammal maradtam tiz éve apja halála után, négy éves volt mikor az apja meghalt. Hát ha szomorú lett volna is, lett volna oka. Eötvös: Nem gondolt arra, hogy a gyönge gyermek, akit 12—13 éves korában szolgálatba adja, mert a szegénység arra kényszeríti, hogy akkor a mikor játszania kellene, keze munkájával keresse kenyerét, — mondom; nem támadhatott-e olyan gondolata, hogy mintsem ilyen nyomorúságos életet vigyen, inkább önként ölje el életét? Solymosiné; Nem muszáj volt szolgálni, a csak jókedvében tette, mivel neki atyjafia és másik leányomnak keresztanyja és ugy tartotta, mint saját maga gyermekét ; mert csak egyetlen fia vau. Eötvös:Huri minő atyafiságbau van magával? Solymosiné; Olyan atyafiságban, hogy Huri András nagy anyja és az én gyermekem nagy apja egy testvérek voltak. Eötvös : A maga férjének apja ? Solymosiné: Igeu, Solymosi apja és Huri Andrásnak nagy anyja. Eötvös: A vizsgálati iratok közt említés van egy tanúról, valami Boros Borbála, aki azt beszélte a vizsgálóbiró előtt, hogy ő egy tisza-löki részeges asszonytól hallotta — ugy mondom el, amint az Írásban van, mert itt mindenkinek ugy kell beszélni, amint az igazságot tudja, vagy az írásban látja — az azt mondta, hogy hallotta, hogy a szegény Eszter megesett és hogy szégyenében ölte volna meg magát. Hát ez igaz ? Solymosiné: (Össze csapja kezét) Haragudjék meg rá a csillagos ég, aki rá merte a száját ereszteni! Eötvös: Hát „erről nem hallott, nem vett észre semmit? Solymosiné: 0, ó ég! rogyjál le, hogy ilyeneket is kell hallani! Friedman (Feláll, mielőtt kérdést intézne Solymosinéhoz) Elnök: Mielőtt megkezdené a kérdezést, valamint kijelentettem, hogy a védelem szabadságát nemhogy korlátozni, sőt inkább terjeszteni óhajtom, de engedelmet kérek, olyan kérdéseknek a további feltételét, hogy világszerte megjelent lapok valamelyikében miuö hirek és kacsák jelentek meg ezen vizsgálat folyama alatt, ez talán még sem helyéu való, mert ugy a tárgyalás uem napokig, hanem hónapokig húzódnék el. Valamint arra is kérem a védelmet, hogy bizonyos erkölcsi leczkék tartásától óvakodjék, mert ez talán még sem hozzá tartozik. Friedman: A nagyságos elnök ur ezen figyelmeztetése szerint mindenesetre tartózkodó leszek; ámbár tagadhatatlan, hogy a védelemnek is bizonyos fokig megadta a törvény azt a jogot, hogy a tanúnak vagy vádlottnak értelmi fokáról is szerezzen magának meggyőződést azon iránybau, hogy megítélhesse vallomásainak horderejét. Ehhez tartozik az is, meggyőződni, hogy a vallás egyik-másik parancsát, a törvény egyik-másik tilalmát hogyan fogja fel. (Solymosinéhoz) Megtudná-e mondani, hogy Eszter leánya magának meddig ért ? Solymosiné: Már én azt meg nem mondom, hogy mondhatnám én azt, nem mérkőztem én vele. Friedman: De állhatott valamikor mellette ? Solymosiné : Nem tudom én azt megmondani. Friedman: Hát máskor beszélt e a javasasszonynyal? Solymosiné: Soha életemben, soha hirét sem hallottam. Friedman: Tegnap elbeszélte, hogy az a zsidó bába-aszzony , aki magánál volt, valami tanácsot adott. Solymosiné : Hitt magával Mármarosba, hogy ott van egy olyan tudós asszony, aki az én leányomat előhozza, akár élve, akár halva van. Friedman : Hát még ? Solymosiné : Hogy vigyek az ingéből is, hacsak egy darabot is. Friedmann : A vizsgálati iratok szerint ugyanakkor még segy másik tanácsot is adott magának, hogyha nem mehetne el? Solymosiné : Azt már majd meg se tudom nevezni; mert már majd rá se hallgattam. Olyas babonaságot mondott, hogy az ingét ássam a tűzhely alá és 9 tűt varrjak bele, vagy alá, nem is tudom, mert uem is hallgattam rá. Friedmann: Hát azok a javas asszonyok, azok honnan tudnak ilyent ? Solymosiné : Én nem tudom, én nem vagyok jóslós asszony utoljára i«. Friedmann ; Hát azt megtudná-e mondani itt a tek. törvényszéknek, hogy mi az eskü ? Solymosiné : Eskü, eskü ! Friedmann ; Hát csak a maga közönséges szavaival mondja. Nem kívánok én ám valami tudós magyarázatot, mit tesz esküdni ? Solymosiné : Ha megesküszik az ember, ez mindjárt eskü. Friedmann ; Jól van, tudom, hogy érti. Hát azt tudja, hogy csak igazra lehet megesküdni ? Solymossiué : Hát hogy ne tudnám. Nem vagyok szamár azért, hogy szegény vagyok. (Derültség.) Friedmaun ; Csak közvetlen meggyőződést akartam magamnak szerezni, hogy tudja-e azt, hogy csakis az igazra szabad megesküdni. Solymosiné : Ezt csak a szamarak, meg az oktalan állatok nem tudják; minden lelkes állatnak tudni kell. Friedmann : Csak erről akartam közvetlenül meggyőződni, látom, hogy tudja. Székely Miksa : Huriné hogy bánt Eszterrel ? Solymosiné: Mint maga gyermekével. Székely Miksa : Nem szidta meg soha ? Solymosiné : Bizony uem. Székely Miksa : Én ugy hallottam, hogy rosszul bánt vele verte. Solymosiné : Nem igaz abból semmi. Székely Miksa : Hát azt hallotta-e, hogy az nap megszidta volna ? Solymosiné: Nem, egy szóval sem. Székely Miksa: A vizsgálati iratokból ki fog derülni, hogy ápril 1-én mégis perelt vele Solymosiné: Csak az volt, hogy haza jöjjön, mert ünnepi ruhára pénzt adott. Ennyi volt. Székely Miksa: Hát az 5 írtról nem szólott? Solymosiné: Igen az lett volna az 5 frt. Székely: Hát mit beszélt erről az 5 írtról ? Solymosiné: Semmi egyebet, csak azt, hogy készülj Julcsa, leányom Tokajba. Székely: Mily alkalomra adta volna neki az 5 frtot ? Solymosiné: A bériből. Székely: A bériből ? Solymoiné: Másképen miért adta volna, csakis a bériből; mert hevolt szegődve. Elnök: Scharf! ugy-e a közelben lakott magukhoz? Solymosiné: Mostanság nem lakik közel. Hiszen lakott közel régebben, mikor még Eszláron laktak. Elnök: Mit gondol maga, valósziuü-e Scharínak azon előadása, hogy egyáltalában nem ismerte leányát? Solymosiné: Nem való. Elnök ; Tehát neki ismernie kellett. Solymosiné: 1881 Szent-mihálytól uj évig Pap Albertnél lakott-e leányom; pedig járatos volt oda, tehát ismerhette leányomat. Még leányom oda haza volt, nem ismerhette. sr.. aáá Nyíregyháza, nyomatott Piriuger és Jóba köny nyom dójában. ^ j