Tisza-Eszlár: napi értesítő a tiszaeszlári bűnper végtárgyalása alkalmából (Nyíregyháza, Jóba, 1883)
Solymosiné: Enni vitt ki a tanyára, mosogatott, sepregetett. Csak ilyen dolga lehet. Szeyffert: Mondja meg Huriné és általában maguk, ha vizre szükségük van, hova mennek ? Solymosiné: Ott van közkút. Szeyffert: Ezt használják mosásra és mindenre ? Solymosiné: Igen ! Szeyffert: Nem küldenek a Tiszára ? Solymosiné: Nem. Szeyffert: Mondja meg nekem, leánya télen miként járt ? Solymosiné: Télen csizmában. Télen nem járhat mezítláb. Szeyffert: Én is azt gondolom. Mikor ő eltűnt, tavasz volt ? Solymosiné: Igen. Akkor levetette lábáról a csizmát, mert agy könnyebb járni. Elnök : Leányának lábujjai egyenesen állottak ? Nem volt-ei azok közt kettő olyan, mely egymásra feküdt volna ? Solymosiné: Nem volt az. Ugyanígy, a hogy a kezem fele; van, (Jobb kezét szétmeresztett üjjal feltartja) igy állottak mindig széjjel egymástól az úijai. Eötvös Károly: Solymosiné! Mondja meg nekem azt, hogy Olajos Bálintnál, akinél ugy látszik, egy esztendeig szolgált Eszter, mi volt egy esztendőre bére ? Solymosiné: Egy eszteudőre a bére? Istenem! (Pejéhez kap kezével) 16 frt vagy 14 frt, már éu azt meg sem tudom mondani. Eötvös: Körülbelül ilyen formán? Solymosiné: Körülbelül ilyen formán ! Eötvös; Mondja meg nékem Solymosiné, hogy Huri Andrásnénál esztendőre szegődött be, vagy csak Szt.-Miháiy napjától ujesztendeig ? Solymosiné: Szent-Mihálytól ujesztendeig. Eötvös: Szent-Mihálytól ujesztendeig. Mi bére volt kialkudva ? Solymosiné; 15 frt és egy pár csizma. Eötvös: 15 frt és egy pár csizma. Ebből a bérből kapott-e valamit ? Solymosiné: Három forintot adott a maga jószántából, mikor már a gyermek eltűnt. Eötvös: Mikor itt a tek. törvényszék előtt vallomást tett maga Solymosiné, mondja meg: hallott-e bizonyos özvegy Klein Sámuelné asszonyról, aki magához is betért azzal a köszöntéssel, hogy jó napot kersztények ! így szólott? Solymosiné: Igen. Eötvös Károly: Azon beszédben, melyet itt a tek. törvényszék előtt tett, azt mondta maga, hogy maga már ismerte ezt az asszonyt; mert pár héttel ezelőtt egy uton találkozott vele. Mondja meg nekem, milyen uton találkozott vele és hová indultak és kik mentek magával? Solymosiné: Menni akartam Dargóra! Oda indultam, mert ott van a tudós asszony, ki megfogja mondani hová lett a leányom. Oda indultam a testvéremmel; de csak Ujhelyig tudtam menni. Eötvös : Solymosi Grábornéval ? Solymosiné : Igen. És onnan vissza indultunk ; mert nem voltunk képesek tovább menni. Akkor, mikor mi jöttünk hazafelé, jött Kereszturon a keresztúri jegyző elibünk, mivel megsejdítette, hogy hogy eljöttünk; de késő vette észre, szeretett volna beszélni velünk, hogy hová megyünk, Tokajon tul van egy kereszt korma, azon tulig mentünk és ott megállapodtunk, a zsidó asszony ott ért el bennünket. Észreveti e, hogy eszláriak vagyunk, kezdett bennünket vexálni, hogy ilyen meg ilyen hir van — nem tudta persze, hogy ki vagyok — s azt mondta: jó, hogy nem mentem oda, pedig hitták bábának oda. Testvérem erre azt mondta, hogy miért nem mehetett volna, hiszen Eszláron nem bántják a zsidókat. Erre ő elment és egy uri ember szekerébe fogaszkodott; mi később utóiértük, mikor a szekértől elmaradt. Nem is volt többé szó köztünk, csak ezen találkozásból ismertük. Eötvös: Solymosiné, maga csak egyszer ment el Tárkányba. Solymosi Jánosné : Már akkor másodszor. Eötvös : Megtalálta ott azt a tudós asszonyt ? Solymosiné : Meg. Eötvös : Mit mondott. Solymosiné: Visszamenni hagyott egy bét múlva, és azért akartam ismét oda menni. Eötvös : Az iratok közt van a tisza eszlári főbírónak, Farkas Gábornak egy hivatalos jelentése, melyben jelentij a vizsgáló bírónak, hogy özvegy Solymosiné kitűzött útját nem végezhette, miután a zsidók nagyon környezték ; melyik útjára vonatkozik ez a jelentés? Solymosi Jánosné: Arra, mikor visszaakartuak menni. Eötvös : Tehát második útjára vonatkozik. Hogyan tudta meg a t.-eszlári főbiró, hogy zsidók környezték. Jelentette neki ? Solymosi Jánosné : Rögtöü. Eötvös : Hát a vizsgálóbíró ur tudott már előzetesen ezen útjáról. Solymosi Jánosné : Tudhatta, mert meg volt jelentve a bírónál, mert hiszen ilyen útra levél nélkül el nem mehet az ember ; a szolgabíró és a község biró tudtával mentünk el. Eötvös: Hogyan történt az, hogy a zsidók környezték ? Solymosiné: így. Mikor leszálltunk a vonatról, mert a vonal megy Keresztúriéi Ujhelyig, szombat napon, egy nagy zsidó rögtön ott termett. Alig léptünk ki, azonnal hozzánk jött, kérdezte honnan jönnek, hová mennek. Mondtam Tokajból jövünk, Ujhelybe megyünk. Azután utánunk jött, mindig nyomunkban volt. Szólni nem szóltunk többé vele. Mikor beértünk a városba, megint találkoztunk többel, kisértek bennünket, beszéltek, azután körülvettek, mondták mutassuk a levelet hová megyünk. Egy város cselédje szintén jött velünk szemközt, ennek is mondta a zsidó, hogy kérjen tülünk levelet. Én mondtam, nekünk van levelünk, a zsidónak nincsen. Ezt mondtam. Oda adtam a levelet a város szolgájának, belenézett és akkor ő is belelátott a dologba, ezzel a zsidó elszaladt, a többi pedig ott maradt. Egy asszony azt mondta, hogy velünk fog menni Tárkányra, mig ezt felkerestük, a zsidók elmaradoztak. Mikor házánál bent voltunk a házi asszonynyal beszélgettünk egyet-mást. Akkor benyitott egy asszony s azt mondta: i ét asszony keresi magukat. Mi mindjárt meg voltunk hűlve, mert tudtuk, hogy a zsidók keresnek. A háziasszony azt mondta : mit keresik ? Velem akarnak menni. Később ismét odajött az asszony s azt mondta, hogy fiakkeresen keresnek bennünket. Nem tudom miért kerestek, de mi ki sem mertünk nézni egy darab ideig; caak haza felé tértünk; azért az isten ugy kihozott bennünket Ujhelyböl, hogy egyet se láttunk. Eötvös: Hogyan tudta maga, hogy Dargóu az a tudós asszony van? Solymosiné: Tokaji asszony mondta, mivel mi Tokajba járunk, ha vau mit vinni, mert a mi helységünkben pénzért sem kapni semmit, hát oda járunk nap-napra. Hát csak ezeknek a szava után mentem. Eötvös : Tegnapelőtt, mikor ngs. elnök ur kérdéseket intézett magához és maga azon szerencsétlen napról megemlékezett, amikor a leány eltűnt, azt mondotta itt, hogy már a következő hajnalban éjszaka az Isten megjelentette magának, hogy ennek a szegéoy leánynak a zsidók révén kellett elveszni. Hát megálmodta-e ezt maga ? Solymosiné: Nem álmodtam, én nem tudom, honnan, honnan nem keletkezett benneoi az a gondolat, hogy »eredj fiam, nézd körül a zsidó templom környékét, hogy nem látsz-e ott valami uj hányást?« Mert már azóta el is áshatták gyermekemet. Eötvös: János fiának mondta ezt ? Solymosiné: Igen. Eötvös: Hiszen ő akkor, ha jól emlékszem, már szolgálatban volt. Solymosiné: Nem volt még akkor. Eötvös: Magának a sorsa részvétet gerjeszt az egész országbau, mert mikor egy szerencsétlen anyának gyermeke — legyen az kicsi vagy nagy — ilyen szerencsétlen körülmények közt elvész, minden jó érzésű szívben jó indulat és részvét támad az ilyen szerencsétlen anya iránt, és hire járt akkor, az újságok is kö/.ölték, hogy jóltevő lelkek a maga számára adományoztak némi pénzösszeget. Igaz-e az vagy nem igaz ? Solyraosiué; Honnét, kérem? Eötvös: Hogy adományoztak magának vigasztalására jótevő lelek bizonyos pénzösszeget? Solymosiné: Én ebből nem értek semmit. Eötvös: Hat világosabban mondom. Azok, akik jó indulattal viseltettek maga iránt, és akik sajnálták ezt a szomorú esetet, adtak-e önnek pénzt? Solymosiné: Soha senki. Eötvös: Nincs is tudomása róla, hogy gyűjtöttek volna a maga számára? Solymosiné; Nincs nekem se tudomásommal, se semmivel. Eötvös: M> rt én ugy emlék-zem, hogy egy németországi újságban — Augshurger Allgemeine Zeitungnak hivják, amelyet