Zák R. József: A térképrajzolás elemei (Budapest, 1880)

Tagadhatatlan tény, hogy mai földrajzi oktatásunknak egy igen nagy hiánya van, mely egyrészről alapoka annak, hogy ez érdekes és hasznos tudomány kénytelen a középiskolákban mostani, érdeméhez képest nagyon is alantas szerepét játszani. E hiány az, hogy a középiskolai tanulókat nem vezetjük a földrajz legfontosabb segédeszközeinek, a térképeknek, helyes megértésére. A növendékek meg tudják ugyan mutatni — illő keresgélés után — a kérdezett várost, hegyet, vagy folyót, de a térképről az ábrázolt földterület természeti viszonyait leolvasni — a melyek pedig oly világosan vannak oda fölirva — egyáltalán nem képesek. A térkép kisebbitési kulcsa alapján az illető ország körülbelől való nagyságát, vagy két városnak egymástól való távolságát kiszámitani, avagy azon megvilágítási és megmelegitési viszonyokról szólani, melyeket az illető térkép szélességi és hoszszusági fok-hálózata oly pontosan meghatároz: ez meg épen a lehetetlenségek közé tartozik előttük. Pedig egy jó térkép százszorta jobban és világosabban, tehát könnyebben tanit, mint bármily kitűnő földrajzi kézikönyv. A mit emitt fejezeteken keresztül kellene tárgyalni, száz és ezer szóval unalmas olvasmányul, vagy megátkozott betanulandó leczke gyanánt adni, azt amott egy pár vonás föltünteti. A térképet értő egész könnyűséggel leolvassá arrŐl mindazon természeti viszonyokat, melyek az ábrázolt földterületen uralkodnak. Hegységek, völgyek, alföldek, folyók, tavak, tengerpartok eredeti minőségükben, s egyszerre tárulnak az értő szemei elé, rendkívül megkönnyítve mindezek egymásra, s á többi természeti viszonyokra ós a közöttük élő emberekre gyakorolt befolyásának megítélését, így a ki a térképet érti, tisztán leolvassa arról, hogy az illető földterület földrajzi viszonyai mennyiben kedveznek és mennyiben 1*