Kiss Kálmán: A szatmári református egyház története (Kecskemét, 1878)

II. RÉSZ. A szatmári ref. egyházmegye egyes gyülekezeteinek története.

464 követ atyánkfia — Rajky János — per sua dexteritate promoveálja stb." (Szatmárvármegye levéltára act. pol. fascic. 18. nro. 60. 1672.) Hogy ez Báthori Zsófia műve volt, kit aztán viszont boszszantani a ref. lakosság sem átallott, megtetszik 1673. márc. 6. Munkácsvárában kelt levelének ezen szavaiból: „Az egyházi dolgokban mindenben az pátertől ő kimétől függjetek, mint igaz lelkipásztortól, s ebben a nemesek se álljanak keresztül: mert azok titeket az mi kezünkből ki nem mentenek, ti nektek nem is parancsolnak. Azonban ö'ket is meg tudjuk találni. Ezen levelünknek conscientiáját jól a homlokotokra írjátok gyarmatiak." ígért fenyegetéseit B. Zs. be is váltotta. Ellene a gyarmatiak hihetőleg a megye útján a királyhoz is folyamodtak , még pedig úgy látszik, kedvező eredménynyel; de a fejedelemnő a királyi végzésre mit sem adott; mert 1675. máj. 5. az iránt esedeznek Szatmárvármegye előtt „Gyarmat város nemes és közönséges lakosi", hogy B. Zs. ellen nyújtasson fegyveres segélyt a szatmári várparancsnokkal ; minthogy B. Zs. a bíróhoz címzett pátensében a prédikátort a városból kitakarodni parancsolja, a templom viszszaadatását megengedő királyi végzésnek is — fegyveres kézzel akarván menni a gyarmatiakra — ellenszegülését igéri. (Sz.-v.-m. levéltár fasc. 21. act. nro. 47. 1675.) A megye erre ismét közbevetette magát, mire B. Zs. 1677. máj. 3. Munkácsról a következő fenyegetéssel felel: „A jus patronátusságot Gyarmaton senkinek nem engedjük ... Ha a hívatlan vendégen — érti a prédikátort — valami azért esik, tulajdonítsa magának, kit okvetlen el sem kerül. Mi senkit nem erőltetünk, hogy vallását változtassa (?); más emberek jószágában sem disponálunk olyan dolog felől, hanem a holott birodalmunk vagyon, szabadok vagyunk; mely dolgot a mi eleink is elkövettek a magok jószágiban, semmi újságot az iránt nem cselekszünk." (Sz.-v.-m. 1.-t. act. pol. fasc. 23. 1677.) Az 1681-iki országgyűlésen még ott van az evangelikus rendek sérelmei között a fehérgyarmati ref. templom elfoglalása; később azonban — idejét nem tudjuk — csakugyan viszszaadatott az a reformátusoknak és ezen gyülekezet birja maig. Különben magát a plebánust s a B. Zs. 1673. márc. 6. levele szerint azon „két catho-