Kiss Kálmán: A szatmári református egyház története (Kecskemét, 1878)
II. RÉSZ. A szatmári ref. egyházmegye egyes gyülekezeteinek története.
589 mikor — adataink reá nincsenek, — ismét filiává lett. A reformációt követő időkből csak anynyit tudunk róla: hogy 1670—1720-ig innen is több nemű válóper fordul elő az egyházmegyei jegyzőkönyvekben. Anyaegyházzá ismét csak a jánki ref. egyház elpusztulása után lőn. 1731-ben a templom-renoválás s talán újon épitéssel megindult az építkezés s az egyház gyarapodása, és az folytatva lőn az egész mult századon s a jelen elején, úgy hogy 1835-ben már tanitói lak s iskola építtetett, melybe 1838-ban álliták he a tanitót, noha azután ismét a papokra szállt viszsza az iskola-tanitás. Legtöbbet köszönhet ez egyház lelkes főgondnoka Vállyi Jánosnak, ki az új diszes templom épitése s a parókhiális telkek rendezése s a diszes papilak építésének kezdeményezője és a nép buzgalmának élesztője lőn. Az ő fényes nevének méltó társa az öreg Vincze Józsefé, ki egyháza iránti buzgóságát szintén több tény nyel igazolta. II. Az egyes lelkészek és hivataloskodásuk alatti események. Jánknak levén filiája Majtis, a jánki papok szolgálatával élt; de már 1727 tavaszán úgy látszik elvált Jánktól, mert külön emlittetik és nem is úgy mint filia. Az 1729-iki vizitáció az „új majtisi" (sic) papnak 1) Szilágyi Istvánt mondja, ki előbb tótfalusi pap volt. 1735-ben a vizitáció azt javasolta, hogy Jánkhoz csatoltassék viszsza; azonban Nagyszekereshez lett csatolva; azután nincs szó róla egész 1749-ig, a midőn nyilván Nagyszekeres filiájának neveztetik; sőt Jánk is ide csatoltatott. 1763-ban külön válván Majtis Nagyszekerestől , maga nyert papot, sőt Jánk is filia gyanánt hozzá csatoltatott s úgy van ma is. 2) 1763—65. papja lőn tehát Antal Mihály ifjú lelkész, ki — mig a parókhiális ház felépült, — béres házban lakott. 3) 1765. Szigeti János akadémikus pap. 4) 1766. Hollósi András, ki a fizetés csekély volta miatt nem maradt. 5) 1767. Tasnádi József, „egy versengő ember." 6) 1768—71. vagy talán tovább is, Kovács István. 1771—76. nincs szó a Jeremiás vizit, jegy.-könyvében a majtisi papokról. 7) 1775—80. Nagy János. 8) 1780—83. Zilahi József. 9) 1783. Váradi János, ki 1784-ben Nagyszekeresre ment. 10) 1784—92. Petróczi Ferenc. Ennek idejében adta át a vizitáció az