Somogyi Múzeumok Közleményei 19. Jubileumi kötet (Kaposvár, 2010)
Horváth János: Képek tára Pannóniában
u 100 ÉVES A MÚZEUM Paul Ranson: Ülő nő, 1898 körül Az első, ahová kerültünk a Rippl-szoba volt. Családi vonatkozású képek függtek ott. A kis ablakon át csak gyéren szűrődött be a fény, s emiatt előbb szoktatni kellett a szememet. Lassan azonban eligazodtam. Idős, szakállas férfi arcképe kezdett elsőnek kibontakozni. Könnyen, széles ecsetvonásokkal, de elég nyersen ábrázolt arckép volt. A szürke háttér, a fekete ruha, fekete kalap, az egész képet egyszerű megjelenésűvé tette. Mit érthettem én akkor e képből? - vetem fel magamnak a kérdést. Mindent... ha a lényeget veszem, semmit... ha arra a végetnemérő küzdelemre gondolok, amit a festő mások festői világával folytat. Akkor egyszerre értettem a festészetet, ma pedig, évtizedes viták és szakadatlan szemlélődés után még mindig nem mondhatom el magamról, hogy megfellebbezhetetlen vagyok. Azt veszem észre, hogy mire öreg leszek, - s ez már maholnap bekövetkezik - nem marad kép, alig marad festő akiben teljesen gyönyörködni tudnék. Szemem, eszem, kritikám mar, szaggat mindent. Mire az ember megöregszik, csak a végső értelmet keresi, s a tiszta megfogalmazást. S a legnagyobb művek mind sorra elárulják gyengéiket. De akkor tárult ki előttem a világ, abban az otthonos, képekkel telezsúfolt szobában. A harmonium fölött lógott a kép, s Ödön bácsi mindjárt messzebbre vont tőle, megmutatni azt a helyet, ahonnan a legjobban lehetett látni. Edouard: Vuillard Francia leány, 1898 körül Rippl-Rónai József: Ödön a vasutas, 1901 körül A másik büszkeség a francia szoba volt. S ott Ödön bácsi lelkesedése még jobban átforrósodott. Csak a varázslatnak éltünk.- Vuillard! - mutatott rá egy tenyérnyi képre - látja, pár folt az egész, s már itt a kép! Ez meg itt Bonnard, bátyámról festett arcképe. - József ugyanis barátja volt e francia festőnek, s ő cserélt vele annak idején, s így került a kép aztán Ödönhöz.- Ez itt Maillol, ez itt Knowles - József angol barátja - ment sorba a bemutatás. Ki s képek voltak ezek, sőt némelyik csak rajz, de nekem akkor ékszerek.- Ez itt Rodin - hallott már Rodinről? - egy hüvelykujjnyi kis szobrocskát mutatva. - No hát nem, akkor lapozza át ezt a könyvet otthon, ez a legnagyobb élő szobrász!... Tyű az áldóját van itt pótolni való! - nem tudta mihez kapjon. Közben átsétáltunk a negyedik szobába, ahol magyar festők képei függtek. - Itt van egy kis Munkácsy vázlat! De róla csak hallott? - Figyelmesen néztem a képet. Alig lehetett kivenni rajta valamit. Egy fatönk, s az ég kékje volt talán a legjobban látható. Amit ebben a lakásban lát, - s az közel ezer darab - majdnem mind vázlat! Vázlat! Ó, mennyit hallottam én ezt a szót abban az időben. Egy új látási mód tört be hazánkba, s Kaposváron Ödön bácsi volt ennek az első apostola. Akkor 1912-t írtunk, s bizony negynen-ötven év kellett, amíg ez a festészeti elv Párizsból Kaposvárig megtette az utat. Ödön bácsi roppant egyszerűen fogalmazta a tételt: a „kidolgozott képeken", ahogy ő fejezte ki magát, a festők elvesztik a látás frissességét, a vásznak gyakran elkínzottá válnak, elpárolog a tiszta inspiráció, amit csak az ilyen kis vázlatok őriznek meg igazán... 136
