Somogyi Múzeumok Közleményei 19. Jubileumi kötet (Kaposvár, 2010)

Kapitány Orsolya: A néprajztudomány szolgálatában

JUBILEUMI KÖTET Judit állította össze, a kiállítást kísérő vezető 1978-ban jelent meg. Új, a vidéki mú­zeumok tekintetében a legkorszerűbbnek számító kiállítás részletesen mutatta be a pásztorélet tárgyait, a 19. század második felére kikristályosodott pásztorművészet remekeit, és a pásztorélet hanyatlásával (1920-30-as évektől) azoknak a munkássá­gát, akik faragásból élő népművészek lettek. Válogatást adott a Somogybán ismert és használt népi hangszerekből, megjelenítve a családi és gyermekélet tárgyait, ki­emelve az átmeneti rítusok sorából a temetkezéssel kapcsolatos szokásokat. Ez a kiállítás komplexitásával, modern rendezési technikák alkalmazásával nyerte el a szakemberek elismerését, de a múzeumbarátok körében is emlékezetes maradt. Az 1960-as évek második felében kezdődött el az a folyamat, amikor népművelé­si célzattal a múzeum épületén kívül egyre több kiállítást rendeztek a szakemberek. Ezek elsősorban fotó- és tablókiállítások voltak, de számos múzeumba eljutottak a néprajzi gyűjtemény legszebb darabjai is. E kiállítások közül ki kell emelni az 1968- ban Siófokon, a Beszédes József Vízgazdálkodási Múzeumban megnyitott„Dunán- túli népművészet" című kiállítást, mely a Néprajzi Múzeummal történt összefogás eredménye volt. 1971-ben nem csak a Dél-Dunántúl megyei múzeumaiban, ha­nem Budapesten az Iparművészeti Múzeumban és a Fővárosi Művelődési Házban is megrendezésre kerül a„Somogyi hímzések"című kiállítás, ami nagy sikert aratott, az újságok szerint látogatócsúcsot döntött. A 70-es évek derekától Somogy megye népművészetével már nem csak a hazai közönség ismerkedhetett meg, hanem a Kulturális Kapcsolatok Intézetén keresztül mód nyílott arra is, hogy 1975-ben Szófiában, 1977-ben Varsóban bemutatásra ke­rüljenek értékeink legszebb darabjai. A folklórkutatás és feldolgozás területén előrelépést hozott az 1975-ös év. Megjelent Együd Árpád gyűjteményes kötete „Somogy népköltészete" címmel. A Somogy néprajza 1. köteteként napvilágot látott kiadvány mellékleteként, kettő darab népzenei lemez is kiadásra került, melyek anyagát Olsvai Imre válogatta a kötetben megjelent gyermekjátékok, szokások és balladák közül. Még ebben az évben új múzeum nyílt Csurgón. E Helytörténeti Gyűjtemény­ként működő intézménynek a muzeális anyagát az a honismereti gyűjtemény adta, melynek létrehozói a helyi általános iskola honismereti szakkörének a tag­jai voltak. A gyűjtemény első vezetője Witt Lászlóné maga is aktívan részt vett a gyűjtemény létrehozásában, majd egyedüli fejlesztője lett. Szakmai munkáját dr. Knézy Judit folyamatosan segítette, de ő is támogatta a néprajzkutatót a Csurgó vidéki gyűjtéseiben. Dr. Bakay Kornél megyei múzeumigazgató kezdetektől komoly gondnak tekin­tette a megfelelő alapterülettel és felszereltséggel bíró restaurátorműhely hiányát, aminek kiépítése - helyszűke miatt - csak részben valósulhatott meg. Állandó problémaként görgette maga előtt az intézmény a farestaurátor szakember hiányát Sánta Vendelné köcsögdudán játszik Berzence, 1971 Hetes. Sémik Istvánjáé Pöttendl Lídia (1085) 67. Sgyüd Árpád /1960-80 IcöaBtt/ r „ 1*3. Olsvai Imre Cj/itxi/i&r i.Fehér Iárnzló lovat lopott A fekete hegyek alatt, ]> j. öftff f ÜM Nagyot durrant az os - tora, Behallott a várka-púba. W U>/ V f„)-4 ■---—Hu 1 7.IV.sor: a- 9.iössz 3."°u^ YI.sor:-tyád- 6. bá­8.-SZO­2. fféhér Anna meghallotta, Hogy a bátyja fogva volna, Fogd be kocsis a lovakat, Bakj mellém sok aranyokatl 3. Jó nap, jó nap, bíró uram! Fogadj Isten, Fehér Anna! Kiért jöttél, Fehér Anna? Azér jöttem, hadnagy uram: Ha ja bátyámat kiadná, Az Isten is megáldaná! 4. Én a bátyádat kiadom, Ha Jaz éjjel volod hállók. Nem szólt erre Fehér Anna, Csak elment a fojosóra. 5. ffojosórol fojosóra, Ráfeküdt a fehér ágyra. 6.Jó nap, jó nap, édes bátyám, Fogadj Isten, kedves hugám, Kiért jöttél, kedves bugám? Azér jöttem, édes bátyám: 7-Én tégedet kiválta ak, Hadnagy úrral véle hállok. Ne hálj véle, a hunofutt&l, Az akasstan.1 valóval, Szüzességedet elveszi, Bátyádnak fejét vetetiI 8. Mért átkozol, Fehér Anna, Kincsenadta szép vlhola? ■aj szedetek zöld ágakat, Abból köthetsz szüzkoezorut. 9. Éjjel-nappal mindig szedjed, Éjjel-nappal mindig kössed. Aki egyszer hadnaggyal hál, Nem lössz abból többé szüzlény! * az 7-71. szövegsort a dallam III-IV. sorára énekli. Fehér Anna balladája

Next

/
Thumbnails
Contents